egyebek - alvó oroszlán
- 2010. február 8.
Nemzet:reblog – Konzílium 3.0 Ahogy mi láttuk.
Videóval frissítve.
Fotók: hagymásbab és Körkép.
A hétvégén került sor az össznemzeti blogtalálkozóra, egyesülésre a Mandiner, Konzervatórium és a Jobbklikk szervezésében Budapesten, amin a Körkép csapata is szép számmal képviseltette magát (hozzáteszem, hogy mi szállítottuk a női szekció nagy részét).
A programsorozat pénteken kezdődött, Nyomkereső megfogalmazása szerint egy kisebb házibulis – városi egyvelegű teambuildinngel. Az este folyamán a házibuli folytatásaként belevetettük magunkat a pesti éjszakai életbe. Kiélveztük pár átszálással a sárga kombínók kényelmét…bár a heringek a dobozban hasonlattal kéne inkább ebben az esetben élni. Majd megtaláltuk a beszélgetések folytatásához leginkább illő helyet, ahol pár hangulatfokozó ital mellett folytattuk az éjszakát. A pénteki beszélgetős est egyszóval sikeresen zárult, jöhetett a szombat.

A Konzílium a nagyon otthonias hangulatú IX. kerületi Trapézban került megrendezésre. Padlástér, hangulatvilágítás, kell ennél több? El is kezdődött a nagy izgalommal várt kerekasztal beszélgetés, a padláson szép számban gyűlt össze a tömeg. A kérdésekre Ablonczy Bálint moderálása mellett a Serbia Insajd, Mondolat, Mandiner, Konzervatórium és a Körkép színeiben, Bálint Csaba, Demeter Szilárd és Király Zsolt, adtak tökéletesen felépített, szórakoztató és egyben elgondolkodtató válaszokat. Beszélgettünk arról, milyen is a kisebbségi magyarok élete Délvidéken, Erdélyben és a Felvidéken, milyen támogatás lenne a legmegfelelőbb Magyarország részéről a külföldi magyarság részére, menő-e a magyar identitás, hogyan lehetne összefogni a magyar kisebbségi fiatalokat, milyen a viszony az Európai Unióval és mennyiben osztja meg a külföldön élő magyarokat az országokon belül fellelhető több kisebbségi érdekeket képviselő párt, szervezet.

A kérdésekre adott válaszok elrepítették a hallgatóságot ezen területek minden pontjára. Sokszor volt olyan érzésem, mintha nem is egy zárt térben ülnék, hanem utazgatnék a vajdasági, erdélyi és felvidéki települések között, beleélte magát az ember az ottani történésekbe. Egyszóval a beszélgetés nagyon élvezetesre sikerült. Utána a témák még bővebb fejtegetése az asztaloknál folytatódott. Persze elősegítette az oldott hangulatot egy-két helyi tálcazsonglőr és mutatványos is. Remélhetőleg felkerül majd a videó is az eseményekről, mindenkinek ajánlom.

Az este hátralévő részében ellátogattunk a világ egyik legjobb bulijának titulált Cinetrip Water Circus Spartyra a Rudas fürdőbe, ami közös megállapításunk szerint nagyon különleges volt, mivel ritkán szórakozik az ember egy török fürdőben. Volt ott gőzfürdő, kicsit hidegebb medence, hastáncosok és legfőképpen sok ember. Meglepetésünkre mire az esemény végére értünk, megcsodálhattuk a hófödte Budapestet, aminek Nyomkereső a haza vezető út előtt nem tudott szívből örülni.
Végezetül szeretnénk megköszönni a Mandiner, Konzervatórium és Jobbklikk csapatának a lehetőséget, hogy mi is ott lehettünk, úgy gondolom mindenkinek felejthetetlen élmény volt ez a hétvége és reméljük még sok hasonló blogger találkára kerül majd sor a későbbiekben is! Szí jú szún!

Update: videó az eseményről (via Jobbklikk)
Konzílium 2010. február 6. from konzilium on Vimeo.








Írta lashee, ekkor: 2010. február 8. 20:06
A kék molinó hátul tök előnytelen, zabálja a fényt.
Biztos jó volt az eksün, jut eszembe, mikor is lesz az új esztendő első bloggertalálkozója?
Írta Parkanyer, ekkor: 2010. február 8. 23:00
Amikor a Hírlapíró közzéteszi :)
Írta nyomkereső, ekkor: 2010. február 9. 10:03
Nem tudom mikor lesz kész a videó, de igény esetén feltehetjük mindazt, ami részünkről elhangzott, aztán lehet vitázni, jól vagy rosszul látjuk-e a dolgokat.
Írta maris, ekkor: 2010. február 9. 10:22
Sziasztok!
Nektek meg volt a kerekasztalbeszélgetés, gőzfürdő…. mi meg disznólkodtunk.
Megvolt a coca puff puff az-az a disznótor.
:-)
Írta tibi, ekkor: 2010. február 9. 15:01
a szervezok dicseretet illeti, hogy buzasort es bazsantot is csapoltak;) … az embernek nem is volt kedve odebballni;)
Írta lake, ekkor: 2010. február 9. 15:32
…ráadásul előnytelenül gyűrött az a kék molinó :) (ellenpélda: Mick Jagger arca..na az előnyösen gyűrött). Szóval hajrá gyerekek, agyaljatok helyettünk is, jó titeket olvasni!
Írta nyomkereső, ekkor: 2010. február 10. 00:00
Ahogy az erdélyi kolléga, Tempetőfi látta:
http://tempetofi.freeblog.hu/archives/2010/02/09/Re_Konzilium/
Írta nyomkereső, ekkor: 2010. február 12. 01:14
Archiregnum remekbe szabott beszámolója az eseményről:
http://archiregnum.blog.hu/2010/02/10/nemzet_reblog