Görögország és Szlovákia

Az Európai Unió úgy, ahogy Görögország mellett is kiáll, Szlovákiát sem fogja bántani, ha esetleg romlik a demokrácia és kisebbségek helyzete.

Az utóbbi hetek gazdaságpolitikai hírei Görögország államháztartási helyzetével vannak tele. Már korábban is tudtuk, hogy a délkelet-európai állam rosszul gazdálkodik. A korábbi statisztikai trükközéseken még talán el lehetett csámcsogni bulvár szinten, a gazdasági válság azonban véresen komolyra fordította a szót. Ha Görögország nem eurót használna, már végérvényesen államcsődöt kellene bejelentenie. A valóságban azonban ez egyáltalán nem fenyeget. Az országot presztízsokokból nem fogják hagyni elbukni. Nem kell a Nemzetközi Valutalaphoz fordulnia, és ki sem kell lépnie az eurózónából. A rosszul értelmezett szolidaritás eszméje győzedelmeskedett.

Szlovákiának nincsenek komoly gazdasági problémái. Bár a hajóba dől a víz, a szivattyúk egyelőre még bírják a munkát. Szlovákia más oldalról került válságba: demokráciából és kisebbségvédelemből. Annak ellenére, hogy a kormányról folyamatosan derülnek ki egyre sötétebb korrupciós ügyek, a mindezekért oroszlánrészben felelős kormánypárt népszerűsége szinte hihetetlenül magasan áll. Miközben a legnagyobb ellenzéki párttól a támogatóik zokon veszik, hogy valamikor régebben korrupt volt, a mostani kormánypárt szimpatizánsait egyáltalán nem zavarja, hogy pártjuk most korrupt. Mindez húsz évvel a rendszerváltozás után történik, amikor már olyan választók is az urnákhoz járulhatnak, akik a bársonyos forradalom után születtek.

Ami a kisebbségvédelmet illeti, talán még nehezebb a helyzet. Állami beavatkozás rendőrségi vizsgálatba egy rasszista indíttatású súlyos testi sértés esetén; állami terror magyar szurkolók ellen; állami beavatkozás a kisebbségek magánjellegű nyelvhasználatába. Az utóbbi esetben ugyan az Unió illetékese kifejezte egyet nem értését. Mindezt azonban diplomácia virágnyelven teszi, így a szlovák oldal ezt alig veszi figyelembe. Amit más uniós politikusoktól és diplomatáktól hallani az az, hogy tárgyalni kell Szlovákiának és Magyarországnak, a szlovák kormánynak és a magyar kisebbségnek.

Látni tehát, hogy az Európai Unió úgy, ahogy Görögország mellett is kiáll, Szlovákiát sem fogja bántani, ha esetleg romlik a demokrácia és kisebbségek helyzete. Ahogy Görögország esetében sem történt semmi a statisztikai adatok meghamisítása után, úgy Szlovákiát sem pellengérezték ki a Szlovák Nemzeti Párt kormányba kerülése miatt. Sem a politikai uniónak, sem a gazdasági uniónak nincs olyan hatékony nyomásgyakorló eszköze, amivel kívülről befolyásolhatná egy ország belső életét, még ha erre szükség is lenne. Nincs meg a politikai akarat, ahogy ezt mondani szokták. Egy-egy konkrét ügy miatt meg lehet vonni egy célirányos támogatást, de ennek politikai szempontból alig van befolyásoló ereje.

Mindebből az következik, hogy a szlovák kormány addig feszítheti a húrt, ameddig akarja. Nagy a valószínűsége, hogy a következő kormányba csak egy koalíciós partner kell a Smernek. Persze lehet, hogy kettő, de azok mindenképpen megtesznek mindent, hogy elnyerjék a Smer kegyeit. A Smer pedig mondhatja, hogy megkapta a felhatalmazást. A korrupciós ügyekben és kisebbségi kérdésben akár tovább is elmehet. A görög példa mutatja, hogy az Unió politikusainak a gyomra nagyobb disznóságokat is megemészt. Szolidaritásból.

  • Facebook
  • Twitter
  • Google Reader
  • Share/Bookmark


  1. Írta tibi, ekkor: 2010. február 18. 10:11

    “Szlovákiának nincsenek komoly gazdasági problémái.” … az egy igencsak szubjektiv nezopont, mert sosem a jelenben kell gondolkodni… itt van egy jo kis osszehasonlito iras, amely Gorogorszag es Szlovakia eladosodasi utemet hasonlitja ossze: http://ciupa.blog.sme.sk/c/219924/Grecko-a-co-my.html
    foleg az elmult 5 ev eladosodasat veszi szemugyre… nem kell Nostradamusnak lennunk, hogy lassuk, hova fog vezetni mindez, ami a jelenben tortenik

  2. Írta Ria, ekkor: 2010. február 19. 09:54

    Már régen mondjuk, hogy a posztkomunista országok csak azért kellettek az úniónak, hogy ide hordja a sok selejt árúját és eladja nekünk (örüljetek, hogy láttok egy kis nyugati árút – címszó alatt), nem törődve a gazdasági, politikai, kissebségi helyzettel. Néha felmutatt egy kis “no-no-t”, és ennyi az egész.

  3. Írta jozsi, ekkor: 2010. február 19. 17:45

    Hogy tisztabban lassunk, neha eleg egy pillantas az Eurostat-ba: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/eurostat/home/

  4. Írta lake, ekkor: 2010. február 20. 17:32

    az emberi jogok területén vannak “szent tehenek” (homoszexuálisok, zsidók), ha őket érné sérelem Szlovákiában, akkor kapna tökönrúgást Fico…na de magyarok???…ugyan kérem! Van erős lobbink a világban/Európában? Nincs! (ilen Fletófélék szartak az efféle dolgokra…) Akkor annyi…lassan-fokozatosan kell dolgozni egy nemzeti kormánynak ezügyben Mo.-n, és ügyes külpolitikát folytatni (lásd Benes anno…),s majd akkor lesznek eredmények, de ez egy hosszú folyamat, s közben mi meg megöregszünk, meg meghalunk…ez meg elég kellemetlen….

  1. 1 trackback

  2. feb 24, 2010: körkép.sk » Blog archívum » Athéni levelek 1.

Reakció