politika - alvó oroszlán
- 2010. március 11.
Köszönjük, hogy átadják helyüket!
Az elmúlt hétvége óta akarva akaratlanul is érezzük a mindennapjainkat körülölelő tavaszi kampány illatát. Mint arról bizonyára mindannyian értesültünk, megszülettek a pártok választási listái, köztük az MKP és a Most-Híd-é is. Mivel az ember lépten-nyomon plakátokba botlik, és lassan a csapból is a választási kampány csöpög, legtöbben inkább kerülni szeretnék ezt a hercehurcát, mint foglalkozni vele. Az idei kampány minden bizonnyal a fiatalok megnyerésére fog koncentrálódni. A kérdés csak az, hogy hogyan, milyen eszközökkel.
Általánosságban véve úgy gondolom, hogy a politika iránti érdeklődés 20 éves kortól kezd el bujkálni a fiatalokban, amit aztán merőben meghatároz, hogy a szlovákiai magyar fiatal merre folytatja tanulmányait. Az érdekes az egészben az, hogy azok a fiatalok, akik Magyarországon végzik tanulmányaikat, a hazai helyett sokkal inkább érdeklődnek a magyarországi politika iránt, vagy ellenkezőleg, teljesen hidegen hagyja őket bárminemű politizálás (lásd. pl. itt és itt).
Írásomban próbáltam összeszedni, mik lehetnek azok az okok, amiért a fiatalok nem szívesen foglalkoznak a politikával. Az egyik, hogy unalmasnak tartják azt (bár mostanság akad 1-2 izgalmas történés a parlament háza táján), a másik, hogy úgy gondolják, úgyis kevesen vannak ahhoz, hogy bármin is változtassanak. Meg egyébként is, az idősebbek inkább elhessegetik őket, mondván, hogy te ehhez úgysem értesz. Harmadszor pedig, nyilvánosan kiállni egyik vagy másik párt mellett, ráadásul a haverok előtt, akiket mindez nem érdekel, CIKI (bár utálom ezt a szót).
Nem véletlenül említettem a poszt legelején a listaállítást az egyes pártoknál, hiszen esetlegesen mi is motiválhatna jobban egy huszonévest a választásra, ha nem az, hogy a saját korosztályára szavazhasson, hiszen a bölcsek egy idő után unalmassá vállnak. Kialakult személyiségüknek köszönhetően nehezen nyitnak az új irányába, nehezen fogadják el, hogy a világ ma már másképp működik. Engem személy szerint zavar, hogy évek óta többnyire ugyanazokra az idősebb politikusokra lehet szavazni, akik már a rendszerváltáskor sem voltak huszonévesek. Meg is lestem a 2 párt választási listáját, mivel most hirtelen mindenki elkezdte fontosnak tartani az új arcok bevetését…Vajon miért is? Talán azért, mert a legtöbb fiatal, mivel nem foglalkozik a politikával – de ennek ellenére elmegy szavazni – inkább arcok alapján választ, és akkor már szívesebben karikáz fiatalokat. Csáky Pál az MKP hétvégi sajtótájékoztatóján még ki is hangsúlyozta, hogy az első 30 szereplő között hét 35 év alatti jelölt is van. Hát, néztem néztem a képeket, de nekem ez a szám csak nem jött össze. Sőt, a legelső is csak a 17. helyre került. Vajon miért? Pedig az MKP szeretné serkenteni a fiatalokkal való párbeszédet.
A másik odalon a Most-Híd áll, aki lehet jobb helyzetben van, mivel új pártként hipp-hopp sok fiatal is csatlakozott hozzájuk. A jelöltek névsorában meg is látszik, hisz már az első 10-ben is szerepel 35 év alatti személy. Viszont ezután egy jó időre mintha kifogytak volna az utánpótlásból, mivel az új erő következő képviselője leghamarabb csak a 31. helyen jelentkezik és utána is csak itt-ott került fiatal a választási listára.
A kegyeink elnyeréséért látható az igyekezet a különböző közösségi portálokon is, ebből a szempontból egyelőre elég kiegyenlített a párbaj. Emellett mindkét párt elnöke nekiállt blogolni, kíváncsian várom milyen posztok lesznek. Szóval egy szó mint száz, gyúrni kell, hogy még idejében kialakuljon a fiatalokban a “szenvedély”, vagy legalábbis ne vesszék el a politika iránti érdeklődésüket.
Be kell látni, hogy igazán elsöprő választási eredményre a jövőben csakis akkor lesz lehetőség, ha a fiatalabb korosztályt is mozgósítják, és páran feláldozzák kényelmes helyüket az utódok javára.








Írta kalondaipappsanyi, ekkor: 2010. március 11. 19:31
http://mandiner.blog.hu/2010/03/11/eretnek_felvetes_cenzus
…bocs, nem akarom elterelni a figyelmet, de ez ránk is vonatkozik :(((
Írta senki, ekkor: 2010. március 11. 20:07
Ez egy rendszeresen felmerulo tema. A politikusok, de a valasztok, akarcsak te, idorol idore felkapjak. Miert jo attol valaki, hogy 35 evnel fiatalabb? Mert olyan “trendi”?Regen a szenatus, ahogy a neve is mutatja, a venek tamacsabol alakult ki. Most 21 evesen is kepviselo lehet. En inkabb az idos es tapasztalt emberek reszesitenem elonyben. A politikaban az is lehet uj ember. Teny, nem vagyunk Japanban, es itt az idoseket nem igen tisztelik. Meglasd, Alvo Oroszlan, ha az isten is megsegit, te is leszel 40 eves!
Írta nyomkereső, ekkor: 2010. március 11. 20:59
@kalondaipappsanyi: tényleg off, de ha már felhoztad, az ötlet nem új. Nálunk, Szlovákiában, a szavazatvásárlások megakadályozása érdekében még tavaly szeptemberben maga Richard Sulík, az SaS elnöke jött hasonlóval:
Miről is van szó: 7 eurós választási csekk bevezetését javasolta minden választásra jogosult polgár számára, melyet a választások előtt egy hónappal kapna kézhez. A választások napján a szavazóhelyiségekben a csekket leadva szavazhatna, az összeget pedig az általa választott párt kapná. Amennyiben az illető úgy dönt, hogy nem akar választani, a csekket beválthatja a legközelebbi postán, a 7 eurót pedig akár el is ihatja. 7 euró az az összeg, melyet a pártok kapnak minden rájuk leadott szavazatért.
Magát a javaslatot nem szeretném kommentálni.
Egyébként az ötlet leírása magyarul: http://w.blog.hu/2009/10/09/eszaki_feny_2
Eredetiben:
http://hnonline.sk/nazory/c1-38374570-kto-by-potom-volil-fica
Írta kunigunda, ekkor: 2010. március 11. 21:25
Ha már így szóba jött, akkor nagyon jó ötletnek tartom Sulík javaslatát, anno is olvastam róla, sajnálom, h ez nem része a programuknak. Van egy-két nagyon jó ötletük, csak majd tudják is megvalósítani…
Írta seboka, ekkor: 2010. március 11. 23:39
kell a verfrissites. elsosorban azert kellenek a fiatal nevek a partlistara – es a partba is – mert latnia kell a valasztonak, hogy van utanpotlas. ha csupa idos es tapasztalt – minden tiszteletem az ovek – uriholgy es uriember viszi elore a szekeret es nem enged folszallni masokat, akkor egy ido utan a szeker megall. termeszetesen nincsenek illuzioim, sokan azert “valnak” politikussa, mert munkanak tekintik. lehet ezt igy is csinalni, de szerintem folosleges.
Írta Xx, ekkor: 2010. március 11. 23:51
Szerintem meg abszolut nem egeszseges, ha evtizedek folyaman ugyanazokat az arcokat kinalja egy part a vezeteseben.
Írta Ria, ekkor: 2010. március 12. 08:52
Igen, kell a pártlistára az idős és tapasztalt politikus, de azt el kell ismerni, hogy a fiatalokban több tenni akarás, bizonyítási vágy van mint egy idősebb emberekben, ő másként lát mindent, jobban ki van tárulva a világ előtte (tudom miről beszéllek, én már inkább az idősebb generációhoz tartozom). Hajrá fiatalok.