Szerző archívuma

Világraszóló sportsiker és a hazai provincializmus

Sportszerető emberként   ritkán esik meg velünk errefelé, hogy világszínvonalú eseménynek  saját szemünkkel, a helyszínen örülhessünk. Még inkább így van ez, ha első számú sportágunkról, a fociról beszélünk. A bajnoki meccsek nem igazán vonzóak, a nemzetközi kupák sokadik előfordulóinak luxemburgi, andorrai, vagy macedón “sztárcsapatai” sem töltik meg a stadionokat. Afrika meg ugye messze van. Tovább… »

Komárom, az utolsó végvár?

Az idei önkormányzati választások egyik nagy tétje, hogy van-e hosszútávon létjogosultsága két, a felvidéki magyarok érdekképviseletét hirdető pártnak. Míg a júniusi parlamenti választásokon magát túlnyerő Most-Híd helyi struktúrák hiányában is igyekszik magabiztos képet mutatni, próbálva megismételni  az országos eredményt, a választási veresége után megroggyant, de továbbra is jól kiépített regionális struktúrákkal, saját polgármester- és önkormányzati képviselők garmadával rendelkező MKP inkább a túlélésre játszik. Együttműködés vagy szembenállás? Mi lehet  a nyerő stratégia? A  november 27-i önkormányzati választások után kiderül. Addig is, vigyázó szemetek Komáromra vessétek! Tovább… »

MKP-SDĽ: párhuzamok egész sora

1999. szeptember 15. Miután pártja legnépszerűbb politikusaként semmilyen komoly politikai funkciót nem kap, fiatal kora miatt pedig az áhított főügyészi poszt is elérhetetlen marad számára, a sértett Robert Fico bejelenti, hogy elhagyja a Demokratikus Baloldal Pártot (SDĽ), majd három hónappal később SMER néven saját pártot alapít. Tovább… »

Matolcsyt a korábbi szlovák reformminiszter oktatja

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus eleji kijelentése szerint Magyarország nem fog megszakadni, hogy államháztartási hiányát csökkentse. “Ha az unióban átlagosan 7 százalék körüli az államháztartási deficit szintje és mondjuk Szlovákia azt mondja, hogy csak három év múlva tudja 3 százalék alá csökkenteni a hiányt, akkor nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését” – mondta pár napja a politikus. Tovább… »

Jobb, mint a Forma-1

Lóerők százai helyett egyéni emberi teljesítmény. Négy kerék helyett mindössze kettő. Pár órás, pár száz kilométernyi száguldás helyett szerte a világban 21 szakasznyi kemény, 3 500 kilométer egyetlen országban, három hétig, folyamatosan a nyeregben. Ez a Tour de France, a világ legnagyobb kerékpáros körversenye, melynek két szakaszát idén a helyszínen tekintettük meg. Tovább… »

Bulvársajtó – kormányfő 1:0

Négy fős parlamenti többség igencsak képes megkötni az ember kezét. Még akkor is, ha magáról a kormányfőről van szó. Iveta Radičová csütörtökön először szembesült “népe haragjával”, ijedten tapasztalva, mennyire törékeny is az a többség, mellyel kormányoz. Főleg, ha a bulvársajtó kelt hangulatot, és a saját választóit fordítja (egyébként jogosan) ellene, miközben a 35 %-os ellenzék jeges leheletét is a tarkóján érzi. Tovább… »

Csapda a Fidesznek!

Frissítve. A kettős állampolgárságról szóló törvény kezdettől fogva hálás politikai téma a Duna mindkét partján. Az általa gerjesztett vita  szlovák-magyar szempontból egészen addig lesz érdekes, míg ki nem derül, mennyi az annyi. Azaz, a szlovákiai magyarok közül hányan fogják kérvényezni az egyszerűsített honosítási eljárást. Tovább… »

Radičová, Sulík, Figeľ, Bugár és a többiek…

…avagy a szlovák kormányprogram elemzése.

54 oldal, 562 bekezdés, 2562 sor, 155 200 karakter. Terjedelmileg ennyit tesz ki a kormányprogram, melyet Polgári felelősség és együttműködés címmel múlt szerdán fogadott el a szlovák kormány a következő, 2010 – 2014-es időszakra. A tervezet parlamenti jóváhagyása a holnap kezdődő ülésszakon esedékes. Tovább… »

MKP kongresszus után

mkp-last-photoAz MKP szombati rendkívüli kongresszusának eredménye ismert. Megválasztották az új elnökséget, a párt új elnökével együtt, akit magam is támogattam. Az eredményekhez tartozik az is, hogy személy szerint háromszoros vereséget szenvedtem. Tovább… »

Hogyan tovább MKP?

Kép: Somogyi TiborSzlovákia júniusban két komoly hőstettet hajtott végre:  az ország labdarúgó-válogatottja a világbajnok Olaszországot legyőzve továbbjutott csoportjából, a jobbközép koalíció pedig rácáfolva a lehetetlenre, ellenzékbe küldte a honi populizmus királyát, Robert Ficot. Míg a sportsiker adta szurkolói eufória közös, a politikai sikerhez a Magyar Koalíció Pártja (MKP)  sajnos már csak a cserepadon asszisztálhatott. Hogy ez végső, avagy átmeneti állapot marad, egyelőre még az MKP saját döntésétől függ (július 10. rendkívüli kongresszus). Tovább… »

Gútai nyilatkozat

Szerdán Gútán találkoztak az MKP Országos Tanácsának egyes tagjai, a párt járási elnökei, polgármesterei, helyi szervezeti elnökei,valamint  szimpatizánsok és párton kívüli szakemberek. Összesen mintegy harminc személy, akik a szombati Országos Tanács ülése előtt az alábbi nyilatkozat fogadták el: Tovább… »

Miért szavazzunk az MKP-ra?

logo_mkpHolnap történetünk, a szlovákiai magyarság történetének talán eddigi legfontosabb megmérettetésére kerül sor. Egy olyan megmérettetésre, mely sok mindent eldönthet, mely alapjaiban változtathatja meg a jövőnket, a klímát, azt a társadalmi környezetet, melyben élünk. Tovább… »

Így (is) kampányolnak Bugárék

Most-Híd17 nappal a parlamenti választások előtt a Most-Híd keményen kampányol. Úton útfélen, ahol csak lehet. Adott esetben még ott is, ahol ezt a törvény kifejezetten tiltja. Például az iskolában.

Dátum: 2010. május 26.

Időpont: 13.40 óra

Helyszín: a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium épületének udvara, Pozsony, Duna utca 13. Tovább… »

Kettős állampolgárság-vita a szlovák parlamentben – élő közvetítés

Kép: Heti VálaszA szlovák parlament és a kormány rendkívüli ülésén ezekben a percekben tárgyal a kettős állampolgársággal szembeni szlovák ellencsapás lehetséges formájáról.

11.10 Pavol Paška házelnök (Smer) miközben a kormánypártok nevében beterjesztette az elfogadandó határozati javaslatot. Egyben sajnálatosnak tartva, hogy a 21. században ilyen jogszabálynak, melyet a Magyar Országgyűlésbe beterjesztettek, helye lehet.

“Tartsák, kérem tiszteletben Szlovákia nemzeti és állami jogait” hangoztatta.

A Körkép itt csatlakozik be az élő közvetítésbe, kövesse az ülést velünk!

Tovább… »

Fico nyer, de kormányt már nem alakít?

Rajz: DóraHétfőn fontos belpolitikai bejelentés történt. A KDH definitíven kizárta annak lehetőségét, hogy a választásokat követően összeálljon a Smerrel. Mivel korábban már az SaS és az SDKÚ-DS is így nyilatkozott, Robert Fico koalíciós potenciálja 20 nappal a választások előtt igencsak lecsökkent. Ha maradt volna az egységes magyar politizálás, az MKP-val immár meglenne a kormányváltáshoz szükséges többség. De nem maradt. Tovább… »