Publikálta Vendégszerző on
2010. szeptember 2.
Hogy lett Lipóc magyar falu, avagy egy történet a KFK-projektről
Augusztus idusán érkezett el a nap, mikor a KFK Projekt keretén belül, kamerával a kézben útnak indultunk kelet felé, hogy a mintegy 540 magyarlakta települést tartalmazó listánkon bejárjuk a még hiányzó 10 gömöri, abaúji és tornai falut. E települések szándékosan maradtak a végére… vagy azért, mert bennük a magyarok aránya igen alacsony, s így a történet érdekesnek mutatkozott, vagy mert magasan a hegyek közt fekszenek, s még magam sem jártam arrafelé. Akadt köztük olyan is, ahol a lakosság 95%-a roma. Mondanom sem kell, hogy magyar roma, s így ez is unikumnak számított a falvak lajstromán (összesen 6 volt belőlük). Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. augusztus 31.
Van választás? – Pezsgő uborkaszezon Komáromban
Négy évente nem vonul vissza a politika szokásos nyári szünetére, az országos után rögtön a helyhatósági választásokra terelődik a figyelem. A parlamentből kiesett pártok, így az MKP számára is különösen fontos a megmérettetés. Megerősödve térhet vissza, vagy akár végleg eltűnhet a palettáról. A magyarság bástyája, Komárom is kulcsszerepben van. A választók és az elemzők szeme a városon. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. augusztus 27.
Mi lesz veled PKO?
A ’40-es évek vége felé a pozsonyi városvezetés úgy döntött, megépíttet egy épületkomplexumot a már évtizedek óta a városban tartott Duna Vásár számára. A projekt kivitelezése 1951-ben vette kezdetét, egy időben a környező területek rendbehozásával. Mire elkészült (1955), a vásárok megszűntek, így az épületekből kultúrközpont lett (innét a neve: PKO- Park Kultúry a Oddychu – Kultúra és Pihenés Parkja), s egyben a BKIS (Pozsonyi Kulturális és Információs Központ) székhelye. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. augusztus 20.
Programajánló hétvégére: HANNA-HANNA, Gúta
… avagy “Itt csápol a Babi néni macskája a hétvégen“…
Pár éve a Szigeten, délelőtti kávébeszerző túrám során a kávéspult előtt állva, megütötte a fülem egy társaság diskurzusa arról, hogyan jutnak el minél gyorsabban Gútára. Az első ledöbbenés után úgy döntöttem, erre muszáj rákérdeznem: mégis, mi a fene zajlik ott, az isten háta mögött, amiért érdemes lecserélni Közép-Európa legleg fesztiválját? Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. augusztus 17.
“4 živly” avagy egy filmszemle Selmecbányán

“Chápeš?”
“Nikdo nic nechápe. Všechno se nám kazí na tom světe.”
“Víš co, když se všechno kazí, budeme zkažené i my.”
Publikálta Vendégszerző on
2010. augusztus 13.
Finnországi levelek I, avagy „Pista bácsi, Helsinki az nyugat-e?”
A 2008/2009-es akadémiai évet, azaz 9 hónapot lehetőségem volt az Erasmus program keretén belül Finnországban – annak is az északabbi részén: Ouluban – töltenem. Először is hadd meséljem el, hogyan kerültem közelebbi kapcsolatba Finnországgal, a helyi sörökkel, milyenek voltak a tapasztalataim még az Erasmus előtt. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. augusztus 12.
Úton a kétnyelvűség felé
Álmos hajnali ébredés, fél hétkor találkozó, kollégák összeszedése. Valaki mindig késik, még fogat mos, borotválkozik, szemöldököt takarít, vagy csak alszik. Legalább jut idő harapni valami reggelifélét, nem a kormány felett szolgálják fel a früstükköt, 90-es tempó mellett. Rövidesen párnagyűrt arcok üdvözlik egymást. Kérdőívek, térképek szétosztása, s pár perccel később már el is indulnak a csapatok, hogy az aznapra kiosztott településeket végigjárják a KFK fedőnévvel fémjelzett projekt, azaz a Diákhálózat által végzett és a Fórum Kisebbségkutató Intézet támogatásával megvalósuló, a felvidéki kétnyelvűséget felmérő kutatás-körút keretén belül. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. július 19.
Overdose ismét célban
Ausztria, Ebreichsdorf, 6 hossz előny. Németország, Baden Baden, 9 hossz. Pozsony. Hamburg, 11 és fél hossz. Majd újra Baden Baden, magabiztos győzelem. Párizs, pályarekord, de műszaki hiba miatt érvénytelenített futam. Róma. Budapest. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. július 5.
Képriport a VOLT fesztiválról

Mi VOLT idén a VOLTon?
Sok-sok piros VOLTlufi. VOLTlufi az útszéli porban, VOLTlufi 0-tól 5 évesek kezében, VOLTlufi a nagyszínpadon, VOLTlufi a tomboló tömegben, VOLTlufi 5-től 18 évesek kezében, VOLTlufi 18 plusz kezében, VOLTlufi a fán, a fűben, a sátor tetején. Ha felnéztünk az égre, szállingózó piros VOLTlufikat láttunk. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. július 1.
Erdélyi magyarként hosszú távon a Felvidéken
Az alábbiakban sztünde vendégszerzőnk élménybeszámolóját közöljük.
Magamról elöljáróban annyit szeretnék közölni, hogy erdélyi magyar vagyok, aki Kolozsváron él lassan tíz éve, és a Budapesti Corvinus Egyetemen doktorál Politikatudományok szakon. A doktori munkámhoz a terepkutatásomat a Felvidéken és Erdélyben végzem. Így kerültem tíz hónapra Szlovákiába. A kutatást Somorjáról, a Fórum Kisebbségkutató Intézetből végeztem, a Fórum Intézet szakmai, és a Slovac Academic Information Agency (Szlovák Akadémiai Információs Ügynökség) pénzügyi támogatásával. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. június 20.
Startol a KFK-projekt
- 25 000 km – 20 000 fénykép – 534 település -
Az alábbiakban Geroj vendégszerzőnk írását közöljük.
Idén nyáron a pozsonyi Diákhálózat (DéHá), a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet támogatásával a felvidéki magyar nyelvhasználati szokások felmérését tűzte ki célul (szerk. megj. : Kétnyelvűség Felmérő Körút – KFK projekt). A nyár folyamán az összes magyarlakta települést felkeresik a több csapatban dolgozó egyetemisták, és minden nyilvános feliratot dokumentálnak. Az eredmény egy címkézett, kereshető internetes adatbázis lesz. A kutatásról, a bejárt falvakról, városokról és az ott szerzett egyéb tapasztalatokról a Körképen folyamatosan beszámolunk. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. június 19.
Dél-Afrikai tudósítónk jelenti… 1.
Dél-Afrikába, mint már a beharangozóban említve volt, a foci VB kapcsán jöttünk ki, de gondoltuk, ha már ilyen hosszú utat megteszünk, a szép élményeket nem lehetett csak a szlovák válogatott (esetleges sikeres) VB szereplésére bízni, így a biztonság kedvéért egy dél-afrikai körutat is beiktattunk. Az első szlovák meccs utáni tapasztalatunk ezt az előrelátásunkat igazolni is látszik… Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. június 7.
Miért szavazok (most) a Hídra?

Sorozatunkat folytatva az alábbiakban amichus vendégszerzőnk írását közöljük. Továbbra is várjuk az SDKÚ-DS ill. KDH pozitív indoklásokat a korkep (kukac) korkep (pont) sk címre.
Bemerészkedem a farkas barlangjába (a Körkép olvasóinak, ha jól emlékszem a múltkori ankétra, kb. 2/3-a MKP-s), felveszem a névtelenség védőpáncélját és megírom, hogy miért fogok a Hidra szavazni. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. június 7.
A magyarokkal minden rendben
Az alábbiakban Alojz Hlina vendégszerzőnk írását közöljük. Fordítás: Körkép.
A magyarokkal minden rendben. Pénteken sietnek haza munkából. Akárcsak mi.
Talán meg kellene magyaráznom a táblás esetet a postán. Valamikor majd írok róla, egyelőre csak ennyit: aki tudja, megérti. Aki nem tudja, de meg szeretné érteni, megtanulja. Aki tudni sem szeretné, olvasgassa a fizetési szalagját és horoszkópot a Nový časban. Tovább… »
Publikálta Vendégszerző on
2010. június 7.
Maďari sú v pohode
Od nášho hosťujúceho prispievateľa, Alojza Hlinu.
Ak sa vám článok páči, hlasujte naň na vybrali.sme.sk
Maďari sú v pohode, v piatok utekajú z roboty. Ako my.
Asi by som mal vysvetliť tú tabuľku na pošte. Raz o tom napíšem, zatiaľ len toľko: Kto vie, pochopí. Kto nevie, ale chce pochopiť, sa doučí. Kto nevie a ani nechce vedieť, nech stále ďalej číta iba výplatnú pásku a horoskopy v NČ . Už som to raz písal, šach sa hrá na viac ťahov dopredu.
Ale o inom som chcel. Hneď zahorúca. Lepšie je raz vidieť ako stokrát počuť. Tovább… »








