Nyitókép: HNtelevízia

 

Bödör. Kočner védelmezője

 

(…) Nem tudtuk, hogy a Kuciak-gyilkossággal foglalkozó nyomozók és ügyészek találnak-e elég bátorságot ahhoz, hogy nyakon csípjék Norbert Bödört. Az egyik leghatalmasabb oligarchát, aki privatizálta a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget (NAKA).

 

 hirdetes_400x285  

(…)

 

A Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával kapcsolatos nyomozást vezető ügyész elrendelte Norbert Bödör letartóztatását és kihallgatását.

 

Az, ami utána következett, bebizonyította, hogy Bödör egy prominens személy, aki erős befolyással van a hivatalokra. A rendőrségről vagy az ügyészségről ugyanis információk szivárogtak ki. Még azelőtt, hogy a NAKA letartóztatta volna, saját maga járult a nyomozók elé azzal, hogy készen áll a vallomástételre.

 

Bödör ezzel a lépésével lényegében ezt a pecsétet nyomta a homlokára: „Igen, igaz az, amit rólam mondanak. Mindenről tudok, amit a rendőrség és az ügyészség csinál“.

 

(…)

 

Bödört jelenleg súlyos dolgokkal gyanúsítják. Ján Kuciak megfigyelésével, meggyilkolásával és azzal, hogy a NAKA főnökein keresztül ellenőriztette a gyilkosság kivizsgálását.

 

(…)

 

Ján Kuciak meggyilkolása után a média elcsípte, hogy Kočner autója parkolt a Bödörék főhadiszállásának tartott nyitrai Zlatý kľúčik (Aranykulcs) hotel előtt.

 

Bödör oligarchát régóta Kočner egyik védelmezőjének tartották. Több média szerint Bödör rendőri védelmet biztosított Kočnernek.

 

Bödörrel kapcsolatban a rendőrség minden bizonnyal két lehetséges verzióval dolgozik.

 

Az „A verzió“ azon a feltételezésen alapul, hogy Ján Kuciak meggyilkolásának hátterében nemcsak Kočner áll, hanem Bödör is, illetve az emberei, akik minden bizonnyal biztosították az oknyomozó újságíró megfigyelését.

 

A „B verzió“ viszont azon a feltételezésen alapul, hogy Bödörék nem tartoztak az újságíró meggyilkolásának megrendelői közé, viszont a rendőrségen és NAKA-ban ténykedő embereiken keresztül kellett bebiztosítaniuk azt, hogy a gyilkosság kivizsgálása megrekedjen. Emellet nekik kellett gondoskodniuk arról, hogy az újságíró kivégzésének felelősségét a kalábriai Ndrangheta maffia számlájára írják, amiről Kuciak egy cikksorozatot készített.

 

Ugyanis, ha a megrendelő figyelte Kuciakot, akkor tudnia kellett arról, hogy az új cikkében az olasz maffiáról ír. A megfigyelő ezt fedezékként kihasználhatta arra, hogy elterelje a figyelmet a hazai motívumról (a megrendelő azonban minden bizonnyal nem tudta, hogy nem sokkal a halála előtt Kuciak közvetlen felfedezést tett az olasz maffia és Fico csapata között).

 

A „B verziót“ több tény is alátámasztja.

 

A gyilkosság kivizsgálásába Krajmer már az első napon beleártotta magát. Attól függetlenül, hogy ez ellentmondásban volt a hatáskörével. A vizsgálócsoportba pedig Hraško furakodott be. Mindkét személyt Bödör emberének tartják.

 

(…)

 

A nyomozócsoportból eleinte hiányoztak az elismert gyilkossági szakértők és nyomozók. Amíg félre nem állították Krajmert a rendőrségtől és Hraškot a vizsgálócsoporttól, addig a rendőrségnek nem sikerült előbbre lépnie a nyomozást illetően, sőt az elkövetőket sem sikerült azonosítani.

 

Az akkori rendőrfőkapitány, Gašpar a szokásokkal ellentétben már a nyomozás első óráiban kijelentette, hogy a gyilkosság minden bizonnyal Kuciak újságírói tevékenységével áll összefüggésben. Gašpart minden bizonnyal tájékoztatták arról, hogy Kuciak valamilyen cikket tervezett a kalábriai Ndranghetáról. Arról azonban nem voltak információi, hogy Kuciak utolsó cikke az olasz maffia, a Smer és Fico kormányfő kapcsolatairól fog szólni. (…)

 

Továbbá: az idősebbik Bödör sógora, Gačpar a kormánya bukása és az egyre inkább fokozódó nyomás ellenére is elutasította a lemondást. (…)

 

Végül: a rendőrfőkapitány leváltása és Bödörék félreállítása a nyomozócsoportból azt eredményezte, hogy viszonylag gyorsan kinyomozták és letartóztatták a gyilkosság közvetítőit és végrehajtóit (akik amatőr módon dolgoztak és egy csomó nyomot hagytak maguk után).

 

Ezekből a tényekből világosan kiderül, hogy a gyilkosság megrendelőjének nemcsak rendőri védelmet biztosítottak, hanem azt is, hogy a hazai nyomról a külföldire terelték a figyelmet.

 

Végül azonban az is megmutatkozott, hogy nemcsak a gyilkosság végrehajtását, hanem annak megtervezését is amatőr módon hajtották végre. A következmények teljes alábecsülésével.

 

(…)

 

Aktuality.skTýždeň v kocke Daga Daniša: Konečne. Prokuratúra udrela na oligarchu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!