A Smer-SD felszólította az összes olyan kompetens személyt, aki a kettős gyilkosság kivizsgálásáért felelős, hogy a nyomozati aktából történő információk kiszivárogtatásának megakadályozása érdekében határozott rendelkezéseket fogadjanak el, mert csakis ezzel tudják meggátolni a gyilkosság kivizsgálásának meghiúsulását.

 

Határtalan törvényszegés

 

A Smer-SD egyúttal azt is kéri, hogy az ügyészség, a rendőrfőkapitány és a többi felelős személy fogadjon el olyan intézkedéseket – beleértve a büntetőeljárás megkezdését – ,melynek következtében a nyomozással kapcsolatos információk csak hivatalos úton kerülnének nyilvánosságra.

 

 hirdetes_810x300  

 „Megengedhetetlen, hogy egy politikai harc keretén belül, illetve a szenzációkeltés érdekében – amit sajnos a média is intenzíven támogat – határtalan törvénysértés tanúi legyünk. A nyomozásnak semmi esetre sem segít, ha érzékeny információkat szellőztetnek ki a nyomozati anyagból, sőt inkább eltereli a figyelmet a valódi elkövetőkről“

 

– írja a Martin Glváčcsal kapcsolatos médiában megjelent információkra reagálva a Smer.

 

Direkt módon akarnak elhitetni információkat

 

„Sajnos ahelyett, hogy a nyomozók nyugodtan dolgoznának ennek a súlyos esetnek a felderítésén, hírszerzési játékot játszanak, a nyilvánossággal pedig direkt módon olyan információkat akarnak elhitetni, amelyeket senki sem erősített meg. Ezenkívül felesleges gyűlöletet váltanak ki, illetve polarizálják a társadalmat“

 

– olvasható a Smer-SD állásfoglalásában.

 

A koalíciós párt továbbá az egyes személyek célzott diszkreditációjától is elhatárolódik.

 

„Valakinek nyilvánosságra hozni azt a személyes kommunikációját – legyen az igaz vagy hamis – , ami nem tartalmaz semmiféle információt arról, hogy bűntettet hajtott volna végre, nem közérdek, éppen ellenkezőleg a Szlovák Köztársaság polgáraira vonatkozók egyik alkotmányjog megsértése“.

 

 „Ezzel összefüggésben arra a tényre is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a nyomozati irathoz az OĽaNO–NOVA mozgalom volt politikusának is hozzáférése van, aki jelenleg a meggyilkolt újságíró szüleinek jogi képviseletét látja el, s a múltban szintén kommunikált Alena Zs.-vel. Tekintettel erre a nyilvánosság válaszolhatna egy kérdésre: kinek és milyen célra szolgálhat egy magánkommunikáció nyilvánosságra hozatala?“

 

– teszi hozzá a Smer az állásfoglalásában.

 

A szlovák sajtóban megjelent információk szerint a Kuciak-gyilkosság főgyanúsítottja, Alena Zsuzsová és Martin Glváč személyes kapcsolatban álltak, és a vele kapcsolatban felmerült politikusoktól eltérően, személyesen is találkoztak. A SME napilap Zsuzsová a rendőrségnek azt vallotta, hogy Glváč volt az egyetlen politikus, akivel háromszor is találkozott. Ezen kívül számos üzenetet, fotót váltottak egymással. Glváč az állításokat először tagadta, majd elismerte, hogy kommunikált Zsuzsovával, „de csak harmadik személyeken keresztül”.

 

Webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.