Nyitókép forrása: Webnoviny.sk

 

„Ami a belpolitikai helyzetet illeti, több mint három mondatból álló határozatot fogadtunk el, hogy nem legyen probléma a bizonyos harmadik mondat megértésével sem” – mondta Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szombati sajtótájékoztatóján, amelyre a vegyespárt országos tanácsának ülése után került sor.

 

Bugár felolvasta a határozatot, amelyből kiderült, hogy a vegyespárt frakciója a koalíción belül fog keresni támogatást alkotmánybíró-jelöltek kiválasztásához – Robert Fico (Smer) korábban azzal vádolta Bugárt, hogy az ellenzékkel akar szavazni.

 

A párt úgy döntött, hogy kulcsfontosságúnak tekinti a koalíciós partnereivel való megegyezést, azzal, hogy az alkotmánybíróság működőképességének megőrzése elsőbbséget élvez a párt vagy a párttagok érdekeivel szemben.

 hirdetes_810x300  

 

„Meggyőződésünk, hogy álláspontunk nem lehet oka a kormány [esetleges] bukásának. Az rendkívül felelőtlen lenne minden szlovák állampolgárral szemben”

 

Arra az újságírói kérdésre, miszerint a párt ki tart-e a nyilvános szavazás mellett az alkotmánybíró-választás kapcsán, míg koalíciós partnerei titkos szavazást akarnak, Bugár elmondta, hogy a Most-Híd azon van, hogy teljesítse a koalíciós szerződésbe foglaltakat.

 

„Nem látjuk okát az előrehozott választásoknak, de azt is hozzátesszük, hogy annak sem látjuk okát, hogy az alkotmánybírói pozíciókkal bizniszeljünk”

 

A kérdésre válaszolva végül elmondta, hogy ha sikerül megállapodásra jutni a jelölteket illetően a koalícióban, lehet titkos szavazás.

 

„Ha megállapodunk, akkor teljesen mindegy, milyen lesz a szavazás, a lényeg, hogy megválasszuk az alkotmánybírókat”

 

fogalmazott.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!