“Gombaszögi Nyári Tábor“, július 23.-26.



Idén már harmadszor kerül megszervezésre a nagy hírnévnek és hagyományoknak örvendő „Gombaszögi Nyári Tábor” Krasznahorkaváralján. A szerdától vasárnapig tartó rendezvény jó alkalom nemcsak a kicsi világunkban elszórtan tanuló főiskolásoknak, hogy újra találkozzanak a régi „arcokkal“, hanem a középiskolásoknak is, hogy a táborlakók által megismerkedjenek a prágai, brünni, pozsonyi, nyitrai, kassai, komáromi, vagy akár a budapesti, pécsi és miskolci diákélettel és tanulási lehetőségekkel. Bár ilyenkor érdemes oldalra tenni a kötelezettségeinket, és csak hanyag eleganciával hátradőlve élvezni a napsütést és a jó társaságot.

A tábor a vár alatti kellemesen szituált autókempingben lesz. Romantikus és idillikus varázsát csak az esti koncertek és a kora hajnali órákban a „verebek rakoncátlankodása” zavarhatja meg. Az első élmények sokkhatásként érhetik az odaérkezőket:

fijuk

Semmi sem adhatja vissza igazán a sátorozás örömét, és a csillagos ég alatti romantikázást. De aki a luxushoz van szokva, annak sem kell panaszkodnia:

satorozas

… és az esőfelhőktől sem kell megijedni.

taborlako

Azoknak a szülőknek mondom, akik féltik elengedni a csöppségüket, hogy nincs ok az aggodalomra, a szülői felügyelet biztosítva lesz:

4_223

… akárcsak az étkezés:

4_161

Idén is lesz műveltségi vetélkedő, tájfutás, ügyességi játékok:

2_133

2_162

A tájfutásban jó, ha az ember rendelkezik egy kis orientációs képességgel. A három évvel ezelőtti tájfutás győztesei (holtversenyben):

image2

A műveltségi vetélkedő győztesei is említést érdemelnek. Nagy csatában hódították el az aranyérmet:

muveltsegi vetelkedo

A játékokon kívül előadások és beszélgetések is színesítették, ill. színesítik a programot:

kozonseg

Múltkor egy bűvész is szórakoztatta a közönséget:

2_264

Idén olyan előadók, ill. beszélgetőpartnerek lesznek a tábor vendégei, mint Hunčík Péter, pszichológus, író, Gyurgyík László, szociológus, Barczi Gyula, művészettörténész, Petőcz Kálmán, diplomata, vagy Szeder Laci, geográfus, akinek a fehéroroszországi kerékpártúrájának élménydús beszámolóját hallgathatjuk végig.

Az Andrássy Mauzóleumot Ambrus Tünde társaságában csodálhatjuk meg, míg Orosz Örs és Stubendek Attila a Honismereti Kerékpártúráról mesél majd (amiről már írtunk korábban is). Lesz várlátogatás, kastélylátogatás. A lazulni vágyók pedig az esti koncerteken tombolhatják ki magukat.

image3

Idén a disznótor lesz a tábor legjobban várt programja. A malacot a táborlakók Szászi Zoltán költővel és Agócs Gergely etnográfussal küldik át a másvilágra.

Asszem ennyi nosztalgia és beharangozó elég is lesz. Bővebb információk a Diákhálózat oldalán találhatnak az érdeklődők.

Akkor kellemes szórakozást és táborozást a résztvevőknek!

1_091

írta: jclayton / 2009.07.07. - 06:20

Milyen régi képek ezek, kösz a nosztalgiázást…

…és, rajtam kívül ki jön még? :)

írta: jclayton / 2009.07.07. - 06:23

Tibi: a “gyerekek, csak kofola van” mondatért pedig akár be is perelhetnének mindenkit rémhírterjesztésért :D

írta: Haray / 2009.07.07. - 08:33

Ha az istenek is úgy akarják, akkor én is megyek :)

írta: ranieri / 2009.07.07. - 09:29

Huu, de jo bulik lehettek! Tibi mentek most is a Szecsoekkal?

írta: tibi / 2009.07.07. - 09:33

no, szep napok voltak… egesz heten csak sort ittunk a bandaval… csak akkor volt viz a szankban, amikor fogat mostunk;) … aaa… en mar kioregedtem az ilyen akciokbol… asszem csak lajtosan kiviszek vlmi bogracsot a szolohegyre, aztan osszedobunk vlmi mannat… az a baj, hogy ket jo akcio is uti egymast… nalunk a pincefesztival lesz (www.strekovin.sk), aztan marha sok embert hivtam… cseppet furcsa lenne, ha a hazigazda nem lenne otthon;)

írta: nyomkereső / 2009.07.07. - 09:41

Idén a disznótor lesz a tábor legjobban várt programja.”
Erről jut eszembe a Tarda blog egyik ide vonatkozó remeke, kötelező olvasmány!(A szóhasználat ugyan kissé khm,kmh “eredeti”, de nagyon üt):
http://tarda.blog.hu/2009/03/17/harmincketto_3

Szóval vigyázat a disznókkal:)

írta: Geroj / 2009.07.07. - 10:04

A műveltségi vetélkedő fődíja egy Cavinton Forte feliratú törülköző volt :)

írta: jclayton / 2009.07.07. - 16:54

Geroj: én egy szemüvegtokot lootoltam :WoW:

írta: seboka / 2009.07.08. - 10:42

érdemes oldalra tenni”
ezt most akkor hogy? :D
jo bulizast a resztvevoknek. :)

írta: helyi erő / 2009.07.14. - 20:37

valaki kérdezte, hogy ki megy még. hát én :D

[…] is írtunk róla, és idén is illő megemlíteni pár sorban. Mondjuk, a tavalyi képes beharangozót nehéz lesz űberelni. Sokat is gondolkodtam rajta, hogy egyszerűbb lenne átírni a dátumot és […]