A kanapéturizmus, avagy couchsurfing, ismertebb magyar körökben a kanapészörfözés, mostanság a fiatalok egyik legelterjedtebb módja az utazásnak. Vagyis nálunk még talán annyira nem is, mivel kevesen ismerik. A Zsebbe Tours utazási iroda-féle alacsony költségvetésű kirándulás nagy előnye, hogy a szállásért nem kell fizetnünk, és többnyire közvetlenül vendéglátóinktól szerezhetünk tudomást a meglátogatott nép szokásairól és az adott hely nevezetességeiről.

Mi is az a kanapészörfözés? Akik a kanapészörfözés alatt azt képzelik, hogy kivisznek egy díványt a hónuk alatt a tengerpartra, aztán meglovagolják a hullámokat vele, azok egy kicsit tévednek. Ez egy angol szó magyar fordítása, és egy non-profit nemzetközi hálózatot takar, ami az utazókat és az utazni vágyókat tömöríti egy csoportba. 2004-ben keletkezett, azóta 1,3 millió tagja van a világ szinte minden országából és helyéről. Lajtosapátitól Nyizsnij Novgorodig, Etiópián keresztül a perui Andokig. Lényege, hogy a regisztrált tagnak meg kell osztania másokkal a lakását. De ha a lakás kicsi, és nincs hely, az sem jelent akkora problémát.

Hasonló stílus, mint a német alapítású Hospitality Club. Most mondhatják az emberek, hogy igen, de benne van a veszély, hogy valami érdekes viselkedésű házigazdához kerül az utazó, vagy hozzá jönnek érdekes mentalitású emberkék, és oda az öröm. Vagy rosszabb esetben egy vesével kevesebbel ébredünk, vagy a gyengébb nem képviselői egy sztriptíz bár rúdján találhatják magukat némileg belőve. Azért nem kell annyira megijedni. Semmivel sem veszélyesebb, mint azt mondani a csaposnak, hogy ritka sz*r a sör (egyszer csináltam, nem volt elragadtatva a papó; közben meg a 2007-es év legjobb díjnyertes cseh sörét csapolták ott). De visszatérve a témára, az oldalon referenciákat lehet találni a vendéglátóról, akárcsak magunkról is visszaolvashatunk idővel pár megjegyzést, és az adott lakások címei is le vannak előre csekkelve. Nehogy átverjenek, vagy éppenséggel mi verjük át őket.

Térkép a világ "kanapéiról"
Térkép a világ „kanapéiról”

Ahogy írtam, a tagok száma elég nagy. A világ több mint 62 ezer városa képviselteti magát szinte a világ minden tájáról. Ez a fajta módja az utazásnak főleg azoknak lehet érdekes, akiknek nem probléma idegen emberekkel seperc alatt megismerkedni, kibírni velük pár napot, vagy ott náluk, vagy odahaza a saját lakásban. A kanapéturizmus főleg a városi turizmusra specializálódott emberkéket örvendeztetheti meg, mert ez ugye inkább viszonylag egy városi szórakozás. A természetet és a csendet kedvelők egy sátorral és egy hálózsákkal sokat spórolnak a szálláson.

Nagyvonalakban a témáról ennyit. Akit megihletett a kanapészörfözés, és felcsillant a szeme, hogy itt a lehetőség érdekes emberekkel megismerkedni és új kapcsolatokat szerezni, vagy más kultúrákat és új területeket fedezni fel, vagy akinek csak kicsi volt a gyerekszobája és az elfojtott kalandvágyát csak a szőlőhegyen kapálás közben tudta kamatoztatni, az többet olvashat róla vagy a hivatalos oldalukon, vagy magyarul erre. Esetleg egy élménybeszámoló formájában csehül itt is. Az utazni vágyók pedig itt is találhatnak sok hasznos linket és információt a jövőre nézve.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!