Ajánlja fel adója 2%-át a Vox Juventae-nak és a Körképnek
írta: korkep.sk, készült: 2010.02.21. - 14:01, megváltoztatva: 2010.10.02. - 00:36, olvasták: 131
I
dén ismét mi dönthetünk arról, kit támogatunk adónk két százalékával.
A Vox Juventae polgári társulás, mely a Körképet is működteti, szintén ezen szervezetet közé tartozik. 2009-ben az Önök támogatásának is köszönhetően az alábbi programokat sikerült megvalósítanunk:
- Szülőföld és jövőkép néven ösztöndíjprogramot hirdettünk, melyen három olyan tehetséges felvidéki magyar fiatalt sikerült felkutatnunk, akik egyetemi tanulmányait összesen 1 200 euróval tudjuk támogatni.
- A Vox Juventae aktív résztvevője a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának. Társulásunk tavaly több szakmai konferenciájára is meghívást kapott, melyekről rendszeresen itt is beszámoltunk. Örömmel konstatálhatjuk, hogy a szervezet arculatának megtervezésében is közreműködhettünk.
- 2009, virtuális hálózatépítésünk harmadik éveként a Körkép számára is a továbblépés, fejlődés időszaka volt. Szépen gyarapodó szerkesztőgárdánk, népes olvasótáborunk, a hazai és határon túli sajtó reakciója, partnereinkkel kialakított kapcsolat mind-mint azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ezt az utat szeretnénk a továbbiakban is folytatni az Önök támogatásával.
Amennyiben eddigi tevékenységünk, vállalt céljaink, a közélet iránti érdeklődés serkentésének fontossága az Ön tetszését is elnyerte, és úgy látja, hogy társulásunk méltó adója két százalékára, örömmel fogadjuk felajánlását.
Támogassa elképzeléseinket adója 2 %-val, vagy egyéb formában ITT


[…] Akit megihletett az ötlet és lát benne fantáziát, az még mindig felkínálhatja 2%-os adóját a Vox Juventae polgári társulásnak, amely lényegében a Körképet működtető polgári […]