Palackposta Krasznahorkáról
Ahogy már azt jeleztük, kedden elkezdődött a Diákhálózat Gombaszögi Nyári Tábora, a hagyományokhoz híven Krasznahorkaváralján. Bloggereink, Geroj, Szótlan Szemtanú és jómagam már a helyszinen tartózkodnak a többiek úton vannak. Ezúton küldjük szives füstjeleinket.
(némileg frissítve)
NULLADIK NAP - KEDD
Indul a mandula, buszaink, RTO Uborkával az élen este fél hétre futottak be Krasznahorkára. A blogger lábát gyilkos hangyák támadják, a közelben zivatar készül. Az út a terveknek megfelelően alakult, láttuk a Barátság Kőolajvezetéket, Csáky szülőfaluját, pár Béla-plakátot, arató kombájnokat és az egyik potenciális épülendő Ipolyhidat is. Csak Nagykürtösön akadt egy kis diszkrepancia, de a benzinkúton meg lett az is oldva és a Kossuth Rádióba élőben kapcsolták az orosz őrsjáratunkat. Táborbontás a zivatar árnyékában, a szervezők profi módon, mini-vuvuzelás bemondóból irányítják a helyzetet. Inkább kikapcsolom a leptopot, mert elázik.
Utólagos szolgálati közlemény: tudósítónk aztán már különböző okokból nem jutott Internethez, a Mandiner címlapról is egy rumbó party közepén értesült. Postagalambok meg nem voltak. A Tábor eseményeiről annak hivatalos blogján (amit végre kijavítottunk) illetve a bummon lehet olvasni. Érdemes elolvasni egy blogger és az Új Szó jegyzetírójának benyomásait is.
Amúgy meg, melliké vagy?


[…] Körkép bloggere, Párkányer Krasznahorkán követi az eseményeket: “Ezúton küldjük szives füstjeleinket” Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link. ← Első délelőtti […]
mivel ez a legelso hir, ehhez kapcsolodoan irok OFFot:
a rendszergazda inkabb captcha koddal oldja meg a spam kiszureset, ne a legutolso hsz-ek listajanak kiszedesevel oldalrol. vagy gyakrabban gyomlaljon. elnezest, ha valakinek a lelkebe gyalogolok ezzel, de rss-en ugyis minden “latszik”, napok ota megy a spammelese az egyes “topikoknak” :(
ON
bővebben a tábor hivatalos blogján…
……. nagyon érdekes és tartalmas!
(lehetne, ha létezne!)
szerintem ezt szerettek volna linkelni (latszik is a hibas link vegen):
http://www.diakhalozat.sk/tabor/