Duray Miklós az önkormányzatiságról tartott fórumot Medvesalján.

 

Interjúnkban többek között ezekről nyilatkozott:

 

–  Milyen Magyarország viszonyulása a felvidéki magyarokhoz?

– Tényleg csak 12 napon múlott az MKP parlamenti bejutása 2010-ben?

 hirdetes_810x300  

–  Az Együttélésről és a mai politikai valóságról

– A V4-ekről

– A felvidéki magyarság elmúlt 30 évéről

– Milyen önrendelkezési formára lenne szükségünk?

– A szlovák-magyar viszonyról

– Az MKP jelenlegi politizálásáról

– A Magyarországról érkező támogatásokról

 

A felvidéki magyar közélet talán legismertebb személyisége, Duray Miklós író, politikus volt a vendége a Medvesalja Polgári Társulás és Völgy előadás-sorozatának, melyen az önkormányzatiság kérdéseit elemezték. Annak társadalmi és történelmi összefüggéseivel együtt, több mint 50 éves tapasztalattal a háta mögött.

 

 

A társadalmi és a politikai élet már az egyetemi tanulmányai alatt megérintette, az 1960-as évek közepétől politizált. Aktív kezdeményezője volt az akkori klubmozgalmi élet kialakításának (több éven keresztül a pozsonyi magyar főiskolások és egyetemisták József Attila Ifjúsági klubjának elnöke), a nyári ifjúsági találkozók létrejöttének. Nevéhez fűződik az ifjúsági klubokat irányító Módszertani Csoport (1968) kialakítása, majd a Magyar Ifjúsági Szövetség (MISZ) megalakítása.

 

Előadásában ezzzel kapcsolatban elmondta:

 

Az 1960-as években százával voltak olyan fiatalok, akik abban gondolkoztak, hogy nekünk úgy kell szervezkednünk, hogy a politikai hatalomtól függetlenek legyünk, a saját normáinknak, elképzeléseinknek megfelelően.  Ez 1969-ig nagyon kedvező korszak volt, mert akkor kezdtek a kommunista rendszerek bomlani, átalakulni. Csehszlovákiában már 1963-ban rehabilitáltak… 1968-ban valóban azt hittük, hogy létre tudjuk hozni a demokratikus szocializmust pluralista alapon, mert olyan volt a közhangulat. 1968 áprilisában hoztuk létre a Magyar Ifjúsági Szövetség előkészítő bizottságát, melynek júniusra 20 ezer tagja volt, teljesen függetlenül az állami és politikai hatalomtól. Ezt 1969 novemberében tiltották be … volt egy belső energia.”

 

Akkor nem csak az ifjúsági szervezetet tiltották be! Duray Miklós lemondott a Csemadoknál betöltött elnökségi tisztégéről, majd kizárták a szervezetből és a közéletből is. Több éves kényszerszünet után 1978-ban megalapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottságot, melyen keresztül elsősorban a szlovákiai magyar iskolai rendszer felszámolása ellen tiltakozott. Tevékenysége kiváltotta a hatalom ellenszenvét. Megfigyelték, számos alkalommal kihallgatták, házkutatásokat tartottak nála, kétszer be is börtönözték.

 

 

Tanulságos volt előadásának azon részlete is, amelyben ezt az időszakot idézte:

 

Visszalapozva az akkori időkbe nem lelhető fel annak a nyoma, hogy Magyarország úgy viszonyult volna a határon túli magyarokhoz, mint hatalom. Amikor 1956 után Kádár János először Romániába látogatott Marosvásárhelyen úgy szólította meg a tömeget, ahol szinte kizárólag magyarok voltak:

 

„Kedves magyarul beszélő román elvtársak”.

 

Ha ezután marokszám szórta volna szét az aranypénzt a tömegbe, azt hiszem az sem segített volna.

 

Ha végiggondolom ezeket az éveket, melyeket aktívan éltem meg, akkor csak egyetlenegyszer tapasztaltam olyan magyarországi beavatkozást Csehszlovákiába, melyet pozitív módon éltem meg. 1983 februárjában. Kádár és Husák ekkor találkoztak valahol és abban egyeztek meg, hogy Csehszlovákiában nem fogják tovább feszíteni a magyar iskolák ügyében tett folyamatokat, azaz, hogy megváltozzon az oktatás nyelve és úgy döntöttek, hogy Duray Miklóst szabadlábra helyezik a börtönből.  Február 22-én szabadlábra helyzetek. …

 

1985-ben pedig arról kötöttek egyezséget, hogy a magyarországi fél is foglalkozni fog azzal a kérdéssel, amit Szlovákiában a magyar iskolákkal szemben  megfogalmaztak.  Nem az, hogy úgy tekint arra, hogy ez nem helyes, hanem hogy foglalkozni fog.  De akkor már elindult egy változás a szovjet blokkon belül , s már mindegy volt, hogy foglalkozni fog vele vagy sem. Az államon belüli politikai hatalom a maga mentésével volt elfoglalva.”

 

A rendszerváltást követően 1990-ben megalakította az Együttélés Politikai Mozgalmat, melynek az MKP megalakulásáig (1998) az elnöke volt. Az egyik legnépszerűbb, legnagyobb támogatottsággal rendelkező politikus volt, aki 1990-ben a csehszlovák, 1994-ben a szlovák parlament képviselője, a Magyar Koalíció parlamenti frakciójának elnöke volt. A 2010-es parlamenti  választások után visszavonult az aktív politizálástól.  Ebben az évben fogadták el a Kettős állampolgárságról szóló törvényt, az MKP pedig nem jutott be a parlamentbe.

 

 

Valóban csak 12 napon múlott az MKP parlamentbe jutása? –  kérdeztem ezzel kapcsolatban.

 

Menjünk vissza az 1990-es évekre. A kettős állampolgárság kérdése 1996-tól volt napirenden, Patrubán Miklós volt az érdemi szerzője. Meg vagyok róla győződve, hogy a román SEKU sugallatára. Akkor az volt a helyzet, hogy még érvényben voltak azok az államközi szerződések, melyeket az 1960-as években kötöttek, s amelyek kizárták a kettős állampolgárságot. Tehát ha Magyarországon az 1990-es években elfogadnak egy ilyen törvényt, akkor ugyanaz történik Romániában, Szerbiában, Kárpátalján is, ami 2010-ben  Szlovákiában megtörtént.

 

2002-ben jelentették be, hogy Szlovákiában nem fogják alkalmazni ezt a szerződést. Nem azt mondták, hogy megszüntetik, mert Magyarország már érvénytelennek tekintették. Ma meg már teljesen mindegy hogy érvényes-e vagy sem, mert Szlovákiában van törvény. Ez érvényes! A 2004-es állampolgársági népszavazás pontosan ezt a válságot robbantotta volna ki. Ráadásul a magyarországi választó egyáltalán nem volt erre a kérdésre felkészülve.

 

Ha 2010-ben az állampolgársági törvény megszavazásával 12 napot vár a magyar kormány, akkor az MKP valószínűleg bent marad a parlamentben. A párt csak néhány tizeddel maradt ki a parlamentből, mert sikeresen szembe tudták fordítani a magyarországi állampolgársági törvénnyel a felvidéki magyarokat.  Az MKP kérése is volt, hogy legyen ilyen törvény…de!

 

Akkor is könyörögtem a magyar kormány illetékeseinek, hogy legalább a zárószavazás időpontját halasszák el, hogy Szlovákiában ne lehessen elfogadni egy ellentörvényt. Nem ez történt.

 

 

Közel 30 év telt el azóta, hogy 1990-ben bejegyezték Együttélés Politikai Mozgalmat. Hogyan értékeled az akkori elképzeléseket és a mai valóságot?

 

A 30 évvel ezelőtti állapothoz képest azt kell tudatosítani, hogy a rendszerváltás idején volt egy idealisztikus elképzelés arról,  hogy ha megváltozik az egypártrendszer, akkor a demokrácia csodákat fog teremteni a számunkra. Voltak naiv emberek, akik ezt úgy fogták fel, hogy az egypártrendszerben semmit sem volt szabad csinálni, a demokráciában pedig bármit lehet.

 

Tény, hogy a demokrácia elméletileg tele van lehetőséggel.

 

De csak annak a lehetőségnek van a társadalom vagy az egyén számára következménye, amely lehetőséggel él az ember vagy a közösség. Ennek következtében a demokráciában az eredményekért dolgozni és küzdeni kell.

 

Ha egy egypárti uralom után kezd működni a demokrácia, akkor az pontosan azokkal a gyermekbetegségekkel jelenik meg a társadalomban, amit ismerünk. Az a paternalisztikus kapcsolatrendszer, ami az egypárti politikai rendszerben működött az most és ma klientúraként működik.

 

Ez a demokrácia egyik legrombolóbb eleme – a klientúra, a klientelizmus. A posztkommunista rendszernek ebben látom a legnagyobb buktatóját.

 

 

Tehát a pénz, a hatalom, az előnyök világa?

 

A kommunista rendszerben ez úgy volt, hogy odaszólt valaki a párttitkárnak, hogy tegyen meg valamit….Kialakult egy olyan függőségi rendszer, ami megmaradt a demokráciában is, klientelizmusként.

 

 

Ha tehát jól értelmezem, a kommunizmus időszakának generációja örökölte ezt a tulajdonságot és a mai, tényleges demokráciában ezt próbálja más módon alkalmazni?

 

Igen!

 

 

Az előadás után hangzott el az a felvetés, hogy a felvidéki magyarságból a nyugat kisebbséget csinál. Idézem a válaszod:

 

„Ma már egy német sem érti, hogy került Szlovákiába az ottani magyar, miért települt oda. A politikusnál még könnyebben elhihető az, hogy abszolút semmit nem tud a hosszú évszázadok történelméből.”

 

Amit nekünk nem szabad elfelejteni, hogy 1920-ban Magyarország határait azért alakították ki úgy, ahogy gyakorlatilag most is van, hogy ha lehet, az akadályozza az új szomszédország, szomszédállam és Magyarország közötti esetleg szorosabb kapcsolatot. Azért, hogy féljenek egymástól. Hogy az új állam attól tartson, hogy a maradék állam el akarja őt foglalni. A maradék állam pedig attól tartson, hogy az új állam még többet akar belőle.

 

Azért kellett így meghúzni az államhatárokat, hogy feszültség legyen ebben a térségben. S ez a mai napig megvan.

 

Hiába vannak V4-ek, a feszültség megvan. Talán azzal, hogy megszűnt Csehszlovákia, Csehország és Magyarország viszonya úgy-ahogy rendeződött. Amíg megvolt, akkkor Csehszlovákia és Magyarország között volt a feszültség, akkor is, ha nem beszéltek róla. A cseh ember kicsit másképp viszonyult, ő tudatában volt saját történelmi  államiságának, még akkor is,  ha meg volt csonkítva.

 

A szlovák államiság Csehszlovákia idejében sem létezett. A szlovák politika a csehben és szlovákban is látta az ellenséget. Ez a mai napig így van. A csehek nem akarnák azt, hogy újból Csehszlovákia legyen, de Magyarország felé úgy is meg van a feszültség, ha jelenleg látszólag nincsenek összeütközések.

 

Az, hogy 1990 és 2010 között meggyengült a felvidéki magyar közösség, ez ennek is a következménye. 1953-tól, amikor az első olyan összeírás volt, ahol beírták a magyar nemzetiséget, azt jegyezték be, hogy 320 ezer magyar élt az országban. Az 1960-as népszámlálás 517 ezret mutatott ki, attól kezdve az 1990-es népszámlálásig mindig nőtt ez a lélekszám.

 

Ettől az időponttól kezdve viszont zuhan. De nem úgy, ahogyan a demográfiai görbéből adódna, hanem sokkal meredekebben. Asszimilálódás, elköltözés? Meghasonlás? Nem vallom be?

 

Annyi nemzetiség nélkülit, mint a legutóbbi népszámláláson volt, még nem írtak össze még Szlovákiában.

 

 

 

Kudarc vagy siker tehát a szlovákiai magyarság számára az elmúlt 30 év?

 

Az a baj, hogy s szlovákiai, a felvidéki magyar közösséget nem lehet egy az egyben úgy értelmezni, mint egy egészséges társadalmat lehetne. A számbeli kisebbségben élő szlovákiai magyarság nem történelmi fejlődés útján vált kisebbséggé, hanem a politikai döntések következtében került ilyen helyzetbe.

 

A politikának pedig érdeke fűződik ahhoz, hogy továbbra is ilyen helyzetben maradjon, illetve hogy még inkább kisebbséggé váljon.

 

A kisebbséget ebben az esetben nemcsak számbeli, de társadalmi kisebbségként, hátrányos helyzetűként értelmezem. Ez a politikai értelemben vett kisebbségre vonatkozik, aki ki van rekesztve a hatalomgyakorlásból, a saját ügyében való döntésekből.

 

 

Az MKP tagja voltál és vagy. A párt a már említett időponttól kezdve hosszú idő óta egy, nevezzük így „alsószintű” párt, amely nem tudja átlépni a parlamentbe való bejutás küszöbét. Hogyan ítéled meg ezt,  s miben látod a változás lehetőségét?

 

Anélkül, hogy belemennék a párt helyzetének az elemzésébe, egy dolgot vegyünk figyelembe, és az önmagában is meghatározó jelenség.

 

A legutolsó parlamenti választás alkalmával a felvidéki magyarok 65%-a  nem szavazott senkire.

 

Mindenféle elemzéstől eltekintve ez önmagában egy tragikus szétesési folyamatnak a következménye, vagy annak a jele. Ennek a kiváltója részben az MKP felelőtlen szereplése a két Dzurinda kormányban és a párt 2009-es szétesése két pártra. Maga a tény, hogy csak 45% vett részt aktívan az utolsó parlamenti választáson, mindent elmond.

 

Olyan ez, mint amikor ránézek egy beteg emberre. Nem tudom, hogy milyen állapotban van, de fekélyes!

 

 

Segítenek a magyarországi támogatások, amelyek egyik legfőbb célja a magyar közösség megerősítése?

 

Ezek a támogatások fontosak, beleértve a meghatározott célokat is. A baj az, hogy nincs meg a stratégiai hátterük, stratégiai alapja.

 

Egy államszervezéshez, egy egyszerű közigazgatási rendszer működtetéséhez is stratégia kell. Amikor nincsen saját közigazgatási rendszerünk, olyan közéletünk, amelynek van vertikális áttekintése a társadalmunk felett, akkor abba véletlenszerűen, egymástól függetlenül megérkező támogatások, még akkor is, ha fontosak, ha az elképzelés nagyon jó, akkor sem érik el a társadalomépítő erejüket és hatásukat.

 

 

Van esély ebből az állapotból kilépni?

 

Itt nem is annyira az MPK-nak, mint a felvidéki magyarok társadalmának kellene felépülnie ebből az állapotból. Ez nem csupán egy párt működésétől, szervezettségétől függ. A párt egy olyan felépítmény, melynek állapota kölcsönösségi viszonyban van a társadalom állapotával.

 

A véleményem az,  hogy ha a felvidéki magyar civil életet  nem tudjuk egészségesebbé tenni, akkor a politikai élete sem lesz egészségesebb. A kettő összefügg!

 

Tudatosítani kell, hogy az ember általában civil életet él, de a politikai megnyilvánulása nélkül nem tud bekapcsolódni az állami ill. a közösségi politikába. A civil és politikai életet egyéni szinten úgy kell kölcsönössé tenni, hogy ne politizáljam át az életemet, de egyértelművé tudjam tenni azt, hogy a politikumtól, kitől és hogyan várom el a közösségem figyelembe vételét. Tehát ez nem elsősorban pártpolitikai kérdés, hanem következmény!

 

 

Tehát a gyógyulási folyamatban nagyobb szerepet kellene kapnia a civil, a társadalmi szervezeteknek?

 

Ezeknek a társadalom egészséges működésében van szerepe. De ha a szervezetek között nem jön létre szakmai koordináció, akkor a politikai életet sem lehet megújítani. Ha nem lesz közöttük átjárhatóság, akkor mind a kettő elsatnyul.

 

 

 

Tehát nincs saját közigazgatási rendszerünk, önkormányzatiságunk! Idézném az előadásod néhány gondolatát az önállósági fokozatokról és kihatásaikról.

 

A legnagyobb önállóság az (állami)  önrendelkezés. Minden, ami ezen kívül van,  az alacsonyabb fokú (köz)igazgatási forma. Abból kell kiindulni, hogy a mai világot az államok közötti jog tartja olyan egyensúlyban, amilyenben van. Tudatosítani kell, hogy az állam és nemzet két különböző fogalom. Ezt a különbséget azok a nemzetek érzik leginkább, akiknek a területe nagyobb az állam területénél.

 

Egy államon belül milyenfajta igazgatási, belső önrendelkezési formák léteznek, melyek lehetőséget adnak a területeknek, közösségeknek arra, hogy a saját ügyeiket minél önállóbban tudják rendezni, de összhangban az államon belüli jogrendszerrel. Ha ez nincs így, akkor az valamilyen önkényességhez vezet.

 

Tehát az önrendelkező egységnek kell meghatároznia azt, hogy az, azon belül milyen belső önrendelkezési formákat enged meg.

 

Az önkormányzatiság egy terület belső igazgatását szervezi. Ilyen pl. a települési, területi/megyei. Az önkormányzásnak vannak egyéb formái is, pl. a személyi jellegű autonómia, ami szintén egy önkormányzási forma.

 

Szlovákiában él(t) 500 000 magyar, a zöme a szlovák-magyar határ mentén, de szórványosan máshol is. Itt a személyi jellegű autonómia az egyik lehetséges autonómia forma, amely nem csak a tömbben élőknek, de a szórványban élőknek is ad bizonyos jogokat. Ennek két struktúrája van. A területi, – a tömbben élők választás útján létrehozzák a s saját közigazgatási területeiken pl. járások szintjén az ott élő magyarok választott önkormányzati testületét, de létrehoznak egy országos önkormányzatot is,  ahol a szórványok is képviselve lehetnek.

 

Ez a kétszintű rendszer arra adhat lehetőséget hogy ellenőrizhesse és véleményezze a regionális hatalom intézkedéseit az adott nemzeti közösség viszonylatában, jóváhagyja, véleményezze vagy ellentételezze azokat. Ez nem azonos a területi autonómiával, önkormányzatisággal.

 

 

 

Tehát perszonális autonómia?

 

A perszonális vagy személyes autonómia a létező közigazgatási szerkezeten belüli speciális igazgatási rendszer, amely kimondottan azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amely az adott közösség közéletét érinti esetleg a lakóterületéhez kapcsolódó kérdéseket próbálja rendezni. Területhez kapcsolódik, de nem területi autonómia. A fennálló közigazgatási rendszernek egy adott közösségre megfogalmazott szerkezete.

 

 

 

Az etnikai alapú önkormányzás?

 

Ennek két fajtája lehet. Létrehoznak olyan területet, ahol tömbben él az etnikum. Egy ilyen javaslatunk volt 2001-ben Komárom megye kialakítására vonatkozólag, az akkori nagy alkotmánymódosításkor (itt él a felvidéki magyarok kb. 2/3-a, akkor kb. 350 ezer magyar).

 

A javaslatunk alapján a területen 60-40 % lett volna a magyarok és szlovákok aránya. Ezt nevezhettük volna területi önkormányzatnak, átvitt értelemben autonómiának. Ugyanúgy működött volna, mint a többi megye azzal a különbséggel, hogy itt többségben lettek volna a magyarok. Ez nem területi autonómia lett volna – olyan jogrendszert feltételez a közigazgatási egységen belül, amelyben az adott „kisebbségnek” sajátos jogokat kell kapniuk, mely jogok működtetésével őket kell megbízni.

 

A „kollégák” viszont nem értették ennek a lényegét. Már akkor, 2000 tájékán nagyon sokukban az az elképzelés rögződött, hogy meg kell szerezni  a helyi önkormányzatban a többséget, a polgármesteri széket  és az abból adódó anyagi lehetőséget lenyúljuk.

 

Nem volt ez mindenkire jellemző, de ez az elképzelés sok politikus társban kezdett  kialakulni – tisztséget, pozíciót szerezni, hogy egyének csoportok meggazdagodhassanak.  Tisztelet a kivételnek!

 

2001-ben, amikor a szlovák parlament elfogadta a ma is érvényes közigazgatási törvényt, akkor a módosító javaslataink közül egyet sem fogadott el a parlament. Tehát két ok is lehetett volna arra, hogy kilépjünk a kormányból – nem lett volna ok tovább bent maradni.

 

Ismerek sok olyan polgármestert, akik járták a vidéket és arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy isten ments kilépni a kormányból, mert akkor az utolsó évre szóló pénzeket nem fogják tudni megkapni.

 

 

 

Az előadásodban az előbbi meglátásaidon kívül azt is jelezted, hogy a felvidéki magyar társadalom elemeire esett szét, melyben nehéz lenne azt az igény megfogalmazni, hogy autonóm önkormányzatiságot hozzunk létre?

 

Az 1990-es években ez még lehetséges lett volna, mert olyan volt a közösségi összefogás. Azóta saját magunk romboltuk le ennek a lehetőségét. Azzal hogy nem értettük meg ennek a fontosságát és különböző érdekek okán ennek nem tettünk eleget ennek a célkitűzésnek. Nem tűztük ki ezt célként. Az okok gazdasági érdekek, egyéni érvényesülési érdekek voltak. Ha ezt akkor nem használtuk ki, amikor még érett volt erre a felvidéki magyar társadalom, most amikor szétesőben van, nem tudjuk.

 

Először újra kell építeni a kapcsolatokat, a kapcsolati rendszert, ellenkező esetben semmilyen közösségi célt nem tudunk úgy megfogalmazni, hogy az a közösségi támogatást megkapja.

 

 

Ha lenne lehetőség az önrendelkezésre, hogyan reagálnának  az emberek?

 

Hogy mennyit fizetnek érte? Nem tudnának vele mit kezdeni. Nem is szabad most ezzel megtámadni az embereket, az teljes fiaskó lenne.

 

 

 

Ha összehasonlítod a felvidéki magyarság helyzetét a többi határon túli kisebbség helyzetével, akkor az hol helyezkedik el?

 

Elég nehéz ezt megtenni. Kárpátalján egy sajátos helyzet van Ukrajna belpolitikai körülményei miatt. Erdélyben nagy különbség van a Székelyföld és a többi terület között, ami Székelyföldön működik az máshol nem biztos, hogy működik. Délvidéken van egy magyar  önkormányzati rendszer, amit tévesen autonómiának is mondanak, de úgy látom, hogy megrekedt a közigazgatás egy centralizált szintjén és láthatóan nem tudja működtetni a társadalmi összefogást. Mindenütt más a helyzet.

 

A kommunista időszak alatt Romániát és Csehszlovákiát lehetett összehasonlítani, Jugoszláviát akkor sem. Ma pedig már egyiket sem, mert annyira szerteágaznak a belső viszonyok. Valamikor volt egy Kisantant.

 

Amikor a szlovák-magyar szerződést aláírták, akkor román részről tettek egy titkos látogatást Mečiarnál, s megpróbálták őt meggyőzni arról, hogy ne írja azt alá. Ezt megígérte nekik, de azután 1995-ben egy párizsi konferencián mégis aláírta.

 

Amikor Magyarországon elfogadták az állampolgársági szerződés módosítását, akkor egyesek azt mondták, azért kellett sietni, mert ez ellen összefogott volna a Kisantant.  Nem igaz, ma már mások az érdekek. Ez nem azt jelenti, hogy még nem jelenik meg a kisantanti gondolkodásmód, de Romániának, Szerbiának, Horvátországnak, Ukrajnának és Szlovákiának más az érdeke. Az eszme ugyan még megvan, de ennek mentén már nincs összefogás, mert ez szétesett. Tehát ugyanúgy nincs összehasonlítási alap a határon túl élő magyar kisebbségek helyzete tekintetében sem.

 

 

 

A szlovák-magyar viszonyról mondtad az előadásodban: „Ma Szlovákiában nincs olyan nyílt magyarellenesség, magyar-szlovák ellenállás, mint volt egy időben. Ezek mindig akkor alakulnak ki, amikor valamelyik oldal, valamit túlhangsúlyoz a másik oldal kárára vagy ellenére.  Voltak sokkal feszültebb hangulatú hónapjaink, éveink is most.” Miért nincs feszültség?

 

 

Azért, mert látszólag nem akarunk semmit. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek fejében nincs megfogalmazva valamilyen elképzelés, de a felszín úgy néz ki, mintha hallgatna a mély.

 

Én megértem a magyar kormányt amely eléggé nagy külpolitikai elszigeteltségben él részben az EU néhány politikusa okán is. Emiatt szüksége van olyan nemzetközi háttérre, mellyel kompenzálni lehet ezt az elszigeteltséget, amely most úgy néz ki, hogy a migrációval kapcsolatos némi szemléletváltás miatt talán némileg enyhülni fog.

 

A V4–ek esetében teljesen nyilvánvaló, hogy az összhangot a külpolitikai elszigeteltség ellensúlyozására  tartani kell. Ez politikailag érthető, csak arról szabad beszélni ilyen helyzetben, ami nem vált ki feszültséget. Ami kiváltana, arról nem mást kell mondani, de inkább nem kell beszélni. Ez egy klasszikus politikai magatartás. Akik ezt megszegik, vagy akik erre biztatnak, azok vagy nem értenek a politikához, vagy nem érzékelik ennek az esetleges következményét.

 

A legutóbbi szlovák-magyar sajtótájékoztatót nagyon egyértelműen és durva szavakkal is lehetne minősíteni, de ettől tekintsünk el. Inkább tudatosítjuk azt, hogy valami vagy hozzá nem értés, vagy rossz megítélés  történik.

 

Puntigán József

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.