Nyitókép: Matúš Vallo má rád Bratislavu/Facebook

 

(…)

 

A sajtótájékoztatómon annak a két nagy problémának az állapotáról is beszéltem, amelyeket az elődeinktől örököltünk és jelenleg maximálisan lefoglalnak bennünket – a D4/R7-es elkerülő építésével kapcsolatos útlezárásokról és forgalomkorlátozásokról, a Malomliget út (Mlynské nivy) környéki építkezésekről, valamint az utak és a járdák téli karbantartásáról van szó. (…) Emellett bemutattam a kedvenc projektjeim közül néhányat.

 

 hirdetes_810x300  

Az egyik ilyen projekt az „Élő főtér“, ami a Régi Vásárcsarnok Szövetség (Aliancia stará tržnica) és az SGI Intézmény közös projektje, s az a célja, hogy szerény változtatásokkal egy egységes közterületet tudjon kialakítani a SzNF térből és a Kő térből. (…)

 

A másik kedvencem közé a Grössling fürdő projektje tartozik. A projekt vezetője, Bindics Gábor már most egy nemzetközi csoport létrehozásán dolgozik ahhoz, hogy elő tudja készíteni a versenyt és meg tudja találni a lehető legjobb megoldást arra, hogy a Grössling fürdő újra a régi legyen. Mindemellett az épületben található többi helyiséget is arra szeretnék kihasználni, hogy újra életet leheljenek bele, s ne csak a befektetőknek és a magánvállalatoknak kedvezzenek velük, hanem elsősorban a pozsonyiaknak. A működőképes, felújított Grössling fürdőnek 2022-re kellene elkészülnie.

 

A Dobrý trh embereivel és a választások előtti kampányunk önkénteseivel az elkövetkezendő napokban egy felmérést szeretnénk készíteni arról, hogy a látogatók mennyire elégedettek a pozsonyi karácsonyi vásárral, s az eredmények alapján jövőre nagyobb változásokat szeretnénk véghezvinni a vásár szervezését illetően. Vissza szeretnénk adni a vásárokra oly jellemző karácsonyi hangulatot és remek gasztronómiát.

 

Az utolsó dolog, amit a sajtótájékoztatón elmondtam az az, hogy az Ondrej Nepela Téli Stadion belül a sky boxban (a stadion legjobb helyei – szerk. megj.) található helyeket – amelyek a magisztrátus rendelkezésére áll – a szociálisan hátrányos helyzetű családok, valamint a magisztrátus alkalmazottainak rendelkezésére bocsátjuk. A polgármester vendégei megengedhetik maguknak azt, hogy jegyet vegyenek egy koncertre vagy egy jégkorongmérkőzésre, de azok az emberek, akiknek a rendelkezésére szeretnénk bocsátani ezeket a helyeket, sajnos mindezt nem engedhetik meg maguknak.

 

Matúš Vallo Facebook-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!