Nyitókép: fcdac.sk

 

„Nagyon nehéz mérkőzés volt. Ma nem tudtunk a saját stílusunkban futballozni, mert az ellenfél elszigetelt bennünket. A középpályán az átadásaink nem voltak rendben. Kemény, harcias játékot láttunk, mindent megtettünk a győzelemért, amely szerencsével a miénk lett. Nyáron érkeztünk a klubhoz, s az új tréner mindig új filozófiát képvisel. Ezt meg kellett szokniuk a játékosoknak, s az ősz folyamán sokat változott a stílusunk.

 

A 18 lejátszott bajnokin 15-ször a 4-3-3-as formációt alkalmaztuk. Játszani akartuk a futballt, igyekeztünk belevinni a játékunkba a gegenpressinget. Néhány őszi mérkőzésünk nagyon jó reklám volt a szlovák futballnak, tehetséges játékosaink közül sokan a válogatottig eljutottak. A játékos piacot folyamatosan pásztázzuk, de hogy kik az új kiszemeltjeink, az egyelőre maradjon titok. Több játékosunk iránt is érdeklődnek, nekünk pedig lesz öt hetünk arra, hogy jól igazoljunk. Mi azonban bízunk ebben a csapatban, amely remek munkát végzett az ősszel.

 

38 pontunk van, a második helyen állunk, mindez klubrekordnak számít. Köszönettel tartozom az újságíróknak és az edzőkollégáknak is a szezonért, a játékosaimra pedig rendkívül büszke vagyok. A szurkolóinknak pedig hatalmas köszönet a buzdításért, ma is elképesztőek voltak! Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, január 12-én folytatjuk!”

 hirdetes_810x300  

 

fcdac.sk – Edzői értékelés a Szered-DAC 0:1 (0:0) találkozó után

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!