A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön délelőtt utazott el Athénba, ahol péntek este Görögországgal csap össze a Nemzetek Ligájában. A repülőtéren Marco Rossi szövetségi kapitány és Gyurcsó Ádám állt a sajtó rendelkezésére – számolt be a nemzetisport.hu.

 

„Azt várom, hogy a fiúk jó meccset játszanak, a megfelelő hozzáállással”

 

– mondta Marco Rossi az indulás előtt.

 

Senkitől sem kell félnünk, a lényeg, hogy felszabadultan lépjünk pályára, ha erre képesek vagyunk, boldogok lehetünk. A játékosok most már sokkal jobban értik, mit akarok látni tőlük a pályán. Bár az idő sosem elég, lépésről lépésre fejlődünk taktikailag, gyakoroljuk azokat a megoldásokat, amikre szükségünk van a széleken, védekezésben, illetve támadásban. Nem panaszkodhatok, a fiúk követik az utasításainkat, és ha valami rosszul sül el, az az én felelősségem lesz.”

 

 hirdetes_810x300  

Úgy látszik, hogy Rossi szeretné megtartani a győztes csapat nagyját.

 

„Még nem tudom, kik játszanak a görögök ellen, de bolond lennék, ha túl sokat változtatnék a kezdőn. Az itthoni meccsen jól játszottunk, néhány dolgot ki kell javítanunk, de azt hiszem többé-kevésbé ugyanazokat küldöm a pályára.”

 

A magyar válogatottnak eddig nem sok babér termett Görögországban, azonban Rossi ezzel nem foglalkozik.

 

„Én még sosem nyertem, vagy vesztettem a görögök ellen, hiszen korábban nem én voltam a szövetségi kapitány. Nekem most minden meccs a legfontosabb az életemben, és ezt a hozzáállást várom a játékosoktól is. Nem utazhatunk nagyképűen Görögországba és Észtországba sem, tudjuk, hol a helyünk. Küzdeni fogunk azért, hogy pontokat szerezzünk, ezt megígérhetem.”

 

 

Marco Rossi keretében Gyurcsó Ádám is újoncnak számít, a szélső legutóbb az Andorra elleni, nem túl szép emlékű mérkőzésen lépett pályára a válogatottban.

 

„Örülök, hogy újra itt lehetek – mondta a Hajduk Split légiósa. – Voltak nehéz pillanatok abban az egy évben, amíg nem lehettem a válogatottal. De a lényeg, hogy most jó formában érzem magam, önbizalommal telve érkeztem haza, és bízom benne, hogy olyan eredményt fogunk elérni, amit elvárunk saját magunktól, amit elvárnak tőlünk. Ha lehetősége kapok, akkor természetesen a legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a válogatottat.”

 

Úgy véli, a görögök elleni idegenbeli meccs egészen más lesz, mint az itthoni volt.

 

„Úgy utazunk el, hogy pontokkal akarunk távozni Athénból. Ehhez másképpen nem is lehet hozzáállni. Az idő rövidsége ellenére jól sikerült a felkészülésünk, amit tudtunk elvégeztünk a munkából. Most a görögökre koncentrálunk, az észtekről majd utána lehet beszélni. Nyilván szeretnék játszani, de a válogatottban nem az egyén számít, mindenkinek alá kell rendelnie az érdekeit a csapat sikerének. A legfontosabb, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg a két meccsen.”

 

Marco Rossiról is elmondta a benyomásait, akivel most dolgozik először együtt.

 

„Nagyon taktikus szakember, csak pozitív dolgokat hallottam róla szakmailag és emberileg is. Remélem, a válogatott újra sikeres lesz vele.”

 

Mint ismert, klubcsapata Dinamo Zagreb elleni meccsén a szurkolók betondarabbal fejbe dobták, erre is kitért.

 

„Nem volt ez akkora horderejű dolog, kicsit érdekes volt a szituáció, de egész hamar túltettem magam rajta.”

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

 

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)

 

VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)

 

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)

 

TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

 

nemzetisport.hu

Nyitókép: blikk.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!