A német kancellár szigorított eddigi álláspontján, és keményebb hangvétellel tudatta a britekkel, hogy ne számítsanak külön elbírálásra.

 

Angela Merkel a brit parlamentben elmondott beszédében arra figyelmeztette a brit választókat, hogy „ne tápláljanak illúziókat az Európai Unión kívüli élettel kapcsolatban”. A német kancellár azt is kijelentette, hogy a kilépés mellett hozott döntés után nem lesznek háttértárgyalások a jövőbeni együttműködésről.

 

„Semmiféle félreértés nem lehet azokkal a feltételekkel kapcsolatban, amelyeket az uniós szerződés a kiválással kapcsolatban előír. Csak azt tanácsolhatom brit barátaimnak, hogy ne csapják be magukat a lehetőségeiket illetően.”, mondta Merkel, majd hozzátette: „Biztosíthatok mindenkit, hogy nem lehet mazsolázni a tárgyalások során”.

 

 hirdetes_810x300  

Merkel ezzel arra célzott, hogy Nagy-Britannia az EU-val való kereskedés során ne számítson ugyanolyan kereskedelmi jogokra, mint egy EU-tagállam.

 

Az EU vezetői szerint ők mindent megtettek, hogy támogassák David Cameron brit miniszterelnököt a Brexit-ellenes kampány során. Mivel Cameron felelőtlenül kiírta a népszavazást, ami az EU-ból való kiválás mellett döntött, már nem látják értelmét a további támogatásnak.

 

A kedd este megvalósuló uniós csúcsértekezleten a britek már nem vehetnek részt, Cameron széke üres marad, Európa vezetői ezzel jelképesen arra utalnak, hogy Nagy-Britannia egy éjszaka alatt elvesztette minden befolyását az Európai Unióban.

 

Napi.hu, Bloomberg.com, Körkép.sk

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!