Nyolcvan év után újra megtekinthető a Szózat kézirata a Magyar Tudományos Akadémia és az MTA Könyvtár és Információs Központ csütörtökön, a magyar tudomány ünnepén nyílt és március 15-ig tartó közös tárlatán.

 

A Szózatnak a magyar nemzet kultúrájában elfoglalt helyéről is ízelítőt kapnak a látogatók

 

Vörösmarty Mihály 1835-ben elkezdett és egy évvel később befejezett Szózata 1837-ben jelent meg. Rövid idő alatt országszerte ismertté vált, 1846-ban bekerült a felvilágosodás és a reformkor általános iskolai tankönyvébe. A vers megzenésítésére 1843-ban írtak ki pályázatot, amelyet Egressy Béni nyert meg – idézi fel az Akadémia ajánlója.

 

 hirdetes_810x300  
dbzol20161103021
A Szózat eredeti kézirata kiállításának megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár és Információs Központjában 2016. november 3-án. Ezen a napon tartották a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat megnyitóját az MTA Dísztermében. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

 

Az irodalomtörténészek által összeállított kiállításon az érdeklődők az eddig az MTA KIK Kézirattárában őrzött eredeti dokumentum mellett a Szózat történetéről, hatásáról, a magyar nemzet kultúrájában elfoglalt helyéről is számos érdekes információt tudhatnak meg, valamint ízelítőt kaphatnak Vörösmarty Mihály akadémiai működéséhez kapcsolódó, kevéssé ismert nyelvtudósi pályájának állomásairól is.

 

Mindezeken túl a kiállítás bepillantást enged a költő Deák Ferenccel folytatott humoros levelezésébe is. A tárlat az MTA Könyvtár és Információs Központjának Arany János utcai, Vasarely-termében tekinthető meg.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: magyarhosok.hupont.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!