Robert Fico kormányfő a volt oktatásügyi minisztert, Peter Plavčant a tudományra szánt több millió eurós uniós támogatások kétes szétosztása miatt hívta vissza funkciójából. Visszahívása után azonban nem sokáig tétovázott, és ismét visszatért a tárcához, ezúttal tanácsadói szerepkörben.

 

Az exminiszter továbbra is marad a kaptafánál: ezúttal az úgy oktatásügyi miniszternek, Martina Lubyovának fog tanácsokat osztogatni. „Plavčan úr a miniszter asszony külső tanácsadója, és megbízási szerződésre dolgozik” – mondta az oktatásügyi tárca kommunikációs részlegének igazgatója, Matúš Stračiak. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy Plavčan továbbra is külsős és nem állami alkalmazott.

 

Kidobták az ajtón, bejött az ablakon

 

 hirdetes_810x300  

A tárca éléről való távozása után Plavčant először az ideiglenes miniszter asszony, Gabriela Matečná (SNS) alkalmazta, de úgy tűnik, hogy az exminiszter Martina Lubyová mellett is megtartja pozícióját.

 

„Az egykori miniszter úrral párszor találkoztam, egyes dolgokat illetően még mindig konzultálunk vele” – ismerte be az Aktuality.sk-nak az oktatásügyi minisztérium államtitkára, Peter Krajňák (Most-Híd). Krajňák szerdán a az oktatásügyi miniszter helyettesítette azon a parlamenti tárgyaláson, Plavčant visszahívták a Szlovák Köztársaság Gazdasági és Szociális Tanácsából.

 

Plavčan úr egy olyan ember, aki kiismeri magát a tárca ügyeiben. Amennyiben a miniszter asszony alkalmasnak találja, továbbra is igénybe vesszük a szolgálatait” – tette hozzá Krajňák.

 

Forrás és nyitókép: aktuality.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!