Az oktatásügyi minisztérium egy széleskörű tárca, ahova váratlanul pottyantam be, így Peter Plavčan főként a technikai ügyekben rendkívül hasznos tanácsadónak bizonyul – mondta az új oktatásügyi miniszter, Martina Lubyová, majd hozzátette, hogy Plavčannak év végéig van szerződése a minisztériummal.

 

Plavčan úr elkötelezett tanácsadó. Igyekszik nekem elmagyarázni az összes dolgot ahhoz, hogy átvehessem a minisztérium körüli összes teendőt. Nemcsak technikai dolgokról van szó, hanem politikai folyamatokról és megegyezésekről is”- jelentette ki Lubyová, aki a miniszteri tisztséget egy csúcsmenedzser posztjához hasonlította, aki a minisztérium egész rendszerét és különböző részlegeit igazgatja.

 

Az SaS ellenzéki párt szerint érthetetlen, hogy az oktatásügyi miniszternek a tárca egykori főnöke osztogat tanácsokat. Az SaS azt reméli, hogy a miniszter asszony mielőbb olyan tanácsadókkal veszi magát körbe, akik remek szakemberek hírében állnak, és elsősorban az oktatásügy megreformálására fog koncentrálni.

 

 hirdetes_810x300  

A miniszter asszonynak azzal a kijelentésével, miszerint az uniós támogatások körül kialakult botrányért nemcsak a koalíció, hanem az ellenzék és mindenki más felelős, a liberálisok nem értene egyet. Az SaS egyik képviselője, Branislav Gröhling szerint az uniós támogatások körül kialakult botrány miatt polgárok százezrei egyáltalán nem éreznek felelősséget.

 

Forrás: SITA/sme.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!