Luka Modrić, a horvát válogatott csapatkapitánya ellen hazájában eljárás folyik. Ha elítélik, akár öt éves börtönbüntetést is kaphat.

 

A minap a horvátok gigászi küzdelemben legyőzték az angol válogatottat az oroszországi világbajnokság elődöntőjében. A válogatott csapatkapitánya horvát Luka Modrić, aki a Real Madrid játékosaként már négyszer nyerte meg a BL-t. A 32 éves focista azonban hazájában súlyos büntetést is kaphat hamis tanúzásért.

 

Modrić 2008-ban igazolt át a Dinamo Zahreb csapatától a brit Tottenham Hotspurhoz, potom 16,5 millió euróért. A Dinamo akkori vezetője, Zdravko Mamićcsal állítólag aláírt egy szerződést, miszerint a brit klubbal kötött szerződés összegének 50 százalékát a klubnak adja. Mamić azonban a vád szerint kikanyarintott egy részt ebből az összegből magának.

 

 hirdetes_810x300  

Az ügyész szerint nem volt semmilyen írásbeli szerződés a két férfi között, egyezségük azután született meg, hogy Modrić távozott a brit klubhoz. Mamićot hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolták meg. Modrić az első kihallgatásán még azt vallotta, hogy az egyezségük az átigazolás után lépett érvénybe, de később megváltoztatta vallomását. Hamis tanúzás miatt 5 év fogházra is ítélhetik.

 

HNonline.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!