Augusztus 20-a alkalmából a Hagyományok Háza két munkatársa, a hagyományos népi kultúra terjesztéséért-továbbéltetéséért kifejtett munkájáért részesült értékes elismerésben. A Magyar Arany Érdemkeresztet Dr. Agócs Gergely és Farkas József vehette át.

 

A nemzeti ünnepen a Pesti Vigadóban Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kitüntetéseket adott át.  A Magyar Arany Érdemkeresztet többek között Dr. Agócs Gergely etnográfus, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa és Farkas József, néptáncos, fotográfus, a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia vezetője vehette át.

 

Dr. Agócs Gergely így vall pályájáról és a díjról:

 

 hirdetes_810x300  

„Felvidékről, Fülekről származom, Magyarországra – az ELTE néprajz szakára való felvétellel – 1992-ben kerültem. 1985 óta veszek részt népzenei gyűjtésekben, s ezek az órák, hetek nagy hatással voltak életemre: tanultam és töltekeztem. Egy gazdag kultúrát, s számos, nagy műveltségű embert ismertem meg. Mérhetetlen szomorúság tölt el, hogy a szemem előtt zajlik e felhalmozott érték szertefoszlása: a magyar falu értékei visszahozhatatlanul tovatűntek-sírba szálltak.

 

Az elismerést örömmel fogadtam, az indoklásban elmondottak hízelgőek voltak rám nézve. Nagyon jó érzés egy ilyen elismerést fogadni, mivel eddig felterjesztett, össztársadalmi figyelmet kiérdemlő elismerésben még nem volt részem.”

 

Farkas József 1979-ben került szorosabb kapcsolatba a komáromi Hajós Néptáncegyüttesben a népi kultúrával, s mintegy tíz éven keresztül különböző együttesekben táncolt. A főiskola befejezése után 1989-ben a szlovákiai Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szervezője volt, e munkáját egy évtizedig folytatta. Ezt követően a Kárpát-medencében számos néptánc és népzenei tábort és fesztivált szervezett, s kezdetektől aktívan vett részt a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny szervezésében, dokumentálásában.

 

„Több mint negyedszázada járom a Kárpát-medencét, s ezen belül a Felvidéket népzene- és néptánc-kutatókkal, s e néprajzi gyűjtéseket fotó és videó anyagban dokumentálom –summázza életpályáját a kitüntetett. – Ha egyes rendezvények után odajönnek és kezet fognak velem, azt is egy nagy tisztességnek tartom, ez a kitüntetés viszont megerősít abban, hogy az elmúlt évtizedekben jó úton jártam.”

 

Körkép.sk/Sajtóhír

Nyitókép: szoljon.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!