A szülők átlagosan 22 euró zsebpénzt adnak a gyerekeiknek. A legtöbb zsebpénzt a Besztercebányai kerületben élő gyerekek, míg a legkevesebbet a Kassai és Eperjesi kerületben élő gyerekek kapják.

 

A lányok átlagosan három euróval kevesebb zsebpénzt kapnak, mint a fiúk, ám a szülők a lányoknak már kisebb kortól adnak zsebpénzt, mint a fiúknak. Mindez a Tatra bank felméréséből derült ki, amit a közösségi oldalakon végeztek el, és mintegy 2600 szülő vett részt benne.

 

A felmérés eredményei szerint minél idősebb a gyerek, annál többen kapnak közülük zsebpénzt. Hatévesen minden negyedik gyerek kap zsebpénzt, míg 11 évesen háromból kettő gyereknek biztosan adnak zsebpénzt a szülők. A 15 éves tinédzsereknek csupán a tizede nem kap zsebpénzt.

 

 hirdetes_810x300  

Zuzana Žiaranová, a bank szóvivője szerint csaknem 800 szülő mondta azt, hogy a gyerekeik a zsebpénzen leggyakrabban ennivalót és édességet vásárolnak. Ezt a lehetőséget a válaszadó szülők 37%-a jelölte meg.

 

A gyerekek harmada aktívan gazdálkodik a zsebpénzével, így vagy félreteszi valami nagyobb dolog megvásárlásához, vagy a jövőbéli kiadásaihoz spórol. A felmérésből az is kiderült, hogy a gyerekek a zsebpénzükből a fentebb említetteken kívül ruhát, elektronikai termékeket, valamint ajándékokat vásárolnak.

 

Teraz.sk

Nyitókép: Mera Events

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!