Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a visegrádi csoport jelenleg az Európai Unió gazdaságilag leggyorsabban fejlődő régiója, az együttműködés fenntartása Közép-Európa érdekében áll.

 

„A visegrádi együttműködés továbbra is az Európai Unió legszorosabb és leghatékonyabb szövetsége. Fenntartása egyértelműen közép-európai érdek” – jelentette ki a miniszter magyar újságíróknak nyilatkozva pénteken Prágában, miután tárgyalásokat folytatott vendéglátójával, Tomás Petrícek cseh külügyminiszterrel.

 

A cseh-magyar tárgyalások fő témája a visegrádi együttműködés, a migrációs válság és a kétoldalú gazdasági kapcsolat volt.

 

 hirdetes_810x300  

„Az Európai Unió gazdasági fejlődése a jövőben a visegrádi térségből fog származni, ez a statisztikai számokból világosan látszik”- jegyezte meg a miniszter.

 

A magyar-cseh kereskedelem éves volumene már megközelíti a tízmilliárd eurót – jegyezte meg a miniszter. Rámutatott, hogy a cseh befektetők egyre nagyobb szerepet játszanak a magyar gazdaságban is. Példaként megemlítette a cseh kormányfőhöz köthető élelmiszeripari cégeket. Csehországban pedig a Mol a második legnagyobb benzinkúthálózatot üzemelteti.

 

Tomás Petrícek a tárgyalások után nyilatkozva problémamentesnek nevezte Prága és Budapest kapcsolatát, és hangsúlyozta, hogy azok fejlesztését Csehország rendkívül fontosnak tartja.

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt egy erős és sikeres Csehországban.

 

A migrációval kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta, hogy a probléma megoldása terén a visegrádi országok kulcsszerepet játszottak.

 

„Az európai vitákban világossá tettük, hogy a migrációt nem szervezni, hanem megállítani kell” – szögezte le a miniszter.

 

Bírálta az ENSZ globális migrációs csomagját, amely szerinte óriási veszélyt jelent, tévesen emberi jognak minősíti a migrációt, és elmossa a különbséget az illegális migráció és a legális bevándorlás között. A migrációs csomagot eddig  öt ország utasította el, köztük Magyarország és Csehország.

 

Szijjártó Péter a Tomás Petrícekkel folytatott tárgyalásai előtt találkozott Marta Nováková cseh ipari és kereskedelmi miniszterrel, valamint Dan Tok közlekedésügyi miniszterrel.

 

A magyar diplomácia irányítója délután részt vesz és beszédet mond a keresztényüldözéssel foglalkozó prágai konferencián, és udvariassági látogatást tesz Andrej Babis miniszterelnöknél, valamint Dominik Duka prágai érseknél.

 

A napi program utolsó szakaszában Szijjártó Péter vállalkozókkal találkozik.

 

MTI

Nyitókép: MTI/Prága, 2018. november 16. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Tomás Petrícek cseh külügyminiszter találkozója Prágában 2018. november 16-án. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!