A volt elnök Angela Merkel kancellár politikájának bírálójaként ismert Paul Ziemiak a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új főtitkára – döntött a párt tisztújító kongresszusa szombaton Hamburgban.

 

A CDU konzervatív irányzatához sorolt politikust alacsonynak számító, 62,8 százalékos támogatottsággal választották meg a tisztségre.

 

Az új elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer javasolta főtitkárnak, hangsúlyozva: részvétele a CDU megújításában azt is jelezné, hogy nincs megosztottság a pártban. Jelenléte a legfelső vezetésben azért is fontos, mert a fiatal nemzedék képviselője.

 

 hirdetes_810x300  

Paul Ziemiak a szavazás előtti beszédében sürgette, hogy a CDU legyen „a jogállamiság pártja”. Arról is szólt, hogy következetesen el kell távolítani az országból a terrorveszélyes külföldieket. A választás után azt mondta, „őszinte eredmény” született, amely kemény munkára sarkallja őt.

 

Paul Ziemiak 33 éves, a CDU legfiatalabb főtitkára, 2014 óta a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös ifjúsági szervezetének (Junge Union) vezetője, 2017-ben bejutott a szövetségi parlamentben (Bundestag). A lengyel migráns Szczecinben született, hároméves volt, amikor családja bevándorolt Németországba, németül az új hazájában tanult meg. Az utóbbi években leginkább a szövetségi kormány menekültügyi politikájának bírálójaként hívta fel magára a figyelmet.

 

Paul Ziemiak közel áll mindkét politikushoz – Friedrich Merz, Jens Spahn -, akik elindultak Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben a pártelnöki tisztségért. Az első elemzői kommentárok szerint főtitkárrá jelölésével az új elnök gesztust tett befolyásos volt vetélytársainak és a  konzervatív irányzatnak, a párt belső békéjét kívánja erősíteni. Paul Ziemiak egyedüli jelöltként szerzett rendkívül alacsony, kétharmad alatti támogatottsága pedig azt jelzi, hogy van még tennivaló ezen a területen.

 

Paul Ziemiak éppen Annegret Kramp-Karrenbauert váltja a főtitkári tisztségben, akit az idén februárban választottak meg a posztra 98,9 százalékos támogatottsággal. Legfontosabb gyakorlati feladata várhatóan az lesz, hogy minél nagyobb nyilvánosságot, minél több fórumot biztosítson Annegret Kramp-Karrenbauernek pártelnöki munkája bemutatásához, mert kormányzati pozíció és Bundestag-képviselői hely híján szereplési lehetőségei korlátozottak.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!