Nyitókép: Ondrej Bobek/Kávičkári.sk

 

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) azon a törvénymódosító javaslaton dolgozik, amelyik megengedné a gazdiknak, hogy a házi kedvencükkel együtt üljenek be a kávézóba vagy a nyári teraszra.

 

A Közegészségügyi Hivatal ezzel a törvénymódosító javaslattal szeretne reagálni arra a vitára, ami a 2018-as év bürokratikus értelmetlenségei elnevezésű szavazás eredményeinek közzététele után robbant ki – tájékoztatott Jozefína Kaššová a Közegészségügyi Hivataltól.

 

 hirdetes_810x300  

A 2018-as év elsőszámú bürokratikus értelmetlenségének azt a rendelkezést választották meg, mely szerint az állatok nem léphetnek be a kávézókba. Ennek a rendelkezésnek az értelmében sem az éttermekbe, sem a kávézókba nem vihetjük magunkkal a házi kedvencünket. Még abban az esetben sem, ha az adott étterem vagy kávézó tulajdonosa ezt megengedi.

 

Mutatjuk a 2018-as év legértelmetlenebb bürokratikus intézkedéseit

 

A készülő törvénymódosító javaslattal kapcsolatos szakmai megbeszélésen az elkövetkezendő napokban a Fiatal Vállalkozók Szlovákiai Egyesületével (ZMPS) és a  Szlovákiai Hotelek és Éttermek Szövetségével (AHRS) is tárgyalni fognak.

 

„Szükséges reflektálni arra a vitára, ami a fentebb említett korlátozással kapcsolatban alakult ki a vállalkozók és a nyilvánosság körében“

 

– mondta Ján Mikas, Szlovákia főhigiénikusa, majd hozzátette, hogy

 

„A mi szemszögünkből a közegészségügy védelme és a higiéniai normák megőrzése az elsődleges. A vendéglátóipari egységek tulajdonosainak döntésén fog állni, hogy megengedik-e a vendégeiknek azt, hogy a házi kedvencükkel együtt lépjenek be a kávézóba vagy a nyári teraszra. A vendég pedig maga dönt arról, hogy látogatást tesz-e egy ilyen kávézóban vagy sem”.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!