Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt szombaton Münchenben, a párt rendkívüli kongresszusán.

 

A tisztségért egyedüli jelöltként induló politikust a küldöttek 87,4 százaléka támogatta. Elődje, Horst Seehofer több mint tíz év után távozott a tisztségből. Munkája elismeréseként megválasztották a CSU tiszteletbeli elnökének. Ez nem jelenti Horst Seehofer visszavonulását, a 69 éves politikus továbbra is belügyminiszter a szövetségi kormányban.

 

Markus Söder tavaly március óta kormányfő Bajorországban, ebben a pozícióban is Horst Seehofert váltotta. A tavaly októberben tartott tartományi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányban sokáig a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a berlini vezetés menekültügyi politikájának kritikájára összpontosított, azaz szerepe volt abban, hogy a menekültügy körüli viták a szakítás szélére sodorták a CDU/CSU pártszövetséget.

 

 hirdetes_810x300  

A CSU a párt 1950 óta a leggyengébb eredményt érte el a Landtag-választáson, és elveszítette abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben. Söder a szombati kongresszuson elmondott beszédében kitartott a CSU-t a politikai spektrum közepére helyező új irányvonal mellett. Hangsúlyozta: pártelnökként az a célja, hogy a helyes következtetéseket vonja le a kevéssé sikeres tavalyi év fejleményeiből. Ezek közé tartozik, hogy „konzervatívnak lenni nem elég”, a CSU-nak a szociális és a liberális irányzatát is meg kell jelenítenie.

 

Az is elengedhetetlen, hogy a párt ismét jobban megragadja a bajorok „életérzését”, ezért nyitnia kell a fiatalok és a nők felé, de törzsszavazóiról sem szabad megfeledkeznie. Javítani kell a viszonyt a CDU-val, „új fejezetet” kell nyitni a pártszövetség történetében – hangsúlyozta Söder.

 

Mint mondta, a CSU továbbra sem a CDU bajor tartományi szervezete, hanem önálló tényező, de arculatát a jó testvérpárti viszony megőrzésével kell erősítenie, így egyensúlyba kell hoznia „a profilt a stílussal”, a hangos viták után pedig az együttműködés eredményességére, „a hatáskeltés helyett a hatékonyságra” kell törekednie. Arról is szólt, hogy „nacionalisták és populisták” Európa megosztására törekednek, de a CSU „ősi európai pártként” szembeszáll velük.

 

MTI

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!