Meglepő eredményre jutott új kutatásában a New York-i és a Stanford Egyetem: ha egy hónapig mellőzi valaki a Facebookot, nemcsak jobban érzi majd magát tőle, de egy esetleges visszatérés után sokkal kevésbé fogják érdekelni a közösségi oldal eseményei.

 

Sokfelől hallhatjuk, hogy a közösségi média ártalmas az életünkre, ezért érdemes néha kikapcsolni, de legalábbis visszább venni.

 

Arról azonban nemigen jelent meg konkrét, kutatási eredményeket is közlő beszámoló, hogy milyen hatása van pontosan, ha valaki hosszabb időre nélkülözi ezeket a szolgáltatásokat – pláne a Facebookot – , de a New York-i és a Stanford Egyetem révén most végre kaphatunk róla.

 

 hirdetes_810x300  

A két nívós egyetem több mint kétezer önkéntes bevonásával végzett el egy kísérletet, amelyhez kimondottan olyan jelentkezőket kerestek meg, akik bevallottan sok időt töltenek el a Mark Zuckerberg által kreált világban. A „pácienseknek” egy hónapnyi szünetet kellett tartaniuk. A szakemberek a kényszerpihenő után több dologra is rávilágítottak: a vizsgált személyek egyrészt elégedettebbek lettek az életükkel, másrészt kevésbé érezték magukat magányosnak vagy depressziósnak.

 

A felmérés során arra is fény derült, hogy az alanyok facebookozós tevékenységét másfajta programok vették át az egy hónapig tartó megvonás alatt. Volt, aki a korábbinál többet tévézett, másvalaki a családtagjaira, a szeretteire fordította a felszabadult időt. Azok, akik az egyhónapos szünet után visszatértek az oldalra, átlagosan 23 százalékkal kevesebbszer mentek fel rá, vagyis nagyban csökkent a vele eltöltött idő.

 

A kutatás egyedüli negatívuma, hogy nem reprezentatív, az alanyok ugyanis saját maguk értékelték a megvonás utáni közérzetüket. Az eredmény mindenesetre beszédes.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!