Nagy port kavart Hubertus Heil német szociáldemokrata (SPD) munkaügyi miniszter javaslata, amely szerint az állam minimum 900 eurós nyugdíjt biztosítana minden nyugdíjasnak, aki legalább 35 évet ledolgozott.

 

Az SPD koalíciós partnerei, az Angela Merkel vezette CDU/CSU ellenzik a javaslatot, ahogy a szabaddemokraták (FDP) és az Alternatíva Németországért (AfD) is. Ugyanakkor a javaslat mellett foglaltak állást a Zöldek és a Linke (baloldal) képviselői.

 

Heil saját bevallása szerint segíteni szeretne azokon a nyugdíjasokon, akik évtizedekig tisztességgel dolgoztak, ma mégis gondjaik vannak a megélhetéssel.

 

 hirdetes_810x300  

Németországban azok, akik legalább 35 évnyi munkaviszonyt fel tudnak mutatni, és végig minimálbérért dolgoztak, 517 eurós nyugdíjat kapnak havonta.

A javaslat több mint 4 millió német nyugdíjas életjáradékát emelné meg drasztikusan, a német költségvetést mintegy 4-6 milliárd euróval terheli meg. A szabaddemokraták szerint az SPD úgy akar politikai pontokat gyűjteni, hogy közben nem érdekli, ki fizeti meg az intézkedés árát. A CDU/CSU például a NATO kötelezettségből adódóan fegyverkezésre fordítaná a milliárdokat.  Merkel pártja námileg gondban van: nem csak a javaslatot asztalra tevő munkaügyi miniszter, de a pénzügyminiszter is SPD-s, így nem lesz könnyű megtorpedózni a javaslatot, ha többségi támogatást kapna.

 

CTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!