Érik a szlovák Bokros-csomag
Milyen ország az, amelyik három év alatt Európa éltanulójából annak egyik sereghajtójává válik, bármiféle elképzelés, jövőkép, koncepció nélkül? Milyen ország az, amelyik európai mértékben páratlan, 10,4 %-os gazdasági növekedés mellett sem képes spórolni, továbbra is deficites, idén pedig már 6,2 %-is visszaeséssel kénytelen számolni? Milyen ország az, amelyik bruttó államadósságát egyetlen év alatt az egyharmadával növeli, kormányülésen pedig alig 30 perc alatt képes 30 évre eladósítani mindannyiunkat? (R 1-es gyorsforgalmi út).
Robert Fico szerint ez a szociális állam. Valójában azonban egy felelőtlen, cinikus, sutyerák hatalom, amely az autópályán a szembe sávban, öklét rázva a szintén arra robogó (és fog is még jó ideig, ha az egyre baloldalibb, régi vágású szocdemként szövegelő Orbán Viktoron fog múlni) Magyarországot előzi, miközben szüntelenül hőbörög a szembejövők miatt.
Szlovákia a gazdasági válság egyik legnagyobb áldozata. A külső sokkhatás, mely gazdaságunkat érte, belső állapotunk miatt viszont még inkább felerősödött. Az igazi katasztrófa ugyanis az, hogy a globális visszaesés Szlovákiát egy populista, inkompetens kormány alatt érte, 6 %-os gazdasági visszaeséssel és költségvetési hiánnyal, ennek a dupláját kitevő munkanélküliségi rátával. A legborzasztóbb pedig, hogy akiknek kéne, igazából fogalmuk sincs, hogy ebben a helyzetben mit kéne csinálni.
Lejtőre kerültünk
Ha megnézzük közelebbről, milyen kondícióban is vagyunk, a helyzet elég elkeserítő: Szlovákiai 2009-es államháztartási hiánya már most magasabb, mint az idei egész évre tervezett. Az év végére várt 4 milliárd eurós deficit akár a négyszerese (a GDP 6 %-a) is lehet a tervezettnek. A Szlovák Nemzeti Bank legfrissebb elemzése szerint, ha nem történik változás, a költségvetési hiánnyal kapcsolatos maastrichti feltételeket nemcsak hogy idén, de jövőre, sőt, 2011-ben sem leszünk képesek tartani (Robert Fico és Ján Počiatek, az Easy Rider pénzügyminiszter hithű bolsevikként már a következő kormányt terheli). A munkanélküliség is jóval gyorsabban nő, mint az EU-s átlag, növelve ezzel a szociális hálóra, munkanélküliekre fordított kiadásokat is.
Három év felelőtlen osztogatás miatt olyan visszafordíthatatlan folyamatok indultak be, melyek hatásait még hosszú-hosszú évekig fogjuk nyögni. A kormány viszont továbbra sem képes spórolni, osztogat és fosztogat. Egy felkészületlen, kizárólag a saját érdekei mentén kormányzó bagázs tesz éppen tönkre bennünket, akik eltervezték, hogy kerül amibe kerül, mindenképp végigviszik azt, amire oly rég óta készültek. Még ha történetesen bele is gebed az egész ország.
Mi a teendő?
Először is bízni abban, hogy az átlagválasztó egy része felébred végre, és rájön, hogy a szociális állam meséje alatt őt valójában brutálisan megvezették, ill. szétlopták a feje fölött az országot. Ha ez megvan, fel kell állítani az ellenpólust, és folytatni ott, ahol 1998-ban egyszer már jártunk. A helyzet ugyanis nagyban hasonlít ahhoz, ami akkor volt. Annyi különbséggel, hogy a térségbeli befektetésekért folyó harc most még nehezebb lesz, mint a válság előtt volt. Azok az országok lesznek csak sikeresek, akik konkurenciaképes környezetet tudnak teremteni az új befektetések előtt, az új munkahelyek számára.
Újabb reformok
Versenyképes, egyszerűbb és átláthatób adó- ill. járulékrendszer, az oktatás, tudomány, fejlesztések támogatása, jól működő kevésbé korrupt igazságszolgáltatás, a régiók közti különbségek csökkentése, rugalmas Munkatörvénykönyv, a közbeszerzéseken, állami megrendeléseken keresztüli szabadrablás leállítása, az egészségügy rendbetétele, stb.
Hogy ennek a kormánynak a fentiek nem mondanak semmit, és hithű kommunistaként továbbra is a saját utukat járják, mi sem jelzi jobban, mint Ján Počiatek adóemelést érintő nyilatkozata a Financial Times múlt heti cikkében, miszerint “az adóemelés az utolsó lehetőség. Ha meglépjük, csakis annak köszönhetően, hogy más megoldás a költségvetés stabilitása érdekében nincsen”. Ezzel valójában el is mondott mindent.
Marad tehát az apel a Fico választók felé, hogy másodszor, ha lehet, már ne hagyják magukat megvezetni, helyette inkább gondolkozzanak. Mert ha mégis, ugyanúgy felelősek lesznek mindenért, ami a következő kormányciklusban történni fog, beleértve az előbb-utóbb elkerülhetetlenné váló szlovák Bokros-csomag bevezetését is.



Mi lesz veled Szlovakia?
Tagnap mikor azt hallottam a TA3-ban, hogy a minimálbér emelésén gondolkodnak, akkor majdnem lefordultam a székről.
Inkább el kéne törölni a minimálbért.
Azért az egésznek az alapja az, amit a válság “hivatalos” kirobbanásakor a korábbi cseh miniszterelnök mondott: a Csehország és a cseh társadalom újkori történelmének talán legsikeresebb fejezetén van túl, és egy ideig nem lesz olyan jó és jólét, illetve fejlődés, mint amilyen az elmúlt másfél vagy kettő évtizedben volt. Egész egyszerűen annyi történt , hogy éveken át volt egy felfutó szakasz, amely valóban ismételhetetlen. A kérdés az, hogy az elért eredményeket sikerül e megtartani a fejlett nyugat és a rohamosan fejlődő kelet (Kazahsztántól keletre) között, Senkiföldjén.
bela: a minimalber emelese legfokeppen a maganvallakozoknak jelent meg tobb elvezetest, azzal nincs olyan nagy gond allamhaztartasilag
[…] a gyűlöletet. Ez az egész nyelvtörvény hangulatkeltés, ahogy azt a fenti cikk is leírja. Inog a szék a szlovák kormány alatt, rengeteg a korrupciós ügy és valamivel el kell terelni a […]
Hát ha én azt itt leírom kimoderálnak, mondjuk akkor úgy, ló nemi szerv. Nyakig ülünk majd annak a trágyadombnak a levében amelyik tetején Fico meg Gašparovič elvtárs csücsül röhögve.
Mela Bela - a minimalber a munkas (kevesebbet keresok) jogait vedi. Miert akarod eltorolni? Nem ertem. Igy is teljes szabadrablas, ami Szlovakiaban tortenik. - ukradli.sk
“az egyre baloldalibb, régi vágású szocdemként szövegelő Orbán Viktoron…”
Látom, a baloldal által uralt média (MTV, ATV, tv2, retekklubb) áldásos Orbán-démonizáló tevékenysége, mely már évek óta tart és Fico politikájához hasonlít, megtette a magáét.
hm
“Látom, a baloldal által uralt média…”
A szerző a Konzervatóriumra hivatkozott, az nem a Napkelte.
[…] hogy négy év után lapátra lehessen tenni ezt a kormányt, mely ha marad, rövid időn belül csődbe viszi az egész országot. Ennek megakadályozása pedig csakis kormányváltással […]
[…] Érik a szlovák Bokros-csomag […]
[…] tízes olvasottsági listán elfért még a Bokros Lajos nevével mindig remekül eladható, Érik a szlovák Bokros-csomag poszt, és a rövid, alig egy hónapos élete ellenére az abszolút TOP 10-be utolsóként még […]
[…] Érik a szlovák Bokros-csomag […]