Rossz egészség sok pénzért

A szlovák egészségügy költséghatékonysága 2003 óta erősen romlik.

Ez a bejegyzés rövid összefoglalója egy nemrég megjelent tanulmánynak, amelyet a szlovák pénzügyminisztérium elemző részlege, a Pénzügypolitikai Intézet (Inštitút finančnej politiky) jelentetett meg az interneten a tavalyi év decemberében. Az elemzés szerzőit módszertani javaslatokkal segítettem, így nyomon követtem a több hónapos munkájukat és az eredmények alakulását. Ennek kapcsán kért fel a Körkép, hogy velősen és emészthető formában foglaljam össze a tanulmányt ezen a fórumon is.

Kövesd a Körképet a Facebookon. Csatlakozz!

A cikk egyik társszerzője, Martin Filko (intézetvezető) már közölt beharangozókat és vitapedzegetőket a Hospodárske noviny gazdasági napilapban itt, itt és itt. S mivel politikailag viszonylag kényes témáról van szó, a porfelhőre sem kellett soká várni. Erre szintén reagált a szerző.

Mik az elemzés főbb eredményei?

A becslések azt mutatják, hogy a 2003 (Zajac miniszter reformja) óta rohamosan növekvő szlovákiai egészségügyi kiadások ellenére, egyéb egészségre ható tényezőket is figyelembe véve¹⁾, a szlovákiai várható élettartam növekedése a várakozásokon alul maradt. Konkrétan, ha 2010-ben egy átlagos OECD államban éltünk volna, azonos kiadások mellett majdnem két évvel tovább kellett volna élnünk. Miközben 2003-ban még átlagos OECD országnak mondhattuk magunkat. 2010-ben Magyarországon is hasonló volt a helyzet, bár ott viszonylag stabil a ború már 1997 óta. A lenti ábrán érdemes megfigyelni még a sereghajtó, életüket drágán adó amerikaiakat, az évről évre reformugrást végrehajtó Dél-Kóreát, az elhúzó cseheket és a zöld tea hatását Japánban 🙂

   

Hol szivárog el az egészségpénz Szlovákiában?

Több lehetséges ok is szóba jön. A folytatásosnak ígérkező tanulmány első körben az egészségbiztosítási járulékok elosztási rendszerét vizsgálta alaposabban. Rámutat, hogy a korábbi rendszer, mely a biztosítók közti járulékelosztásnál csak a biztosított lakosok demográfiai adatait vette figyelembe, torz helyzetet eredményezett. A betegesebb páciensek főként az állami tulajdonú, a piac kb. 60 %-át lefedő VšZP biztosítónál tömörültek. Míg a magántulajdonú Dôvera és az Union az egészségesebb, illetve orvost kevésbé látogató, szerény körülmények között élő (nem ritkán kisebbségi) lakosok megcélzásából is sikeresen profitált. A tavaly júniustól érvénybe lépő rendszer azonban már figyelembe veszi a krónikus betegek várható költségeit, ami idén nem kis pénzeket csoportosít majd vissza a két magánpénztártól az állami VšZP-hez. Már ha marad a több biztosítós rendszer.

Ilyen euro milliós különbségek hárultak volna az egészségbiztosítókra a 2012 júniusában bevezetett járulékelosztási rendszer hatására, ha azt korábban bevezetik:

A fenti különbségek még mindig csak aprópénzek a Penta befektetőcsoport tulajdonában levő Dôvera nyereségeihez képest (a lila oszlop a Dôvera éves gazdasági nyereségét mutatja):

Apropó, egy vagy több biztosítós rendszer. Sejthető hogy a témát elsősorban ködös politikai vendetta fűti, a közjó szolgálata és a költségmegtakarítás vágya legjobb esetben is másodhegedűs szempontok (egy összeesküvés-elmélet pl. itt). Mindezektől eltekintve, gazdaságilag és pusztán elméletileg, az egybiztosítós rendszer megspórolhatja a minden biztosító által elkerülhetetlen fix költségeket (az elemzés szerint ezek elhanyagolhatóak) és a nagyobb kliensbázisnak köszönhetően jobban szétoszthatja a beteges kliensek rizikóját. Ugyanakkor mentes a konkurenciától, ami veszteségessé kényelmesítheti. A konkurenciára felszentelt rendszerre pedig a fordított érvek igazak azzal a plusz fokozattal, hogy a járulékelosztási szabályok sosem lesznek 100 %-ig igazságosak. Az eddigi torzult versenyre a tanulmány is rámutatott. Továbbá az elemzőknek azt sem sikerült egyértelműen kimutatni, hogy a plurális vagy a monopóliumos biztosítórendszer összefüggne a várható élettartammal az OECD államok körülményei közt. Az elemzést „megrendelő” kormány természetesen mindezek hatására még nem állt el eredeti egybiztosítós tervétől..

A szerzők további pénzpocsékolásra tippelnek a kórházak finanszírozásában és a gyógyszerpolitikában. Az utóbbi felöleli a gyógyszerárakat és a gyógyszerfogyasztást is. Ezekre a témákra majd az idén folytatódó tanulmányban tér ki az elemzőcsapat. Kíváncsian várjuk az eredményeket! Ízelítőül pár előzetesen is érdekes ábra következik.

Kórházakra viszonylag keveset költünk. A kórházi szolgáltatások költségeinek aránya az egészségügyi összköltségekhez képest nálunk messze alulmarad az OECD átlagon.

Akkor mire költ annyit a szlovák egészségügy? Például gyógyszerre. A bal ábrán az egy főre eső éves gyógyszerkiadások láthatóak. A jobb oldali ábra a receptre kapott gyógyszerek költségét viszonyítja az egészségügy összköltségeihez. Mindkét esetben jóval meghaladjuk az OECD átlagot.

Azt a sok gyógyszert pedig drágán szedjük. Lent a legdrágább gyógyszerek közüli két példa látható. Azok eurós árainak alakulását követhetjük nyomon az EU-n belül (2004-2009). Szlovákia feltűnően drága.

Egy idő után az állam rájött a turpisságra és szabályozni kezdte a gyógyszerek forgalmazói árait (2009-ben indult a szabályozás, 2012-től további szigorítás). Az ábrán a szlovákiai gyógyszerfogyasztás összköltsége látható.

Összefoglalva a fentieket látjuk, hogy a szlovák egészségügy nem éppen költséghatékony. Anomáliák lépnek fel a járulékok elosztási rendszerében, az egészségbiztosítók közti versenyben, illetve némelyikük gazdálkodásában. A hatékonyságon sajnos a Fico kormány által beígért állami egészségbiztosítói monopólium sem javít majd egyértelműen. További pénzszórás feltételezhető a gyógyszerpolitikában. A kórházak helyzetéről egyelőre annyi sejthető, hogy erősen alulfinanszírozottak a fejlett országokbeli példákhoz képest.

Tóth Péter

Gazdasági elemző

Pénzügypolitikai Intézet

Szlovák Köztársaság Pénzügyminisztériuma

Lábjegyzet:

1)       Az OECD országok 1997 és 2010 közti adatain végzett becslések szerint a lakosság várható élettartamát növelik az egészségügyi kiadások és az egy főre jutó GDP. Ellenkező irányú hatás igazolódott be a dohányzásról, alkoholfogyasztásról, a poszt-szocialista múltról és a jövedelmek közti egyenlőtlenségről. A fenti tényezők, a nemzetközi adatok és a statisztikai modell tükrében megállapítható az egyes országok esetében átlagosan várható élettartam. Ezen becslés és a valós várható élettartam adatának  összehasonlításával határozzák meg az egészségügy hatékonyságát az OECD átlaghoz képest.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!