Ha hosszú ideig tart a szlovák gazdaság túlpörgése, problémák adódhatnak – nyilatkozta Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke a HNonline.sk gazdasági portálnak. A gazdasági szakértő elmondta, túlpörgésről akkor beszélhetünk, ha egy gazdaság a sokéves átlagnál nagyobb sebességgel bővül.

 

A beszélgetés során Ódor kifejtette, hogy a gazdasági fellendülés sosem tart örökké, még ha nem is egy 2008-09-es gazdasági válsághoz hasonló visszaesésre kell számítani. Jelenleg a Brexit, a kereskedelmi háború és a Törökországhoz hasonló feltörekvő gazdaságok problémái jelentenek nagy kockázatokat.

 

„Ami a gazdasági kockázatokat illeti, a jelek leszállóágra utalnak”

 

fogalmazott. Hozzátette, hogy bár a Brexit esetében a Szlovákiát közvetlenül érintő negatív hatások nem jelentősek, ám közvetett módon vannak bizonyos rizikók, mint például annak kérdése, hogy hogyan reagálnak a befektetők a pénzpiacokon London, mint pénzügyi központ távozására az EU-ból.

 hirdetes_810x300  

 

Ódor Lajos: Felejtsük már el végre, hogy csak a beton és az aszfalt számít

 

Komoly kockázatok

 

Kifejtette, hogy a Szlovák Nemzeti Bank épp a nemzetközi gazdasági kilátások romlása miatt csökkentette a gazdasági bővülésre vonatkozó prognózisát 2019-re. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az USA gazdaságpolitikájának változékonysága miatt az Európai Központi Bank állandó jelleggel számol a protekcionizmus (értsd: saját piac védelme pl. vámokkal) erősödésével, ami negatívan befolyásolja a kilátásokat.

 

„Rövid- és középtávon a kereskedelmi háború a legsúlyosabb kockázat a világgazdaság számára”

 

Arra a kérdésre, hogy fenyeget-e minket egy, a tíz évvel ezelőttihez hasonló nagy világgazdasági válság, úgy válaszolt, hogy nem feltétlenül, hiszen számos intézkedést hoztak a hasonló válságok elkerülésére.

 

„Az ami történt, az a bankrendszer rendkívüli mértékű beszabályozása, tehát a korábban tapasztalt kockázatokkal szemben ma már a bankok jóval felkészültebbek. Ezen felül rengeteg intézkedés született annak érdekében, hogy a következményeket ne az adófizetők viseljék, hanem azok, akik az illető bankokba beruháztak”

 

Az alacsony kamatlábak miatt a nemzeti Bank is kockázatot sejt a szlovákiai ingatlanpiaci árak elszállásában. Az alacsony kamatok miatt szárnyaló ingatlanárakat előbb utóbb utoléri a korrekció, mikor az árak visszaesnek a valódi értékük közelébe, ami lényegében az ingatlanlufi kipukkanását jelenti.

 

Az alacsony kamatok egy másik hátránya, hogy az egyébként európai mércével mérve is igencsak eladósodott szlovák állampolgárok még több kölcsönt vesznek fel. Épp ezért, Ódor elmondása szerint, az NBS teszteli, hogy mi történne egy-két százalékpontos kamatemelésnél, és az eredmény fényében kötelezi a bankokat nagyobb tartalékok kialakítására. Vagy – ahogy az történt idén nyártól – szigorítják a lakossági hitelfelvételek feltételeit.

 

Ódor: Vagy megadóztatjuk a fiatalokat, vagy visszavágjuk a nyugdíjakat

 

Munkaerőhiány és béremelkedés

 

A munkaerőhiány és a béremelkedés kapcsolatáról Ódor elmondta, hogy Szlovákiában jó ideje a munkatermelékenységnél gyorsabban emelkednek a bérek, ami a versenyképesség elvesztéséhez vezethet.

 

Ebben a vonatkozásban érdemes megjegyezni, hogy nem feltétlenül a magas bér a probléma, hanem hogy Szlovákiában hiányoznak a nagyobb hozzáadott értéket teremtő vállalatok, leegyszerűsítve, inkább összeszerelő, mint fejlesztő-tervező műhely vagyunk. Egyébként Közép-Kelet-Európában Szlovákiában nőnek leglassabban a bérek.

 

Ódor azt mondta, hogy az NBS úgy véli, nem kéne olajat önteni a tűzre, és ha túl gyorsan emelkednek a bérek, nem kellene azt fokozni további adminisztratív lépésekkel. A másik problémaként említette, hogy a munkaerőhiány megoldásához nem használja ki a gazdaság a roma kisebbséget – bár elismeri, hogy ez egy nagyon bonyolult feladat lenne. Ezzel közvetve utalt arra a tényre, hogy Szlovákiában a munkaerőhiány viszonylag magas munkanélküliségi rátával együtt mutatkozik.

 

Omladozóban a svéd jóléti állammodell – nőnek a kiadások, fogy a munkaerő

 

Már csak pár év

 

Szintén problémaként jelölte meg, hogy a szabad szlovákiai munkaerő képesítése nem mindig igazodik a munkapiac elvárásaihoz.

 

„Érdemes lenne elgondolkozni azon, milyen irányba kellene megváltoztatni az oktatási rendszert, és megoldani a munkapiacra igyekvők megfelelő képesítését. És persze ott van az irányított migráció lehetősége, amivel külföldről is hozhatunk be tehetségeket. Érdekes statisztikai adat, hogy Szlovákiában minden harmadik szabad munkahelyet ma külföldi tölt be”

 

Ódor szerint még pár évet tölthetünk el ezekben a jó időkben, mert egyelőre Európa legfiatalabb társadalmaihoz tartozunk. Ez azonban egy-két évtized múlva megváltozik, és a legelöregedettebbekhez tartozunk majd.

 

„Demográfiai szempontból tehát még van pár jó évünk. A gazdaság ciklusait tekintve a mi előrejelzésünk azt mutatja, hogy két évig élvezhetjük a jó gazdasági időt, még két évig lehetünk viszonylag elégedettek”

 

fogalmazott.

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: marxist.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!