Választások 4. - Miért szavazok a SMER-re?
A választások esélyes befutója a SMER (magyarra lefordítva az “Irány”) pártja, amely az előrejelzések alapján durva 30%-ot fog kasszírozni. Szóval ez a párt mutatja nekünk a helyes irányt. Választási programját és ígéreteit ugyanaz az egységesség és kristálytisztaság jellemzi, mint a párt besorolását. A balközép szocialista szabadelvű jobbszélső demokrata párt kommunista vezére Robert Fico, jelenlegi kormányfőnk, Ficolandia önkényes uralkodója, ahol ez egy főre jutó korrumpált politikusok száma kettővel egyenlő.
A 2002-es “Majster Poriadok” (“Rend Mester”) mosóporreklámukkal törtek be az élvonalba. Ebben a mosóporreklámban Fico jedimester még Beňová kisasszonnyal mutatja be, hogy hogyan kell megtisztítani a “piszkokat” a közélettől. 2010-ben végre láthatjuk is, hogy milyen hatékony mosóporról van szó.
A párt 2010-es választási programjának nagy részét a bevállt taktikájára építette. Az angyali mosoly, a kiskutya tekintet, Viera Tomanová “nyugdíjreformja”, Kaliňák belügyminiszter magabiztossága és töretlen hírneve (a reptéri robbanószer-tesztje után már Pápua Új-Guineában is tudják, hogy hol van Szlovákia), Počiatek pénzügyminiszter cseh Tipos botránya, ez mind olyan dolog, amikre büszkék lehetünk.
Választási programjukban nemcsak a fővárosi régiót, hanem a vidékieket is próbálják megszólítani:
“Nincs sok minden, ami többe fog kerülni, mint az autópálya Kassára!”
Kitűzött céljuk a görög jóléti társadalmi szint és színvonal elérése Szlovákiában:
“13. nyugdíj! - Egy újabb lépés Görögország felé!”
Az államtitok hűséges őrzői, és egyben egészségünk éber őrei is szeretnének maradni továbbra is:
“Óvjuk önöket a szívrohamtól! - Nem áruljuk el, hogy mit csinálunk a pénzükkel!”
Nehéz időkben is számíthatunk rájuk. A miniszterelnök tartalékalapját növelni akarják, így elég pénz marad köröm manikűrre is a fitneszbajnokoknak.
“Korrupció és túlárazott pályázatok nehéz időkben is! - A népért és Szlovákiáért! ”
És a végére, akiket még nem sikerült meggyőznünk, azoknak álljon itt a legújabb videó a jelenlegi kormánykoalíció választási kampányából:

