Zsuzsanna
  • HUF: 318.01
  • USD: 1.13
  • 4 °C
  • 12 °C
Ember

Elkötelezetten a magyarságért. Beszélgetés Böszörményi Istvánnal – 2. rész

Böszörményi István, nyugalmazott tanár neve elválaszthatatlan Losonc és Nógrád magyarságától, de nem ismeretlen  Dél-Szlovákia más tájain sem. Bár már belépett a hetvenesek táborába munkabírása töretlen.

 

Több, mint húsz éves gyűjtés után tavaly jelent meg az életművének tartott munkája, melyben a losonci református gimnázium történetét dolgozta fel.

 

A vele készült nagyinterjúnk első része itt olvasható.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Beszéljünk egy kicsit az édesapádról, aki keleti származású, s Losoncon telepedett le. Rajta keresztül lettél Losonc és Nógrád szerelmese?

 

Nem is úgy mondanám, hogy Nógrád és Losonc elsősorban, hanem úgy, hogy magyarság. Apám, B. László ennek szellemében került Losoncra. Megvan az a levele, amelyet Sörös Béla teológiai igazgatónak írt annak idején. Ungmogyoróson született, Nagykaposon volt ügyvédbojtár, a prágai Károly Egyetemen két évet jogot hallgatott. Amikor azonban 1925-ben Losoncon megalakult a Református Teológiai Szeminárium, akkor abban lehetőséget látott arra, hogy a magyarságot szolgálja. Az említett levelében is ezt hangsúlyozta ki, azt hogy úgy érzi, a magyar nemzetét és a kisebbségi magyarságot nem jogászként, de lelkészként segítheti a legjobban. Ezért otthagyta jogi tanulmányait és eljött Losoncra teológiát tanulni. Azután itt is maradt.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Egy nagyon szerény embernek ismernek, akit a köz szolgálata jellemez, aki nem nagy híve az ünnepléseknek. Ez az édesapádtól kapott örökség ?

 

Ez egy örökölt személyiségi jellegzetesség, adottság is, családi hagyomány. Talán a hitvallását örököltem tőle. Nem a teológiai tanulmányait, de a magyarsághoz való elkötelezettséget. A szerénység talán azzal is összefügg, hogy pap fia vagyok, otthon a szerénységre neveltek. A szocializmus évei alatt, amikor a gyerek- és ifjú koromat töltöttem, nemcsak szerénynek, de visszahúzódónak is kellett lenni. Úgyhogy ez bennem volt, s talán meg is marad.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A magyarság helyzete Nógrádban korántsem annyira jó. Hogyan látod ennek történeti ívét az akkori időszaktól napjainkig kiterjedően?

 

Ez egy nagyon bonyolult és szerteágazó kérdéskör. Száz évvel ezelőtt a felvidéki magyarság (és többi is természetesen) kisebbségi helyzetbe került. Akkor kialakult egy bizonyos embertípus, ha lehet ezt így nevezni. A magyarságot szóban és tettben őrző-védő embertípus, amely az akkori teológusoktól kezdve egészen a mai csemadokosokig ível át. Tehát mindenki a maga helyén, a lehetőségei szerint… A közös nevező mindenhol a magyarság, az identitás megőrzése és az értékek átmentése volt. Ezt tették a Losoncon tanuló teológusok, ezt tettük később mi is. Csemadokosok elsősorban, s később a legutóbbi rendszerváltás után a különböző fórumok, polgári társulások. Tehát azok, akik elkötelezetten vallották és vallják: „megőrizni, megtartani“.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A Csemadokon belül számos előadás, rendezvény kötődik a nevedhez. Ezeket hogy sikerült úgy előkészíteni, hogy többségük maradandó emlékként maradt meg?

 

Gyakorlatilag 1983-ban lettem a helyi Csemadok vezetőségi tagja, engedve a már említett Sólyom Laci bácsi ösztönzésének, útmutatásának. Gyakran mondta, hogy nekem ott a helyem! Azután, ha lassan is, megtaláltam a helyemet benne. Az akkori vezetőség, az akkori lehetőségekhez képest fortélyos félelmek – hogy József Attila gondolatát idézzem – között működött. Egy példa arra, hogyan lehetett, kellett akkor lavírozni. Valamikor az 1980-as évek elején dr. Vígh Károly a losonci magyarság budapesti mentora egyik első losonci előadását amerikai élményeiről tartotta. De annak nem lehetett ilyen címet adni, hogy „amerikai élménybeszámoló”, hanem a magyar tájak, magyar emberek burkolt címet kapta. Akkor Amerika még az imperializmus fészke volt, ő pedig magyarországi előadó.

 

Akkor már láttam, hogy lehet különböző dolgokat csinálni, csak azt óvatosan és különböző tálalásban, megfogalmazásban  kell megtenni. Fokozatosan kiépítettem a kapcsolataimat, benne a magyarországiakat. Részben Vígh Károlyon, a néprajzosokon, részben a saját vonalaimon keresztül. Ők azután további előadókat, ismerősöket menedzseltek és ajánlottak fel. Sikerült a losonci Csemadok vezetőséget részben pozitívan befolyásolni, hogy merjünk többet tenni a helyi hagyományok felélesztése, azok bemutatása, a magyarországi kapcsolatok kiépítése és kihasználása útján.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Melyik jelentett kiemelt sikert?

 

Volt több is! Nemeskürthy István, író, történész többször is járt nálunk. És Katona Tamás! Az ő előadása egy olyan kutatási területet indított el, az 1848/49-es események helyi, losoncivonatkozásainak bemutatását, amiből azután kiadványok, számos előadás is megszületett. Jelenleg is ilyenen, a losonci és nógrádi vonatkozásain dolgozom, hiszen 1918-ban számos kerek évforduló lesz, közöttük az 1848-as forradalomé. Ezek az események még mindig tartogatnak érdekességeket, melyeket fel lehet és fel kell kutatni.

 

Tavaly jelent meg az első olyan könyved, amely a szélesebb nyilvánosság előtt tette közzé tudásod egy részét. A losonci református gimnázium történetét foglaltad össze. Lesz ennek folytatása?

 

Ezt a munkát az életművemnek tartom, több évtizedes munka van benne. A sok részletkérdés, a különböző területekből, amelyekkel foglalkoztam ez emelkedik ki a leginkább, ebben láttam a legtöbb lehetőséget. Hála Istennek viszonylag sok adatot sikerült összegyűjteni. Ennek a mozgatórúgója is az volt, hogy egy több száz éves múlt rejlik a mélyben, amit az elődök már igyekeztek feltárni. Ezt igyekeztem egy kötetbe gyűjteni.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A folytatást egyelőre nem tervezem, mert a legtöbb anyag ezen a református vonalon volt és érzelmileg is ehhez kötődöm a leginkább. A folytatás több mindentől függ, ezek egyike az egészség, sajnos a látásom egyre romlik. Több száz oldalnyi cédulát kigyűjteni, végigolvasni régi jegyzőkönyveket, s azokat olvasható formába átalakítani – nem hiszem, hogy még egyszer bevállalnám. Tehát a szubjektív okokon kívül vannak ennek ilyen, objektív okai. Közöttük az is, hogy a református gimnáziumhoz tartalmilag jobban kötődöm, mint  a későbbi utódiskolához.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A már említettek mellett több kisebb füzetet, kiadványt is összeállítottál és megjelentettél pl. a Kármán családról, a református templomról, Losonc város leírásáról, a város 1849-es felégetéséről, hogy csak néhányat említsek. Ezek is megérdemelnék, hogy könyv formában a nagyközönség számára is elérhetőek legyenek. Nem gondolsz ilyenre?

 

Ez nem az erős oldalam, mármint a menedzselés, a szervezés, nyomda. Ezekkel foglalkozni nem az én világom.  A gimnáziumi könyv szerkesztését sem én csináltam. Ha nincs Somogyi Alfréd, aki azt kézbe vette, akkor nem tudom, hogy meddig lett volna még a fiókomban a kézirat. Éreztem, hogy valamit kezdeni kell vele, de szerkesztőkkel, nyomdákkal, pályázatokkal számomra túl bonyolult foglalkozás lett volna.

 

Az első, a néprajzos könyvemet is, ha nem veszi kézbe Galcsik Károly, a Csemadok titkára, ha nem pályázik, akkor lehet, hogy az se lenne. Amit magam meg tudok csinálni az ötlettől, az utolsó szegecsig azt igen… de azok példányszámilag mindig korlátozottak voltak. Igaz, akiknek szántam, azokhoz eljutott!

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Az oktatói és közéleti pályafutásod közül a köztudatban főleg az utóbbi maradt meg. A gimnáziumban milyen elvek szerint próbáltad oktatni a gyerekeket? Ismert volt Rólad, hogy az órákra mindig bevittél valamit a közéleti énedből.

 

A tanítás az egy dolog. Van egy szakmai része, esetemben ez a német nyelv, mint olyan tanítása. Természetesen ezzel kellett elsősorban foglalkozni. De ahol volt rá lehetőség ott tényleg igyekeztem a diákokat a közéletbe is bevonni, befolyásolni.  Egyik példája  Somogyi Alfréd, akit annak idején, az 1980-as évek elején, füleki gimnazistaként vittem magammal. Egy nagydaróci ház padlásáról együtt cipeltünk le egy szuszékot.

 

Voltak más apróságok is, amikor a német nyelvet is össze lehetett kapcsolni néprajzi, honismereti dolgokkal. 1986-ban volt a füleki Vigadóban a Palóc szoba kiállítás. Arra német óra keretében vittem diákokat, és németül beszéltük meg az ott látottakat. Házi feladatként le kellett rajzolniuk az ott látott szoba berendezését, s az egyes berendezési tárgyakat németül is meg kellett nevezni. Heinrich Heine, német költőnek van egy híres verse, melyet 1849 októberében írt arról, hogy Európában csak a magyarok valósították meg, ha rövid időre is a szabadságot. A hivatalos tanterven felül, ha nem is az egész verset, de néhány sort belőle megtanultunk, megtanítottam. Ugyanezt tettem az egyik március 15-én is, amikor Petőfi egyik versének a német fordítását tanultuk meg.

 

A leghatásosabb maga a személyes példaadás volt. A diákok azontúl, hogy az órán volt tanítás, látták és tudták, hogy mi mindennel foglalkozom, Egyeseket sikerült bevonni, pl. színházi szereplésbe is. Nem felejtem el, hogy Losoncon a Fanni hagyományai c. darab színrevitelét szerveztük 1989-ben, akkor az iskola folyosóján volt a casting, ahogyan manapság mondanák.

 

A diákok lehet, hogy nem is nagyon örültek neki, de a tanárnak nem mertek ellent mondani és elvállták a szerepeket. Konkrétan emlékszem Tóth Évire, Ardamica Zoránra és Gabira, akik azután szereplőként, mondhatnánk karriert futottak be. Különféle irodalmi esteken, rendezvényeken szintén a diákjaimat igyekeztem szerepeltetni. Azokat, akikben láttam, hogy van erre fogékonyságuk, meg tehetségük is. Tehát össze lehetett a két dolgot kombinálni.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A diákjaid közül ki az, akire emlékszel, hogy az útmutatásaid alapján ráállt a közéleti pályára is?

 

Többen voltak, de kettőt mindenképpen megemlítenék. Nógrád két legnagyobb Csemadok szervezetének elnökei Füleken Szvorák Zsuzsa, Losoncon Demecsné Tóth  Andrea, szintén a diákjaim voltak. Természetesen nem úgy, hogy beléjük sulykoltam, hogy Csemadok elnöknek kell lenniük, de merem remélni legalább is, hogy van némi közöm ahhoz, hogy belőlük jó magyar emberek és vezetők lettek.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Az idei évre tekintve az 1848-as szabadságharc mellett mi az, ami még foglalkoztat?

 

Olyan nagy terv nincsen, mint pl. a tavaly befejezett Ráday évforduló. Az 1918-as év az 1. világháború végének éve is. Van egy ezzel kapcsolatos tervem, amire talán már van fogadókészség a város, Losonc vezetői részéről is. A losonci temetőben volt valamikor egy katonai temető, ahová az 1. világháború alatt az ún. hadikórházban elhunyt katonákat temették el.

 

Az 1970-es években a helyet felszámolták. Ezek a katonák a szó szoros értelmében névtelen áldozatok voltak, akik az egész Monarchia területéről származnak, a csehországi As-tól Lembergig, az Adriától Lengyelországig, akiket ide hoztak meghalni. Néhány évvel ezelőtt a református anyakönyvben más dolgokat kerestem, s akkor rácsodálkoztam arra, hogy 1914 őszétől gyakorlatilag 1918-ig, sőt 1919-ig katonák neveit találtam, akik szívlövéstől, tüdőgyulladástól, tetanusztól stb. hunytak el. Életkoruk többsége mind 20 év körüli, ők bizony meghalni jöttek Losoncra.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Nyilván voltak, akik túlélték a kezelést, a háborút is, de sokan meghaltak itt és itt temették el őket. Először csak a reformátusokat gyűjtöttem ki az anyakönyvből, de azóta sikerült az evangélikus és a katolikus anyakönyvből is kiírni az adatokat. Eddig mintegy 200 név van, különböző nemzetiségű, rangú és rendű katona, akiket itt temettek el.

 

A mostani terv az, hogy emléket állítsunk nekik. Vagy ott, az egykori katonai temető helyén, legalább egy szimbolikus kereszt felállításával, vagy úgy, hogy a régi ravatalozóban, a Személyiségek termében kapnának emléket. Annak eredeti koncepcióját kellene kibővíteni azzal, hogy ne csak a neves személyiségek, de a háború áldozatai, az említett katonák nevei is valamilyen formában helyet kapnának benne. Katonák, akiknek a hozzátartozóik ki tudja hol, szanaszét a világban vannak, és talán azt sem tudják, sőt biztosan nem tudják, hogy őseik, nagyapjuk, dédapjuk, ükapjuk éppenséggel Losoncon van eltemetve. Egy ilyen konkrét terv ennek az emléknek a megörökítése.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Mit tartasz életed eddig legnagyobb sikerének: Volt olyan vágyad, amit szerettél volna megvalósítani, de nem ment?

 

A sokáig meg nem valósított álmok közé tartozott az említett gimnáziumi kötet, ami legalább húsz éves múltra tekint vissza. Van ennek szimbolikája. A tartalmon kívül több, mint 500 oldalon sikerült rengeteg eddig nem ismert adatot közzétenni. Ami a legszebb az egészben, ez történt a reformáció 500. és az 70. születésnapom évében.  Kell-e ennél nagyobb siker? Különösebb egyéb meg nem valósult vágyról nem tudnék számot adni.

 

Felvétel: Puntigán József.

Puntigán József

A Böszörményi Istvánnal készült interjú első része:

 

Elkötelezetten a magyarságért – Beszélgetés Böszörményi Istvánnal (1. rész)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás