Vála(s)sz!

Ma van a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. Az ENSZ-közgyűlés 1987. évi határozata alapján 1988 óta tartják ezt a napot, ezzel is felhívva a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Az alábbi történet ennek a harcnak a része. 

Hideg van, a hideg szinte átjárja az egész testedet. És csak nem jön.

Állsz egy buszmegállóban…egyedül…sötét van, szakad az eső…vársz… Megpróbálsz úgy helyezkedni, hogy a legkevésbé érjen az eső és a szél, de mindhiába. A sálad alá egy-egy esőcsepp kerül, ami átrázza az egész testedet, de mozdulni nem mersz, mert minden mozdulattal újabb és újabb esőcseppek jutnak oda…fázol, szörnyen fázol…végtagjaid elzsibbadtak s érzed, már nem bírod sokáig.

De miért nem jön már?

Gondolataidat megpróbálod másra terelni…

   

De mire?

Megpróbálsz valami szépre, jóra gondolni, bármire, csak enyhítse azt az állapotot, ami most van. Elszomorodsz. Hiszen nem történt veled semmi érdemleges a héten, amire szívesen visszagondolnál. Sőt, rá kell jönnöd, hogy nem csak a héten nem, de ebben a hónapban sem, s csak az Isten tudja tán, mikor utoljára.

Az lehetetlen! Gondolkozz!!!

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Egy apró kis színfolt, amely fényt jelenthet a szürke napjaidba…csak van.

Nincs…sajnos nincs.

Emiatt rettenetesen letörsz…

Ne! Akkor gondolj a jövőre, hogy mit fogsz csinálni, ha hazamész!

…haza…de rég használtad ezt a szót. Üres, sivár, hideg falak, ez nevezhető tán annak? Hangulatod mélypontra jut. Másra kell gondolnod, valami szépre, valami jóra, kapaszkodni bármibe.

Lehunyod a szemed, s hirtelen minden más. Már nem is fázol, sőt, inkább melegséget érzel. Ugyanott vagy, mégis nyoma sincs a komor időnek. Kifejezetten szép, nyári idő van. Süt a nap, talán még madárcsicsergést is hallani a távolból. Ott állsz a buszmegállóban, és valaki áll melletted, szorítja a kezed. Folyamatosan beszél hozzád, és ez valahogy természetesnek tűnik.

Végre jön a busz!

Végre? Valójában már nem is akarsz felszállni, de muszáj, nem tudod miért, de muszáj. A következő pillanatban már fent is ülsz. Aki előbb még melletted állt, most hevesen integet neked, és te visszaintegetsz. Furcsa ez az érzés, kellemes, ámde furcsa… összehasonlíthatatlan a korábbi állapotoddal.

Aztán eltűnik a busz, s egy csodálatos ház elé érkeztél.

Gyönyörű ház, rendezett udvar, láthatóan jó környéken.

Ah, mindig is ilyenről álmodtál. Belépsz az ajtón, egy középkorú hölgy a nyakadba borul és gratulál…

De mihez?

Majd egy férfi is odajön, megszorítja a kezed és elmondja, büszke rád. Belenézel a tükörbe, és nagyon elégedett vagy a látvánnyal. Elegáns, jó megjelenés, határozottság, szinte áramlik belőled a magabiztosság és a kiegyensúlyozottság. Elmerengsz, talán ez az érzés a boldogság?

Követed a hangokat, belépsz a szobába. Ünnepélyesen meg van terítve. Szinte tele a terem emberekkel. Ahogy belépsz, mindenki feláll, mosolyog rád. Nem tudod, pontosan mi történik veled, de nagyon jó érzés. Most már biztos vagy benne, ez a boldogság. Leülsz közéjük, s megcsapja az orrod az ínycsiklandozó illat. Alig várod, hogy megkóstolhasd. Rögtön vágsz is egy szeletet s máris emeled a szádhoz, szinte már érzed az ízét…

Jahj, NE! Mi történik?

Hirtelen minden elsötétült, s újra azt a kibírhatatlan hideget érzed, de ezúttal az érzés szinte fojtogat…már fáj… úgy érzed zuhansz, egyre gyorsabban zuhansz, és nem tudod mi történik veled. Megpróbálod kinyitni a szemed, de nem megy…

Miért nem?

Fáj… Mindened rettenetesen fáj. Sikerül kinyitnod a szemed… Jaj! Bár csak homályosan látsz, a látvány mégis sokkol. Valaki föléd hajol és nyomkodja a mellkasod.

Mit csinál? Miért? És egyáltalán ki ez?

Mindened rettentően sajog, ám mozdulni nem tudsz. Még mindig úgy érzed zuhansz, de nem lefelé hanem mintha hátrafelé.
Ismerős érzés, de honnan?

A fájdalom egyre csak erősödik, és mit sem tudsz tenni ellene. Semmit sem értesz. Magad sem tudod, hogy miért és hogy lehet ez. Hová tűnt a busz, a ház, az emberek, a szaftos hús. Csak egy kérdés forog körbe és körbe a fejedben:

MIÉRT?

Miért vagy itt? Miért történik ez veled? Miért nem vagy boldog, mint előbb? Miért nem vagy ott, ahol az imént? Miért? Miért? Miért? Vissza akarod kapni az előbbi érzést, újra át akarod érezni…

Hová tűnt? Minden csak ámítás volt? Hazugság? Fikció? De hisz oly valódinak tűnt.

…összetörsz, a fájdalom már elviselhetetlen. Nem bírod tovább…feladod a küzdelmet, s felkiáltasz:

ELÉÉÉÉÉÉG!!!

Hirtelen eltűnik minden. Minden érzés, fájdalom, szenvedés és eltűnik az is, ami körülötted volt. Megnyugtató érzés, ám a szófoszlány, amit még halkan, egyre távolodva, szinte suttogva hallasz, megmagyaráz mindent. Bár ne hallottad volna.

„Hagyjad! Vége van. Nem sikerült megmenteni… Végül is csak egy drogos volt.”

Egy csapásra mindent megértesz. Hogy hol vagy. Hogy mi történt. Tudod már ki vagy, azt is, ki voltál…de a legszörnyűbb, hogy már tudod… KI LEHETTÉL VOLNA!

Csonka Ákos

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!