2010-ben is mondtam, és azóta öt könyvemben is megírtam, hogy a baj mély. A felvidéki magyarság egy része tört meg, a gondolkodása tört meg és a gerince tört meg. És rosszabb állapotban vagyunk lelkileg, mint voltunk 20 vagy 30 évvel ezelőtt. És ez mutatja végül is sajnálatos módon azt, hogy 2012-ben kevesebb, 2016-ban még kevesebb szavazatot és százalékot tudott szerezni csak a párt. És más retorikával, emberekkel – de sajnos nem tudott kitörni a bűvös körből.

 

(…)

 

Addig, amíg nem volt alternatíva, sokan behunyták a szemüket, szívták a fogukat. Sokan nem nagyon szerettek bennünket, de mégiscsak valamilyen ok miatt ide szavaztak Abban a pillanatban, hogy létrejött a vegyes felvágott, a Most-Híd, már ez a lelki visszatartó erő megszűnt, és oda szavaztak. Ez az elmúlt évtizedek agymosásának is a következménye, a generációkon keresztül szlovák iskolába adott magyar gyerekek igazi világképe  Látszik azonban, hogy egyre többen ábrándulnak ki abból az útból is.

 

 hirdetes_810x300  

(…)

 

A párt potenciálját és a közösség erejét szeretném növelni. Azt gondolom, hogy az MKP most egy új esélyt kapott azzal, hogy a Most-Híd ilyen saját választóit átverő politikát folytat. Az MKP ügyes politikával a hitelességén keresztül lehet ismét sikeres.

 

Meg kellene próbálni újból visszahozni azokat az embereket, akik komolyan gondolják a felvidéki magyarság jövőjének a támogatását, mert ennek egyedüli hivatott szerkezeti eleme van, ez pedig az MKP.

 

(…)

 

Nagy gondot az MKP-val kapcsolatban nem látok, mert ha átszámoljuk százalékokban, akkor az MKP több mint 60 százalékot kapott a magyar közösségen belül. És ez nem rossz eredmény. Nekünk egy problémával, egy fikcióval van bajunk, és ez az 5 százalékos választási küszöb.

 

Az MKP tisztújítás előtt áll. Ön milyen ambíciókkal készül a június 11-i kongresszusra?

 

Azzal, hogy a párt megerősödjön, és olyan csapat, olyan elnökség jöjjön létre, amelyik ezt garantálni tudja. (…) Ötvözni kellene a régiek tapasztalatát és ismertségét az újak újat akarásával, energiáival és sajnos ismeretlenségével és tapasztalatlanságával. Ezt valamilyen módon harmóniába kellene hozni.

 

Lát olyan személyt, aki a jelenlegi helyzetben alkalmas lenne az MKP élére?

 

Univerzális ilyen személy nem igazán van. Ezt ki kell mondani, ezt látni kell mindenkinek, aki esetleg ambíciókat ébreszt magában. (…)

 

Kétszeres miniszterelnök-helyettes, pártelnök, 2014-től EP-képviselő, ugyanakkor az MKP parlamentből való kisesését is megélte. Említette, hogy van még Önben politikai ambíció is. Mivel lenne elégedett a politikai karrierje végén?

 

Egyre erőteljesebben jönnek be más szférák is az életembe. Megjelentem színpadi szerzőként, írom a könyveimet tovább. Még ott nem tartok, hogy emlékiratokat írjak, de lassan majd gondolom a biológiai kor errefelé is sodor majd. A politikában azt szeretném, ha június 11-én létrejönne az MKP-ban egy ütőképes csapat, amelyik tovább tudja vinni a párt és a felvidéki magyarság ügyeit.

 

Körkép.sk: Csáky 60 – a szemle előzetese annak a Csáky Pállal készült nagyinterjúnknak, melyet a hét második felében közlünk a Körkép.sk-n.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!