Volt egyszer egy fesztivál
Patti Smith, The Blind Boys of Alabama, Razorlight, Travis, A Magyar Állami Operaház és sokan mások. Ők tették volna emlékezetessé az idei trencséni Pohoda-t, ha nem szól közbe a vihar, amely romokba döntötte a fesztivált. Az erős szél elfújta a tetőt egy sátorról, melynek konstrukciója kártyavárként omlott össze maga alá temetve az embereket. Egy résztvevő meghalt, többen életveszélyes állapotban kórházban fekszenek. A szervezők röviddel a tragédiát követően a fesztivált idő előtt befejezettnek nyilvánították.
Váratlanul érkezett a vihar? Meglepte a szervezőket az erős szél? Az O2 arénában - ahol a tragédia történt - a pozsonyi A.M.O koncertje előtt egy szervező informálta a közönséget, hogy egy orán belül - azaz a koncert idején - erős vihart várnak, és megtörténhet, hogy a koncertet megszakítják, és a sátrat ki fog kelleni üríteni. “Ha erre sor kerülne - kérem, hogy előbb a gyermekekkel érkezőket és a tolókocsisokat engedjük elsőként ki.” A koncert ezután elkezdődött és a jóslatnak megfelelően megérkezett a vihar is. De olyan hirtelen, hogy a sátor kiürítéséről szó sem lehetett. Az első erős széllökés elfújta a hatalmas tetőt és a tartópillérek összedőltek. A mentők szinte azonnal a helyszínen voltak, de egy ember életét már nem tudták megmenteni. Ki a felelős? A szervező? A sátor kivitelezője? A meteorológusok? Nyilván a szervező felel a résztvevők biztonságáért. A közelgő vihar miatt több rendezvényt - például a főszínpadét is későbbre halasztották és minden helyszínen informáltak a közelgő veszélyről. A helyszínen egyébként az volt a benyomásom, hogy a szervező sokat tett a résztvevők biztonságáert - de most már tudjuk: ez nem volt elég. Michal Kaščák - a fesztivál főszervezője szombaton újságírók előtt nem zárta ki, hogy a tragédia miatt lehet hogy ez volt az utolsó Pohoda fesztivál.

És hogy miről szólt még az idei Pohoda? Szólt ezenkívül valamiről? És van értelme egyáltalán valami másról még beszélni? Aki ismer, tudja: nem vagyok egy nagy fesztiválozó típus - ezen az éven mégis ellátogattam a Pohodára. Elmentem, mert sok jót hallottam róla. Elmentem, mert gazdagnak és érdekesnek ígérkezett a program. Elmentem, mert bíztam benne, hogy egy itthoni rendezvény is lehet színvonalas és sokszínű. Nem csalódtam. Itt volt például a cseh-német-spanyol-amerikai összeállítású N.O.H.A, akik megmutatták, hogy a különböző és különböző műfajokat képviselő emberek mennyire jók lehetnek együtt a színpadon. Fantasztikus hangulatot varázsoltak a negyven fokos tűző napon is. Este jött a The Blind Boys of Alabama - úristen…de hisz ezek tényleg vakok - tudatosult bennem néhány perc után
! A spanyol Ojos de Brujo bebizonyította, hogy nincs az a két műfaj, amely ne illene egymáshoz. Én se hittem, de a flamenco és a rapp is keverhető. A péntek este sztárja pedig Patti Smith, akiben rajongói ezúttal sem csalódtak. A szombati nap első megaprodukciója a nagyszínpadon a Magyar Állami Operaház és Szlovák Nemzeti Színház Operatársulata volt. Meglepő volt látni, mennyire beleillik egy ilyen műfajilag eltérő előadás a fesztiválhangulatba és az volt az érzésem, hogy ez igenis, egy fesztiválra kihozható produkció. Jó érzés volt látni, hogy Trencsénben megtelt a nagyszínpad nézőtere. A koncerteket filmek, színház, beszélgetések és különböző non-profit szervezetek akciói kísérték. Václav Havel „Vernisáž” című darabja a hajnalinak tekinthető tíz órakor is megtöltötte a színházi sátrat. Vajon miért szeretik Szlovákiában az emberek a HATALMAT? Štefan Hríb és vendégei az elmúlt húsz évre és a hatalommal összetűzésbe kerülő szlovák közéleti személyiségekre helyezték a hangsúlyt.

Nagy szükség van egy ilyen fesztiválra. A Pohoda az elmúlt években rangot vívott ki magának az erős nemzetközi fesztiválkonkurenciában is, de ennél sokkal fontosabb, hogy van Szlovákiában egy tömegeket megmozgató rendezvény, amely azt vallja, hogy minél különbözőbbek vagyunk annál gazdagabb ez a közösség. Reméljük, soha nem történik ilyen tragédia, és reméljük azt is, hogy nem ez volt az utolsó Pohoda.



Valaki beközelítené nekem mi a lényege ennek a bejegyzésnek? Az első 2 bekezdés összefoglalja azt amit már mindenki tud (aki hallott a balesetről). A harmadikban csak felsorolás található pozitív jelzőkkel, minden közelebbi képet elkerülve. A negyedik bekezdésben sztem lehet kötözködni arról, hogy mekkora elismerést vívott ki a nemzetközi fesztiválkonkurenciában is, ugyanis a 30 000es látogatottsága +a program csak Szlovákiában nagy szám. Nem kell messzire menni nagyobb számokért (és több fellépőért): Volt (70 000), Sziget (sok), Novarock (400 000), Rock Am Ring (600 000), Frequency (itt is több százezer ember), Brutal Assault, és sokan mások.
Én is ezen kezdtem el filózni rögtön, hogy vajon a tragédia miatt nem az idei volt-e az utolsó Pohoda. Remélem hogy nem, még ha talán valószínű is, hogy 1-2 év szünet következik. Mert, ahogy Mišo Kaščákot ismerem, nem lesz egyszerű túltennie magát a hm…”frusztráción.” Valamelyik internetes fórumon olvastam, hogy a Pohoda az utolsó, amelyik ezt megérdemelte.
Sanya, a tavalyi One Fest kapcsán meg tudom érteni a megjegyzésedet, egyébként nem nagyon. Empátia!
Sanya:
az általad felsorolt látogatói számok úgy keletkeznek, hogy összeadják az egyes napok látogatóinak a számát. Ergo pl. a volton ezt a hetvenezret elosztod a fesztivál napjainak számával, és máris megkapod, hogy egyszerre mennyien tartózkodnak a fesztiválon. Még a hetijegyeseket is minden nap egy külön embernek számítják, tehát egy 5 napos fesztiválon 5ször számítják bele a résztvevők számába. A példánál maradva, Volton egyszerre soha nem tartózkodnak húszezernél többen, el se nagyon férnének. A pohodán a hírek szerint napi harmincezer a létszám, összesítve tehát bőven 100ezer fölött járhat. A sziget napi 50-60 ezer (heti 350ezer) körül mozog, tehát a pohoda durván a kettő között helyezkedik el látogatottságát tekintve, tehát viszonylag nagy fesztiválnak számít.
Egy fesztival rangjat szerintem nem csak a latogatok szama adja. Egyebkent meg izlesek es pofonok. Nem hiszem, hogy ezt magyarazni kell.
Poli, tudom, az idei pohodás statisztikát még nem ismerem csak a tavalyit olvast, ott az állt, hogy az egész feszten összesen 35 000 látogató volt. Józsi a számokat inkább a nagysága mint a rang miatt említettem. Egyébként én is remélem, hogy a szervezők jövőre is megrendezik a fesztivált.
[…] futotta rá senkinek az idejéből. Esetleg majd jövőre. Az idei Pohoda, ahogy már a kolléga is megírta, sajnos egy kis tragédiába fulladt. Egy halott, hárman kóma, 40-60 sérült. Vagyis ezek olyan […]
[…] Józsi neve mellett 2009-ben 12 írás szerepel, túlnyomórészt a sport, mindennapjaink, kultúra és a külpolitika terén. Közülük a Skóciában - rólunk című remekére voltak a legtöbben kíváncsiak. Ez az írás az idei abszolút listán is a TOP 5-be verekedte be magát. Józsi kollégánk egyébként júliusban ott volt Trencsénben, az idei Pohoda fesztiválon is, a helyszínről számolva be nekünk az ottani katasztrófáról. […]