A világörökség helyszínei Magyarországon II.

Előző írásomban bemutattam négy olyan magyarországi helyszínt, amely felkerült a Világörökségi Listára (Budapest – Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út; Hollókő ófalu és környezete; Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, valamint a Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete).

Most pedig folytatásképpen a következő négy varázslatos helyszín bemutatására vállalkoztam. Elmélyíthetjük és felfrissíthetjük ismereteinket a Hortobágyi Nemzeti Parkról, a Ferő kultúrtájról, a Pécsett található ókeresztény sírkamrákról és nem utolsó sorban a Tokaj-hegyaljai borvidékről.

Hortobágyi Nemzeti Park –  a Puszta (1999)

   

A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, mely nem az erdők kiirtásának és a folyószabályozásnak köszönhetően jött létre. 1967-ben 22 neves tudós kérte memorandumban a magyar kormányt arra, hogy a Hortobágyot nemzeti parkként őrizzék meg továbbra is az utókornak. Ennek eredményeként 1973-ban létrejött Magyarország első nemzeti parkja, melynek területe mára már elérte a 82 ezer hektárt – ezzel pedig az ország legnagyobb összefüggő védett területének nyilvánítható.

A Hortobágyra érkező turista első benyomása valószínűleg az lehet, hogy ezen a területen a végeláthatatlan pusztákon és horizonton kívül más nincs is. Amennyiben körbetekintünk a Pusztán első látásra nincs semmi szembeötlő, az ember tekintetet nem akad meg semmiféle építményen, de még tanyákat, csárdákat, gémeskutatkat is csak elvétve lehet látni.

A Hortobágy soha nem tartozott a sűrűn lakott terület közé, csekély számú falvai a török támadások során elpusztultak. A Puszta területének döntő részét sziki gyepek és sziki legelők, löszpuszták, ártéri erdők és ligetek alkotják, valamint egy mocsarakból, tavakból és holtágakból álló „vízország” is felfedezhető e tájon.

Ha említésre kerül a Hortobágy állatvilága, először talán mindenkinek a szürke marha és racka juh, valamint a mangalica sertés és a nóniusz ló jut az eszébe. A Hortobágy azonban nemzetközi jelentőségét egyedi madárvilágának köszönheti. A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei: eddig 342 madárfaj előfordulását jegyezték le, melyek közül  152 fészkel is a Nemzeti Park területén.

Az Alföldön keresztülvezető jelentős kereskedelmi útvonalak mentén épültek fel 10-12 kilométerenként – többségében a XVII. században – az utazókat kiszolgáló csárdák, valamint a közlekedést megkönnyítő hidak. Ezek legismertebb példája az 1827-ben megépített Kilenclyukú híd. Szintén a magyar puszta szimbólumaként ismertek az eredetileg az állatok itatására szolgáló gémeskutak.

Ajánlott oldal itt.

Fertő, Neusiedlersee kultúrtáj (2001) 

A Fertő tó Ausztria és Magyarország területén helyezkedik el, így a két ország közös felterjesztése alapján került fel a Világörökségi Listára. A tó a Fertő-Hanság Nemzeti Park része, melyet 1979-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és Európa nemzetközi jelentőségű vadvizeként tartják számon.  Emellett büszkélkedhet a kontinens legnagyobb sósvizű tavának, az eurázsiai sztyeppe tavak lenyugatibb képviselőjének címével is.

A Világörökség Bizottság a Fertő tavat – Neusiedlerseet az azt körülvevő településekkel együtt 2001-ben mint kultúrtájat vette fel a Világörökségi Listára.

A Fertő – Neusiedler régió területét megannyi részre osztják a klimatikus határok, így a kontinentális alföldi sztyeppei tavon, szub-mediterrán dombokon és szub-alpin hegyeken át értékes szikes puszták, valamint magashegységek is előfordulnak a területen.

Maga a tó rendkívül sekély, a vízmélység állandóan változik, de átlagosan az egy métert sem éri el. A tó többször vált kiszáradás áldozatává, legutóbb 1865-1871 között. Elsősorban a talajvíz és csapadékvíz táplálja, továbbá két patak folyik belé.

A régészeti feltárásoknak és ásatásoknak köszönhetően az i. e. VI. századból származó, emberi településre utaló eszközöket találtak. Emellett régészeti leletek bizonyítják, hogy kelták és rómaiak is éltek ezen a területen, ugyanis megtaláltá egy fürdő maradványait Marcus Aurelius (161-180) idejéből. A környék jelentős kastélyai – Esterházy-kastély, Széchenyi-kastély – a XVIII. században épültek.

Annak ellenére, hogy a tó háromnegyede Ausztriában fekszik, a régiót mégis olyan természeti egységnek tekinthetjük, amelyet nem jellemez a földrajzi megosztottság.

Ajánlott oldal itt és itt.

Pécsi ókeresztény sírkamrák (2000)

A római kori Sopianae IV. századi ókeresztény temetőjének felvételét a Világörökségi Listára 2000-ben azzal az indokkal tették meg, hogy a feltárt építményegyüttes építészetében és falfestészetében fölöttébb sokoldalúan és komplexen ábrázolja az északi és nyugati római provinciák korai keresztény temetkezési építészetét és művészetét.

A várost Kr. u. II. század elején a rómaiak alapították, mely a IV. századra virágzó tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. Szent István király 1009-ben püspökséget alapított itt, 1367-ben pedig Pécsett kezdte meg működését Magyarország első egyeteme.

Az ókori Sopianae temetőjében a Kr. u. IV. században egyszerű templomokat, kápolnákat, mauzóleumokat és alattuk sírkamrákat építettek a rómaiak. A több mint 200 éve folyó régészeti feltárások és ásatások alapján kinyilvánítható, hogy Sopianae temetőjét az itt feltártak alapján (16 sírkamra, több száz sír, valamint több ezer későrómai lelet) igazi ókeresztény temetőnek tartjuk. Nem csak Magyarországon, hanem egész Európában is (Rómán kívü) itt maradtak fenn legnagyobb számban temetői épületek.

Ókeresztény mauzóleum – 1975-ben került felfedezésre a IV. század végén épült Ókeresztény mauzóleum. Alatta egy tőle szerkezetileg független, vele egyidőben épített, kisebb méretű sírkamra található. Az épületegyüttest feltehetőleg egy fontos személy tiszteletére építették, akinek fehér márvány szarkofágja a sírkamra déli oldalán áll. A sírkamra többi falát falfestmények borítják.

I. számú (Péter Pál) sírkamra – a legismertebb pannóniai ókeresztény építmények egyike, hiszen már 1782 óta tudnak létezéséről. Nevét onnan kapta, hogy a bejárattal szembeni főfalon Péter és Pál apostolok mutatnak rá a Jézus jelenlétét szimbolizáló Krisztus-monogramra.

II. számú (Korsós) sírkamra – 1939-ben tárták fel, bár már a XVIII-XIX. század fordulóján rábukkantak egy mélypince építésekor. Ez a kétszintes építmény ebben az esetben is egy sírkamrából és a felette elhelyezkedő kápolnából áll, melyben szertartásokat is tartottak. A sírkamra északi felében egy kis fülkét alakítottak ki, melynek falán kancsó és pohár ábrázolása látható – ennek a képnek köszönheti nevét a sírkamra.

Ókeresztény temetőkápolna az Apáca utcában – különlegességét az adja, hogy itt nem épült sírkamra szint, a négy sír a padlószint alá mélyített üregekben található. Az épületben egy félkör alakú ülőpadot alkítottak ki és egy kőből készült oltárt helyeztek el.

Ajánlott oldal itt.

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék (2002)

A Tokaj név elhangzása az egész világon a borral való azonosítást vonja maga után, de a világörökségi címet az ezzel együttjáró szőlőtermelési és borászati kultúra megőrzéséért kapta. A tokaji borvidék 1737 óta védettség alatt ál, amikor is egy királyi rendelet zárt borvidékké nyilvánította. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbvitele és a borvidék évezrede tartó egységessége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a tokaji borvidéket 2002-ben mint kultúrtájat felvette a Világörökségi Listára.

A Magyarország északkeleti részén elterülő borvidéken előkerült a mai szőlőfajták közös ősének tekinthető miocén kori ősszőlő (vitis tokaiensis) levelének lenyomata. Elmondható tehát, hogy a szőlő Tokajban őshonos.

A Tokaj-hegyaljai borvidék világörökséggé nyilvánított része összesen 27 települést foglal magába többek közt Tokaj, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Mád, Mezőzombor, Rátka, Szegi, Tarcal, Tállya termőhelyeit, de ide tartozik Sátoraljaújhelyen az Ungvári pince, Sárospatakon a Rákóczi pince, Hercegkúton a Kőporosi és a Gomboshegyi pincék, valamint Tolcsván az Oremus és a Bormúzeum pincéi is.

A borvidék 1561 óta dokumentált története bizonyítja, hogy a szőlőtermelés mindig a „három sátorhegy” (Tokaji-hegy, az abaújszántói Sátor-hegy és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy) által meghatározott háromszög területén belül zajlott.

Az ideáli fekvésű lejtők, a Bodrog és a Tisza közelsége, valamint a hosszú ősz rendkívül kedvező klimatikus viszonyokat eredményez: a Botrytis cinera penészgomba itt nemesrothadást, vagyis a szőlőszemek aszúsodását eredményezi. Az aszúsodással töményedett szőlőszemek mustja literenként akár 850 gramm cukrot is tartalmazhat, ezzel együtt magas savtartalom és aromaanyag is koncentrálódik benne. A sajátos mikroklímának köszönhetően a pincék falán különleges pincepenész, a Gladosporium cellare telepedik meg, mely a bor érési folyamatára van jótékony hatással.

További különleges értéknek számít a közeli hegyekben megtelepült kocsánytalan tölgy, mely a hordókészítés kiváló alapanyaga. A hordó fája jelentősen befolyásolja a bor érési folyamatát (oxidatív érlelés) és kedvező hatással van aromájára és színére is. A „zempléni tölgy” régóta ismert a nemzetközi borvilágban, hiszen erdeinek fája közepesen kemény, kopásálló, és csersavtartalama révén kimondottan tartós.

Tokaj-Hegyalja természetes fehér édesbora, az aszú páratlan minősége, valamint a felsorolt kedvező tényezők egyedülálló és kivételes találkozásának köszönhető. A borvidék méltán érdemli meg, hogy világörökségként tartsák számon.

Ajánlott oldal itt és itt.

Takács Henrietta

Források: vilagorokseg.hu, info-tourist.com, unesco.hu

További ajánlott írások:

1. A világörökség helyszínei Magyarországon I.

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!