Nekünk bejött, Gerendainak is bejött

Leg, leg, leg.., csak szuperlatívuszok jutnak az eszünkbe az idei Szigetről (ettől talán csak az első volt jobb, és az is csak azért, mert ugye az első az mindig különleges).

A Körkép élménybeszámolója következik.

Szerda – K.Zs.

A Szigeten első pillantásra látni, hogy szervezői hosszú évek tapasztalataival rendelkeznek. Több szempontból is: nem gond menedzselni a rengeteg embert, beleértve a beléptetést, sajtóakkreditációt, a rendőrséggel való együttműködését, nagyban megkönnyítve ezzel a fesztiválozók mozgását.

Bár sok kritika érte idén a fesztivált két új rejtett illeték, a kényelmi díj (100 forint) és a szemétdíj (500 forint) bevezetése miatt, a kényelmi díj, vagyis a fesztiválkártya bankártyáról történő feltöltése nem új találmány, mert már a Gourmet során is találkoztunk vele.

Mint már pár éve folyamatosan írjuk, továbbra is a kártyarendszer elkötelezett hívei vagyunk, mert:

   

1. így sokkal gyorsabb a fizetés

2.  nem kell annyit sorban állni a rendelésnél.

Számunkra inkább a szemétdíj bevezetése volt visszatetsző. Szép dolog ugyanis a tisztaság, melyhez mi magunk is szívesen hozzájárulunk, ugyanakkor elég világos volt, hogy Gerendaiék célja ezzel csak újabb forintezrek lehúzása a látogatókról. A kiosztott szemeteszsákok beszedésére ugyanis már korántsem szenteltek akkora figyelmet. Nem biztos, hogy a hajnalig bulizó tömegből mindenki neki állt volna még szemetet szedni, hogy visszakapja az 500 forintját. A sok kicsi sokra megy elv itt is érvényesülhetett.

A Szigeten ennek ellenére viszonylag tisztaság volt, a szervezőbrigád esténként is ügyelt a rendre..

Idén is találkoztunk az előző évek során valószínűleg bevált, visszatérő kiegészítőkkel, pl. Kérdezd a rabbit!, vagy a lampionos díszletek. Voltak új látványelemek is, ilyen volt például a zászlóosztás. Tavaly a lufireptetésen vettünk részt, idén a jó marketing érzékkel 10 ezer Szigetes zászló kiosztására értünk oda. . Ezek egyrészt megfelelő kulisszát biztosítottak a fényképeken, másrészt az emberek többnapos lengetés után haza is vihették a zászlókat, így a Sziget-márka jövő évig a szemük előtt marad.

Ami a zenét illeti, a szerdai napon a Placebo miatt mentünk ki elsősorban. Előttük az Imagine Dragons játszott.

Hogy idén látogatói-csúcs várható, már ekkor érződött. Többen tolongtak ugyanis a Nagyszínpad előtt, mint tavaly az esti koncert alatt, pedig idén nem is a főműsoridőben (értsd: 19.30-kor kezdtek) játszottak.

A legnagyobb ováció az Imagine Dragons azon számait kísérte, melyek nem is az ő dalaik. Coldplay-től, Blur-tól, stb. játszottak. Ami ok, de akkor kapjanak csak 50 percet. Meglepő, hogy ilyen lukratív időben olyan csapat kapott lehetőséget a Nagyszínpadon, akinek egy stúdióalbuma van, és mástól kell átvennie számokat. De különben jó hangulatot teremtettek, dinamikusan játszottak. Jól reagáltak a nézőkre és fordítva. Megadták az este alaphangulatát.

Az utánuk következő Placebominden szempontból profi koncertet nyomott. Jobban teljesítettek, mint tavaly, odatettök magukat, zeneileg is rendben volt a produkció, megfelelő hangzással. Ami hiányzott, az a nézőkkel való kommunikáció. Brian Molkóék jöttek, láttak, győztek, de túl sterilek maradtak.

A szerda esti főkoncert a Skrillex-é volt, aki extázisba hozta a nézőket. Ebből a szempontból OK. Számunkra viszont kérdéses, hogy az ilyen zene nem csak az alkohol vagy egyéb tudatmódosító szerek hatása alatt működik, ránk ugyanis nem hatott. Ízlések és pofonok. Valószínűleg vagy fiatalabbnak kell lennünk, vagy jól be kell rúgnunk. Józan harmincasra már nem működik.

Az ezt követő Világfalu Színpad üde, dinamikus zenéje egy Skrillex után egészen más volt.

Szerda – L.D.

Sejteni lehetett hogy van valami a levegőben, hiszen hetekkel a fesztivál előtt elfogyott az összes sátrazós-ottalvós bérlet. A Nagyszínpad húzónevei meg tényleg trendi, egy-két kivételtől eltekint aktuális, friss húzónevek voltak. Aki meg nem volt aktuális, még az is több tízezer embert volt képes elhúzni oda. De erről később.

Az Imagine Dragons lejátszott minden létező számukat, volt itt romantikus Demonstól kezdve az It´s Timeon keresztül minden plusz még a a Blur-tól is megkaptuk a Song 2-tőt, hogy kilegyen a teljes műsoridő. Egy frenetikus Radioactive a végén. Az énekes Dan Reynolds kiélvezte a Nagyszínpados kifutót, sőt, a közönségsimi sem maradt el.

A Placebon már voltam. Két éve. És nem tetszett. Így a felét ki is hagytuk (pont azt a felét, amikor az új számaikat nyomatták le), majd mikor előjöttek a régiek, mint az Every me, every you, meg a Post blue és Bitter end, nem lehetett tovább messziről szemlélődni és be kellett vágni a sűrűjébe.  Nagyon úgy néztek ki mint akik elemükben vannak (ellentétben a két évvel ezelőtti koncertes emlékeimmel), főleg Molko élvezte ki az egészet, mint kisgyerek a homokozót, öröm volt nézni. Újra előszedem a régi lemezeimet, mert mégsem olyan rossz, döntöttem el magamban.

És ezután elszabadult a káosz. Komolyan nem láttam még ennyi embert a Nagyszínpad előtt soha, mint szerdán a Skrillex koncertre várakozva.  Ott, ahol már szellősebbé szokott válni a tömeg – mondjuk a Di Vino bár/régi Présház  utáni részlegen, idén még mindig egymás nyakát taposták az emberek. És miért? Egy 26 éves suhanc miatt, aki szabályosan megerőszakolja a zenét, nem szent neki se Ellie Goulding angyali kis hangja, se a Doors munkássága. Mint valami zenei Frankeinstein széttrancsírozza a klasszikus a kottát, hogy megnézze hogyan néz ki belülről, majd torz módon újra összevarrja. Mámoros. Hátborzongatóan jó. Fogyasztása erősen korhoz kötött, mert eddig egy 30+ ismerősöm sem találta meg benne a fantáziát. Sőt megkaptam már azt is,  hogy mi ez a macskazene. A fiataloknak bejött. Gerendainak is bejött. Egyértelmű siker.

Csütörtök – T.L.

Annak ellenére, hogy csak este 9 óra magasságában érkeztünk meg a csütörtöki Szigetre, sorbanállás és egyéb probléma nélkül bejutottunk.  És ez nagy szó, mert arról a csütörtökről van szó, ami ugye teltházas nap lett, a Sziget 22 éves történetében először. Arról a csütötökről, amikor összesen 85 ezer ember bulizott együtt, a Körképes csapatot is beleszámolva.

 Miután összeszedtük a kora délutántól ott tomboló társaságot és épp hogy csak beleszagoltunk a hangulatba, már fent is termett az est fő bandája, Macklemore & Ryan Lewis a Nagyszínapdon. A hivatalosan is legsárosabb napon az elején még bátorkodtunk a nézőtér mélyébe furakodni a minél teljesebb látvány érdekében. Egy ideig bokáig sárba süppedve élveztük az amerikai rapper dallamait. Majd úgy döntöttünk jó lesz nekünk valahol a színpad jobb szélén is. A csapat kitett magáért, bár igaz  néha a lángoló oszlopok és a konfetti-rengeteg jobban lekötötte a figyelmem,  mint maga a zene. A „Can’t Hold Us“ alatt a teltázas közönség egyszerre őrült meg és torka szakadtából énekelt együtt Macklemorral.

Szombat – L.D

Ahogy azt már megírták vala: „Vonaton utazni mindig élvezet. Olyan, mint a 4-es 6-os, csak tovább tart.” Szóval akaratlanul is részese leszel a másik életének, pláne ha még mézes bodzával is kínálnak út közben. Szóval ezúton üzenjük Lacinak, Lucinak és Laurának Érsekújvárba (Tardoskeddre), hogy köszönjük a társaságuk, kiválóan szórakoztunk, valamint, hogy reméljük, Laura megkerült azóta, és Laci sem szakított Lucival.

Amit még nem említettünk, az az ország új törvényeinek a lecsapódása a Szigeten. A traffikrendeletnek köszönhetően ugyanis alig egy-két  helyen lehetett csak dohányárut kapni. Ezeket a helyeket onnan lehetett megismerni, hogy mindig kilométeres sorok álltak előtte. Hosszabb, mint a Bevándorlási hivatal, a Házasságkötő sátor és a Luminárium előtt együttvéve.

Szombat volt szerintem egyébént a leggyengébb nap az egyhetes fesztivál alatt, legalábbis ami a Nagyszínpad programját illeti, mindenképp. Talán ezért kerülhetett oda a Punanny Massif,  amire a műanyag járólapokkal lerakott tér fele sem telt meg nézővel. A Prodigy-ről meg nem is beszélve. Most tényleg oda kell tenni? Viszont a péntekről megmaradt sártócsák ellenére egy tűt nem lehetett leejteni a koncert alatt még mindig – úgy néz ki, bármilyen szomorú is, tényleg oda kell tenni, mert még mindig van rá igény, annak ellenére, hogy x éve még új albumuk se jött ki. Meghát, úgyis minden évben jönnek.

A kettő között persze nem hagyhattuk ki a Madness t,  akik közel a hatodik X-hez is úgy nyomatták a ska-t, mint még az özönvíz és a PC beszéd előtti korokban.

A Budapest bár az egy olyan becsípődésem, amin nem tudok túllépni  – ha koncert van, el kell rá menni, mese nincs. Idén ez volt a harmadik koncertem, amit abszolváltam. És  minden elfogultság nélkül, ez volt a legjobb. Lehet, mert jóval többen voltak az énekesek mint az előzőkön, de simán az is lehet, hogy a közönség van ilyen hatással a zenekarra – ha rengeteg a pozitív visszajelzés, akkor jobban megy az éneklés is, meg a bulizás is a részükről. A közönség meg tombolt, őrjöngött, vadidegenek ropták a huszas-harmincas évek hangulatát idéző ritmusokra. Elég sok számot játszottak az új albumról, ami a Budaest Bár esetében nem probléma, hiszen nem fordulhat elő, hogy a közönség csak zavartan poroszkáljon, hiszen itt tényleg minden számok ismerünk. A személyes kedvencünk az új albumról Frenk Tonight-ja és a Where The Wild Roses Grow duettje Németh Jucival, de inkább nem soroljuk, tényleg minden számuk jó.

Külön élmény volt számomra látni, hogy a Calvin Harrisért rajongó öcsém is úgy ropta, minta mindig is csak ilyen zenét hallgatott volna.

A Sziget az Sziget, imádjuk még mindig. Nettó szerelem. (És ebbe még az is belefér, ha az ember hajnal kettőkor félrenyomja az okostelefont, és az öccse helyett random embereket kezd el hivogatni.) Szitizennek lenni még mindig jó.

Király Zsolt, Lengyel Diana Tóth Lívia

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!