A letisztultság és az egyszerűség jegyében – interjú Juhász Tibor grafikussal és festőművésszel

Juhász Tibor grafikus és festőművész tíz éve költözött vissza a napsütéses és vadregényes dél-amerikai országból, Venezuelából Somorjára. Neve a nagyközönség számára valószínűleg kevésbé ismert, nem tagja ugyanis a különféle művészi és festői társaságoknak; egyszerűen és visszavonultan él Pomlé utcai otthonában.

Egy becsvágytól, feltörekvéstől, sikerszomjtól és bizonyítási vágytól elhatárolódó művészember, aki távol áll attól, hogy elismertséget hajhászva, lélektelen képeket alkotva ismertesse meg a nevét. Sok festőtől eltérően nem azért fest és alkot, hogy azzal hírnevet szerezzen magának. Szeretetből, hobbiból készíti alkotásait, ami egyben munkája szerves részét képezi. Festményei a különféle stílus kavalkádok és témák ellenére mindig magukban rejtik azokat a jellegzetességeket, amelyektől igazán „juhász tiborossá“ válik a kép. Amennyiben három szóval kéne jellemeznem festményeit, azt mondanám: letisztultak, lenyűgözőek és magukkal ragadóak.

Juhász Tibort az interjú során gyermekkoráról és Venezuelában töltött éveiről, valamint munkásságáról és a festészetről kérdeztem.

   

Szülei 1968-ban emigráltak Venezuelába. Ön 1977-ben, 12 éves korában utánuk utazott, majd 2004-ben visszatért szülőföldjére. Mesélne egy kicsit gyermek-és ifjúkoráról? Miként élte meg 12 éves gyermekként azt, hogy szülővárosától távol, egy másik kontinensre kellett költöznie?

Pozsonyban születtem, ott is éltünk három éves koromig, amikor a szüleim disszidáltak. Mivel a teljes bizonytalanságba indultak, engem nem vittek magukkal, hanem a nagyszüleimre és a nagynénémékre bíztak, így kerültem Somorjára. Boldog gyerekkorom volt, mindenki a kis „árvát” kényeztette. A somorjai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában tanultam, emellett fociztam a kölyökcsapatban, valamint rajz-és angolórákra jártam. A szüleim egy évet Bécsben töltöttek, aztán tovább utaztak Venezuelába. Úgy képzelték, ha egyenesbe jönnek a dolgaik maguk után vitetnek engem is.

A csehszlovák kormány azonban nem engedett, nagy volt körülöttem a huzavona anélkül, hogy én ebből akkor bármit is észleltem volna. Kilenc év telt el így. Végül 1977 nyarán becsapott a ménkű valami hivatalos irat formájában, amelyben az állt, hogy ennyi és ennyi napon belül köteles vagyok elhagyni az országot. Eszeveszett kapkodás, teljes káosz és én egyik napról a másikra a caracasi repülőtér forró aszfaltján találtam magam, szemben a szüleimmel, akikre már alig emlékeztem, és az ott született húgommal, akit nem is ismertem.

Középiskolai és főiskolai tanulmányait Venezuelában kezdte meg és ott is fejezte be. Visszanézve Önnek mit jelentett a külföldi tanulás? Milyen tapasztalatokat, élményeket szerzett?

Puerto la Cruz-ban éltünk, a fővárostól kb. 350 km-re, a kelet-venezuelai tengerparton. Augusztusban érkeztem oda és szeptembertől már beírattak az iskolába. A kezdeti rémületen gyorsan túltettem magam, hála az osztálytársaimnak, akik rögtön befogadtak. Köszönettel tartozom a tanáraimnak és az igazgatónőnek is, akik segítettek átevickélni a kezdeti nehézségeken.

A spanyol nyelv néhány hónap alatt rám ragadt. Az osztályunk ablakán berikácsoltak a papagájok a pálmafákról, egész évben sütött a nap, gyönyörű volt a tengerpart, barátságosak a gyerekek. Tizenkét éves szeleburdi kölyökként aránylag könnyen beilleszkedtem. A szüleimmel már nem mentek ilyen simán a dolgok, akkor kezdődött a rebellis időszakom és nem igazán tudtunk mit kezdeni egymással.

Grafikát és dizájnt tanult a főiskolán. Jelenleg festőként és grafikusként ismert. Hogyan és mikor kezdődött el a művészeti (festészeti, grafikusi) pályafutása?

A gimnázium elvégzése után elkezdtem a magam útját járni. Beiratkoztam az egyetemre, de pár szemeszter után otthagytam. A vagyonkám kényelmesen elfért egy hátizsákban, keresztül-kasul bejártam Venezuelát. Kiskorom óta imádtam rajzolgatni, festegetni. Fél füllel azt is hallottam, hogy tehetséges vagyok, de nem vettem komolyan. Valójában akkoriban semmit sem vettem komolyan.

Az utcai rajzolók, karikaturisták szabad, bohém életét éltem. A fordulópont az volt, amikor egy jónevű reklámcég szerződést kínált. Ott ragadtam, ellestem a trükköket, tanultam a menőktől és pár év alatt profi illusztrátort faragtak belőlem. Sok volt a számítógépes grafikus, viszont rajzoló annál kevesebb, így ezt az utat választottam és nem bántam meg. A munka mellett újra jelentkeztem a főiskolára. Kemény évek voltak, 8-tól 6-ig munka, 7-től 10-ig suli, hétfőtől péntekig minden nap. Grafikusként diplomáztam.

Mikor vette először kezébe a palettát és az ecsetet?

Kölyökkoromban, mint mindenki, gondolom. Csak néhányan már nem tesszük le. Egyébként ritkán van a kezemben valódi paletta, jelenleg egy vénséges széktámla-darab látja el ezt a feladatot…

Festőnek vagy inkább grafikusnak tartja magát?

Váltakozik, a téma és a hangulatom szerint.

Hogyan képzeljük el az alkotási folyamatát? Mi zajlik Önben festés közben? Milyen érzéssel tölti el maga az alkotás?

A folyamat legalább olyan fontos és élvezetes számomra, mint maga a végeredmény. Feltölt energiával, szinte transzban van tőle az ember. Egyszerűen nehéz megmagyarázni. Ha munka közben ebből kirángatnak, állítólag nagyon bunkó tudok lenni.

Milyen stílusirányzatban és milyen technikai eszközökkel alkot?

Azt mondják, hogy a kiállításaim változatosak. Amikor a reklámcégben dolgoztam, sokféle technikát és stílust el kellett sajátítanunk. Plakátkészítéskor nem a témát kényszerítettük egy bizonyos stílusba, hanem kiválasztottuk a megfelelő stílust és technikát, amellyel a lehető legjobban ki tudtuk fejezni az adott témát. Ez pedig a mai napig így van. Nálam a stílus és a technika alkalmazkodik a témához, nem pedig fordítva.

 A 2014-es falinaptárát lapozgatva sokszor tűnnek fel Somorjához és környékéhez köthető képek. Előszeretettel jeleníti meg szülővárosát/szülőhazáját a festményein?

Mivel sokáig távol éltem a szülőhazámtól, lehet, hogy a figyelmemet olyan dolgok is felkeltik, amelyek azok számára, akik végig itt éltek, megszokottak. Sok inspirációt találtam Somorján, örömmel örökítem meg az épületeket, az embereket vagy éppen a város történetének főbb mozzanatait. Például az I. világháború idején hatalmas hadifogolytábor működött Somorja határában, ez ihlette az „Orosz hadifoglyok ikonnal“ c. akrillfestményemet.

Mit gondol, tetten érhető a festményein valamilyen formában az, hogy Ön évekig Venezuelában élt?

Nem egy munkámon egészen biztosan felfedezhető az ottani színvilág. Sokszor merítettem a bennszülött törzsi motívumok stilizált figuráiból is. A latin-amerikai országokban tett utazásaim során alkalmam nyílt az inka és a maja művészet csodáinak tanulmányozására, amelyek mély benyomást tettek rám.

Ön szerint változott valamit a stílusa az évek során? Ha igen, hogyan?

Mint minden, ez is folyamatosan változik, talán megkockáztathatom a szót, fejlődik. Hogy hogyan? Letisztul.

Vannak-e olyan művészek, akiket őszintén nagyra tart, esetleg inspirálják is Önt az alkotás során?

A venezuelaiak közül Arturo Michelenát, Cristóbal Rojast, Armando Reverónt említeném. Emellett a nagy mexikói muralisták is ide sorolnám: Diego Riverát, Siqueirost és Orozcót. A dél-amerikai művészek közül még a kolumbiai Fernando Boterót és dundi figuráit említeném. A magyarok közül Csontváryt, Gulácsit, Szőnyit, Tihanyit és Berény Róbertet emelném ki, de órákig el tudok álldogálni egy-egy Benczúr vagy egy Munkácsy-kép előtt is. Ugyanígy megcsodálom például a prágai Károly híd karikaturistáinak munkáit is.

2013 novemberében került sor a somorjai VMK-ban az 5. kiállítására. Milyen tematikájú képeket állított ki ezen a kiállításon?

Nem volt központi téma. A barátaim karikatúráitól kezdve vallási témájú olaj- és akrillfestményekig sok minden lógott a falakon.

Melyik kiállítása volt eddig a legemlékezetesebb az Ön számára?

Mindig a legutolsó. A tavalyi kiállításon a Rómeó Vérzik együttest kértem fel a megnyitó zenei részének realizálására. Akusztikus előadásukat élmény volt látni-hallani. Ahogy Kovács Koppány fogalmazott, ők még ilyen halkan soha az életben nem játszottak…

Legpozitívabb visszhangja talán a 2009-es, 21 ablak című kiállításomnak volt, amikor régi, ütött-kopott ablakkeretekbe illesztett festményeimet állítottam ki.

Művészként Somorján milyen lehetőségek adódnak/adódtak az Ön számára?

Ami talán számomra a legfontosabb, hogy az alkotáshoz szükséges békés, nyugodt környezetet itt megtaláltam. A többi jön magától.

Művészemberként mit tart eddigi legnagyobb sikerének?

Hogy Somorja és a somorjaiak visszafogadtak, magukénak tekintenek és érdeklődnek a munkáim, kiállításaim iránt.

Ismert Önről, hogy nincs autója és mobiltelefonnal sem rendelkezik. A technológiailag fejlett és rohanó világban ez manapság rendkívül ritka. A továbbiakban sem szeretne ezen változtatni? Sosem érezte úgy, hogy pályafutása során ebből valami hátránya származott volna?

Pro és kontra. Valóban nincs mobilom, se autóm, tévét se nagyon nézek (kivéve a foci VB-t ). Szeretem az egyszerű, mondhatnám régimódi életet a lehető legkevesebb kütyüvel, de hűtőm, számítógépem meg fűnyíróm nekem is van, annyira azért nem vagyok kettyós.

A festészeten és a rajzoláson kívül mi a kedvenc szabadidős foglalkozása? Van-e valamilyen hobbija?

Régi fabútorokat restaurálgatok, csak úgy magamnak, kedvtelésből. Szeretek kertészkedni is, a táplálékunk jó részét megtermeljük a párommal.

Amikor Venezuelában éltem, előszeretettel csavarogtam latin-amerikai országokban. Jártam Mexikóban, Guatemalában, Belizeben, Hondurasban, Panamában, Brazíliában, Peruban, Bolíviában, Chilében. Manapság inkább bicajon túrázom, a leghosszabb utam két keréken ezidáig a Somorja-Amszterdam útszakasz volt.

Tervezi-e, hogy visszatér a közeljövőben Venezuelába?

Venezuela egy gyönyörű ország, csodálatos emberekkel. Nem részletezem, de fáj a szívem, ha összehasonlítom, hogy milyennek ismertem meg annak idején és mi zajlik ott manapság. Mivel a szüleim és a húgom továbbra is ott élnek, nem kizárt, hogy meglátogatom őket.

Végezetül pedig azt szeretném megkérdezni, hogy mik a tervei a jövőre nézve (általánosan és festészetre vonatkozóan is)?

Hosszabb távra nem igazán tervezek. Igyekszem a jelenben élni, és csak az éppen soron következő képre gondolni. Szeretnék tovább rajzolni és festeni minden különösebb ambíció és bizonyítási kényszer nélkül.

 Hol találkozhatunk a munkáival legközelebb?

Talán jövő őszre összegyűlik a szükséges képanyag egy egyéni kiállításhoz a somorjai VMK Tallós Prohászka István kiállítótermében. Addig is egy festménnyel részt veszek a KOMP (Kortárs Művészeti Panoráma) idei kiállítás-sorozatán.

Névjegy: Juhász Tibor 1965-ben született, Pozsonyban. Tanulmányait 12 éves koráig a somorjai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában folytatta, majd 1977-ben szülei után utazott Venezuelába, ahol 27 évig élt. Az Instituto Universitario de Tecnología Juan Pablo Pérez Alfonzo főiskolán grafikusi diplomát szerzett, majd illusztrátorként helyezkedett el. Kilenc éven keresztül illusztrálta a Caballito de Mar (Tengeri csikó) nevű gyermeklapot, valamint az Actualidad magazinnak készített karikatúrákat. Grafikusi és illusztrátori munkái mellett bebarangolta a latin-amerikai országokat. 2004-ben visszatért szülővárosába, Somorjára, ahol kétévente megrendezett kiállításain mutatja be festményeit, karikatúráit.

Juhász Tiborral Takács Henrietta beszélgetett.

Fotók: Németh Ádám.

Az interjút autorizáltuk.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!