Állandóan megy a cirkusz – interjú az Intim Torna Illegállal

Magyarország egyik legjobb koncertzenekara, a fellépéseik alatt a közönség jóformán szétszedi a színpadot. Sikerük titka egy süket hangmérnök, állítólag. Pozsonyban járt az Intim Torna Illegál (a József Attila Ifjúsági Klub meghívására), s mivel az új albumuk még olyan friss, hogy szinte ropog, nem hagyhattuk ki, hogy ne interjúzzunk velük. Dorogi Péter énekes és Kiss Sándor basszusgitáros válaszolt a Körkép kérdéseire.

A napokban jelent meg az új lemezetek, Mindenkinek igaza van címmel. Ezen folytatjátok azt a rockos hangzást, amit a második albumon elkezdtetek. A borító azonban teljesen hippis hangulatú. Miért?

Dorogi Péter (DP): Ez volt a legjobb. (nevet)

Kiss Sándor (KS): Aki követi egy picit a munkásságunk vagy ezután majd megfigyeli, az tudja, hogy a zenekar arculatát kétévente változtatjuk, megújulunk. Volt egy olyan fordulat az életünkben, hogy nyáron már mindenhol nagyszínpadon játszottunk, de mi valójában egy ilyen tornacipős zenekar vagyunk. A hippi vérvonal az bennünk van, méghogyha ezt nem is látni. Ezért szerettük volna ezt kidomborítani. Azt, hogy mi egy tornacipős, kisbuszos zenakar vagyunk – elindulunk egy kisbusszal, és bárhol, bármikor zenélünk. Valahogy ezt próbáltuk a borítón, a rajzokon előhozni.

Ti terveztétek?

KS: Nem, Sajó Réka képzőművész. A Cirkusz lemezt is ő készítette egyébként.

    

Milyen fejlődést láttok az első album óta?

DP: Hát, Sajó Réka nagyon ügyes. Abszolút fejlődőképes. Egyre jobb. Egyre jobb dolgokat hoz ki a zenekar fejeiből, csak jót tudok róla mondani. Én örülnék, ha a következő lemezt is ő rajzolná. (nevet)

De ha a zenére gondolsz, akkor azt mondanám, ez a lemez az elsőnek a folytatása. Mondjuk az első lemez, a Cirkusz volt az A oldal, a Kísérlet a B oldal, és a harmadik, az megint A oldal lett. Ugyanaz a világ, csak egy kicsit más módon, hiszen azóta eltelt három és fél év. Valóban megmaradtak a rockos vonulatok, ez az elsőn nincs annyira kidomborítva. Ott inkább a légiesebb hangzás van előtérbe helyezve. Egyébként a CD a Hiába nézel a szemembe című dallal kezdődik, ez a legkeményebb dalunk. De a többi már nem, onnantól már nem annyira kemény. A mindenkinek igaza van, azért már egy más sztori, vagy például a Parazéró. Ez utóbbi teljesen, még hangszerelésben is visszanyúlik az első lemez Kedvenc mindenem a bicikli című dalához. Van benne hip-hop, mint ahogy a Kedvenc mindenem a bicikliben is volt. Tehát visszatért egy csomó elem, még ha nem is olyan hangsúlyosan.

Melyik a személyes kedvencetek róla?

KS: Mindegyik. Az a helyzet, hogy mi már azért nem mondhatunk semmit, mert ahogy a Cirkusz lemeznél, a Kísérletnél, ennél is úgy van, hogy ma ez, holnap az a kedvenc, úgyhogy mindegyik jó. Most a programban hat új számot játszunk az albumról. Tavasszal, a turné folyamán, ami márciusban indul szerintem lassan beletesszük a többi dalt is. Mindig teszteljük, hogy mi az, ami működik a koncerten, mi az, ami nem. De lesz egy születésnapi koncertünk február 21-én az Akvárium klubban, akkor viszont mindent eljátszunk, amit eddig megírtunk.

Hogyan sikerült a lemezbemutató koncert az Akváriumban?

DP: Most nézegetjük a kommenteket, a YouTube-ra feltöltött videókat, olvasgatjuk a szakmai írásokat a neten. Csak pozitívumot tudok mondani.

Teltházas volt, ha jól tudom.

KS: Igen. És bár már hoztunk korábban is ezer-ezerötszáz emberes nézőszámot, de most volt az első olyan alkalom, mikor már helyszíni jegy sem volt kapható. Ez egy nagyon jóleső érzés. Egy zenekar életében az új album egy egész új időszak. Mindig izgul az ember, hogy mi lesz a reakció, milyen lesz a fogadtatás, de hát egyelőre nagyon jó. Szombaton volt a lemezbemutató, de már Debrecenben játszottuk a programot pénteken, és ott is látszott, hogy működnek a dalok. Hogy azonnal énekelik velünk, jönnek, tapsolnak.

Peti, több kritikában is megemlítik, hogy Lukács Lászlóéra hasonlít a hangod. Szerinted is így van?

DP: Ezt még Lukács László is mondta. Alapvetően az ő hangja azt hiszem olyan öt hanggal méllyebb, ha nem nyolccal…

KS: A Dobj egy kötelet című dalunkban, abban nagyon hasonlít. Az olyan, hogy egy idegen fül elbizonytalanodna. Nem teljesen, de elbizonytalanodna. Meg lehet találni benne azt a vonalat. De én erre azt mondom, hogy tök jó, hogy az embereknek a Lukács Laci jut az eszébe róla, és nem mondjuk Kozsó. Megtiszteltetés. A Ha belehalna dalunkat például a régi Kispál és a borz hangulatúra lőtték be, ezt is köszönjük. Mert egyébként nem az, de ha ilyen zenakarokhoz hasonlítanak, akkor annak örülünk.

A ti erősségeket egyértelműen a koncertek, az koncerthangulat megteremtése. Személyesen emlékszem egy koncertetekre, amikor még csak a Cirkusz volt, és másfél órán keresztül a közönség szabályosan nem engedett le titeket a színpadról. Minden dalt eljátszottatok kétszer, sőt, volt, amit talán háromszor is.

KS: Igen, volt egy ilyen korszak is. (nevet)

Hogyan lehet lázba hozni ennyire a közönséget?

DP: Eleve a hangerő. Hatalmas hangerő. Egy olyan emberrel dolgozunk együtt, aki süket, és ezért dupla-tripla hangerőre tekeri a dolgokat (nevet). Egyébként ez egy tudatos választás volt a részünkről.

KS: Abszolút. Egy süket hangmérnököt kerestünk.

DP: Szóval óriási hangerő, meg hát bennünk jó sok energia van. Összevissza ugrálunk a színpadon, megy a cirkusz állandóan.

Honnan veszitek ezt az energiát?

KS: Ha ki is fekszünk a munkától, koncerttől, fáradságtól, mindig van utolsó utáni pont, ahol még bírjuk csinálni. A másik pedig, mi alapvetően „hülyék“ vagyunk otthon is. Nem játszuk meg magunkat a színpadon. Persze vannak dolgok, amiket tudatosan csinálunk, de mind ilyen energikus személyiségek vagyunk az életben is. Nyilván nem így viselkedünk az ABC-ben, hogy tapsoltatunk, és úgy kérjük a kiflit…

DP: De volt má rá példa…

KS: …és még lesz is (nevet). Mi tényleg ilyenek vagyunk. Mindig megkérdezik tőlünk, hogy meddig lehet ezt csinálni, erre azt szoktuk mondani „amíg élünk“. Mert ha nem ilyen lenne, akkor nem tudna létezni a zenakar.

Melyik az a szám, ami nélkül nem képzelhető el ITI koncert?

DP: Vágjál lyukat a kádba.

KS: Például.

DP: Hipnotizőrkirály.

KS: Mennyország kapujában. Albérletem.

DP: Nézz rám a buszon. Ez az öt, azt hiszem.

Öt év múlva hol látjátok magatokat?

DP: Nem tudom, te hol látod magad, Sanyi?

KS: Öt év múlva? Én azt hiszem az Arénában. Négy-öt év múlva szeretném megpróbálni.

DP: Hát…

KS: Akkor úgy fogalmazok, hogy ha nem is az Aréna, de mondjuk a tízéves születésnapi koncertet egy 8-10 ezres befogadóképességű helyen szeretném megtartani. Ez a cél.

Lengyel Diana

A képeket köszönjük Kovács Balázsnak.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Ajánlott zenekarinterjúink:

Ez egy varázslat, amely hiányzik a napi életünkből

Ghymes: óriási kincset hagytak ránk őseink

Polemic: A szlovák zenekarok felérnek a külföldiek szintjére

Mélyebb tartalmú üzenet rockosabb csomagolásban

“Klicsko jobban lázba hoz, mint a futball világbajnokság”

SZÁNDÉK VAN! – Lovasi András a Körképnek

„Tradicionális ska magyar ködmönben“