A mi kutyánk kölyke – 3. rész

A kutya szó hallatára mindenkinek más és más kép ugrik be, hiszen a kutyafajták elképesztő sokféleséget mutatnak. Ma a világon legalább 430-at tartanak számon, ugyanis a történelem során minden nép kinemesítette a saját életmódjához és elvárásaihoz illeszkedőket. Mi magyarok e téren is büszkék lehetünk, hiszen a világ kutyafajtáinak 2 százaléka nekünk köszönhető.

A sorozat második részében sorra vettük a pásztoraink mellett dolgozó terelő- és jelzőkutyákat, most pedig a legelők nehézfiúi következnek.

Elragadó hógolyóból kíméletlen házőrző

A kerítés mögül szigorúan néző hófehér kuvaszról az idegenek azt gondolják, hogy ide nem érdemes besurranni, és ebben igazuk is van, hiszen akiket nem ismer, azok felé nem a kedves énjét mutatja. A házinéppel szemben viszont szelíd, gazdag érzelemvilágú kutya, amelyik nagyon igényli a következetes törődést és a szeretet. Amit kap, azt viszonozza. Ha megfelelően bánnak vele, akkor a családtagokkal kedves és végsőkig ragaszkodó – mind a házbelieket, mind a házat megvédi, akár az élete árán is. Közkeletű tévhit, hogy goromba és ideggyenge fajta, ennek oka viszont az, hogy sokszor félreértelmezték kimagasló őrző-védői képességeit: a láncra vert és szeretetet nem kapó kutya rendszerint megőrül és agresszív lesz, akár kuvasz, akár nem.

A kuvasz története – több más fajtánkhoz hasonlóan – bővelkedik a magyar sorssal való párhuzamokban. A nyugati, és főleg a városi szem számára idegen, mégis tekintélyt parancsoló látvány lehetett, ahogy az elegáns megjelenésű szürkemarha csordákat szilaj hajdúk és délceg kuvaszaik hajtották a délnémet marhavásárokra. Mivel elsősorban pásztorkutyaként alkalmazták, Trianon után a kuvaszok többsége a Kárpátok-lejtőin, tehát határon kívül rekedt. Ezt kihasználva, a csehszlovákok liptói (lipták), illetve tátrai juhászeb néven megpróbálták kisajátítani és csehszlovák kutyaként eladni a világnak. A II. világháborús frontátvonulás során az országot végigfosztogató szovjet katonák mindenhol kilőtték a házakat és tanyákat megalkuvást nem tűrően őrző kuvaszokat, ezzel csaknem kiirtva a fajtát csonka Magyarországon. Kovács Antal az ötvenes években indította el minőségi tenyésztésével a kuvasz megújulását.

Rendkívül sokoldalú eb, amely tökéletes alternatívája a nálunk is gyakori külföldi fajtáknak. Tanulékony, erős felépítésű, udvarok és nyílt terek őrzésére egyaránt kiváló, ezért a házőrzéstől a rendőri feladatokon át a határőrzésig sokfelé alkalmazták sikerrel. Panelbe és zárt lakásokba nem való, de még Kosztolányi Dezső is velük őriztette a családi házát!

Hömpölygő éjjeliőr

   

A komondort rendszerint hatalmas, lomha kutyának tartják, de ez még félig sem igaz. Az óriási bunda alatt valóban nagy, ám atletikus felépítésű, izmos és gyors test rejtőzik.

Nagy helyigényű, a végsőkig elkötelezett őrkutya, amelynek a régmúltban hatalmas nyájakat kellett megvédenie a farkasoktól, medvéktől, tolvajoktól. Az idegenekkel szemben kifejezetten barátságtalan modora ellenére nem goromba természetű, célja nem a betolakodó megölése csak az ártalmatlanítása. A családdal és a közeli barátokkal ugyanakkor nagyon barátságos, közvetlen. Igényli az emberi társaságot, a gyerekeket különösen kedveli, viszont erős és önálló egyéniségét csak egy határozott gazda tudja kordában tartani.

A komondor nappal pihen, éjszaka viszont járőrözik és rendületlenül vigyáz arra, amit rábíztak. Bundája, a közhiedelemmel ellentétben nem igényel rendszeres törődést, alapvetően öntisztuló, és csak akkor kell alkalmanként rendbetenni, ha elkezd nemezesedni. Amire viszont mindenképpen érdemes ügyelni a kiválasztásakor, hogy csak olyan helyre vigyük haza, ahol bő tér áll rendelkezésére.

Nagyon régóta velünk él, már a kései középkorban említi forrás. A pásztorkodás visszaszorulásával, a 19. század végére jelentősen megcsappant az állománya. Ezért a magyar fajták közül elsőként kezdtek foglalkozni szervezett tenyésztésével. Ezt az őshonos kutyánkat 1924-ben vezették be a törzskönyvezett fajták közé, mára pedig egyre jobban keresik Németországban, Hollandiában és Oroszországban. Nálunk viszont, egyelőre kiváló tulajdonságai ellenére sem olyan népszerű, mint a külföldi őrző-védő kutyák, pedig nagy udvarok és tanyák megvédésére a legjobb választás lehet.

A kérges

A sinka olyan kutya, amely, ha ember lenne, az arca Clint Eastwoodéra hasonlítana, és ha bemenne a kocsmába, átlagos termetével először nem tűnne fel senkinek, mégis ő pofozna ki mindenkit. Óriási munkabírású és munkakedvű, egyéni kényelmére nézve igénytelen eb, amely a hőséget és a fagyot is remekül tűri. Viszonylag kis termete ellenére nemcsak a juhok, de még a szürkemarha terelésével is elboldogul.

Hogy a magasból jobban átláthassa a helyzetet, és terelés közben sebtében meg tudjon jelenni a nyáj bármelyik oldalán, gyakran közlekedik a juhok hátán, egyik állatról a másikra ugorva. Nemcsak testileg, de egyéniségét nézve is erős fajta, ezt mi sem jelzi jobban, minthogy már a féléves kölyöksinka képes parancsolni egy kifejlett anyabirkának.

A sinka története az 1970-es években indult a Hortobágyon. Máig nem szerepel a törzskönyvezett fajták között, hiszen a pásztorok zárt közösségén belül tenyésztették ki, ahol nem a kutya külalakja és lepecsételt pedigréje számít, hanem a teljesítménye. Nemzetközi elismertsége ezért nincs, ezt azonban a fajtát kitenyésztő juhászok és gulyások egyáltalán nem bánják – így megmaradhat a szó legteljesebb értelmében vett munkakutyának. A pásztorok kemény, rideg világán kívül nem is ajánlott a tartása, de igazán büszkék lehetünk rá, mint magyar teremtményre.

Bogos Zsuzsanna, Vésey Kovács László

A sorozat első része (erdélyi kopó, magyar agár, magyar vizsla) itt olvasható.
A sorozat második része pedig (puli, pumi, mudi) itt.

(Utolsó kép forrása)

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!