Bíró Szabolcs izgalmas kalandra hívja olvasóit: nagyszabású regényfolyamban meséli el Bátor Attila, illetve a 14. század Magyar Királyságának történetét. A szerzővel a sorozat most megjelent első darabjáról, az Athenaeum (ez a kiadó jelentette meg egykor Madách, Jókai, Ady, Babits, Kosztolányi, Krúdy műveit is) gondozásában megjelent Liliom és vérről beszélgettünk. Meg persze a középkorról. Megtudjuk, milyen volt 700 évvel ezelőtt a Csallóköz, hogy tényleg ganéban dagonyázó emberek éltek-e akkoriban, illetve, hogy milyen ruhában lehet a legjobban időutazni.

Szerinted miért lehet érdekes egy 700 évvel ezelőtt játszódó történet? Miért ezt a korszakot választottad?

Anjouk I 3D 1Világéletemben vonzódtam a középkorhoz, már egészen kicsi koromban érdekeltek a várak, a lovagok. Aztán később, már érettebb fejjel íróként is elkezdett foglalkoztatni a magyar középkor. Az Árpádok kora is érdekel, de ami igazi szívügyem, az a klasszikus lovagi kultúra meghonosodásának kora, az Anjou-királyok arany évszázada. Nagyon sok szempontból mondható izgalmasnak ez a korszak. Az Árpádok kihalását követő évtizedben, míg Anjou Károlynak nem sikerült megszilárdítania a hatalmát, gyakorlatilag a káosz, az anarchia szélére sodródott az ország. Nemcsak a központi hatalom szűnt meg, hanem a külkereskedelem is, a királyság pedig gyenge tartományokra esett szét, melyek egymással háborúskodtak, a tartományurak egymást fosztották ki, udvari címeket aggattak magukra. Hajszál híja volt, hogy Magyarország ne tűnjön el akkor, az 1300-as évek elején a nagy semmibe. Már-már közhely, hogy hajnal előtt a legnagyobb a sötétség, de erre a korra ez teljes mértékben ráillik: Anjou Károly egy minden addiginál erősebb birodalmat épített a romokra. Gyakran méltatlanul elfelejtjük ezt a királyunkat, holott például Anjou Lajosból soha nem lett volna Nagy Lajos, ha az apja nem teremt akkora létbiztonságot belföldön, és nem tölti fel roskadásig a kincstárat, amely tőkéből aztán Lajos finanszírozhatta a hadjáratait. A másik, ami érdekes a korral kapcsolatban, hogy a század első fele volt a tipikus népmesei korszak: amikor a legszegényebb senkinek is alkalma nyílt bizonyítani a vitézségét, talpraesettségét, és a jobbágyból akár várnagy, sőt szerviens, nemesi lovag is válhatott. Nagy Lajos korában pedig az új nemesi rétegből igazi nagybetűs hősök emelkedtek fel – elég csak Lackfi István és testvérei, vagy éppen Toldi Miklós nevét említenem. Úgy érzem tehát, azért jó erről a korszakról írni és olvasni, mert amellett, hogy iszonyúan izgalmas történeteket rejt, ezeknek a történeteknek a java része még igaz is. Egyszerűen jó érzés elmerülni egy ilyen gazdag nemzeti múltban.

Miben hasonlít ez az időszak ahhoz, ahogyan ma élünk?

Ami az ember mozgatórugóit, a legbelső lényegét illeti, olyan tekintetben szerintem nem sok minden változott – csak az eszközök, a célok, az általános felfogás lett más. Minden egyéb tekintetben azonban úgy érzem, rettentő sok dologban különbözött a XIV. század a mi modern korunktól. Annak idején, még az első történelmi regényem írásakor abból az alapgondolatból indultam ki, hogy a XIV. és a XXI. század között számos átfedési pont található, és én arról (is) akartam írni, amiben a két korszak hasonlít egymásra. Mára azonban inkább a különbségeket látom – és ez a szakadék egyre nagyobbnak tűnik számomra, minél több szakkönyvet és korabeli dokumentumot olvasok el. Pozitívan értékelem azt a trendet, hogy mostanság egyre több helyen lehet olvasni a középkorról szóló tévképzeteink lerombolását megcélzó cikkeket, mert a sárban és ganéban dagonyázó, éhező, ostoba, következmények nélkül gyilkolászó középkori ember képe mindenképpen hamis. Hanem amikor egyes ilyen témájú cikkek átesnek a másik végletbe, és azt bizonygatják, hogy a középkorban minden tökéletes volt, és az emberek jobban, könnyebben éltek, mint ma, azzal már nem tudok azonosulni. Semmit sem szabad végleteiben, sarkítva vizsgálni. Én például, bármennyire is imádom a választott történelmi korszakomat, azt azért nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy élni is tudnék benne, ha hirtelen „visszazuhannék” oda.

A könyvedet olvasva megfordulunk a királyi udvarban és a jobbágyfalvak nyers valóságában, szemtanúi lehetünk történelmi fordulópontot jelentő csatáknak és a középkori mindennapoknak. Bár csöppet sem tűnik tankönyvi ismeretterjesztésnek, mégis rengeteg munka lehet abban, hogy az olvasót hitelesen tudd visszarepíteni a múltba. Hogyan zajlik a korszak megismerése, mennyi ideig tart?

Szerintem örök időkig tart, én legalábbis nem látom a végét a tanulásnak. Bármennyire is csiszolja, képezi magát az ember, mindig előbukkan egy-egy újabb témakör, amit tanulmányozni lehetne a korszakon belül. És hát ugye a történelem a legképlékenyebb tudomány: akár holnap is előkerülhet valami a föld alól, ami mindent megváltoztat, és megint írhatjuk át a tankönyveket. Szerintem ebben az ágazatban csak törekedni lehet a hitelességre és a pontosságra, de sosem lehet teljesen elérni azt. Ami engem illet, 2008 óta foglalkozom az Anjou-korral, 2014 óta már hagyományőrzőként is, és még mindig nem merem azt mondani, hogy mindent tudok róla. Legújabb sorozatom, az Anjouk nemrég megjelent első kötete után például megint vásároltam tíz szakkönyvet, amiket időközben felfedeztem, de azóta is szembe jött velem még kettő, amit meg kéne szereznem. Mindig is lusta tanuló voltam, de sajnos szakirodalmazás nélkül nem lehet jó történelmi regényt írni – és az a helyzet, hogy nagyon izgalmas, bizsergető érzés tud lenni, amikor sikerül új adatokra, érdekességekre bukkannom. Szinte érzem, ahogy lassan merülök el a korszakban, mint valami kellemes, idegen közegben.

 hirdetes_810x300  

Mennyit segít ebben a Csallóközi Anjou Károly Bandérium?

Rengeteget. Kezdve azzal, hogy számos ruhánkat mi magunk varrjuk, de legalábbis pontosan ismerünk minden ruhadarabot – és nem csak a nevét meg a formáját, de a tapintását és a strapabírását is –, folytatva azzal, hogy a fegyverek és eszközök súlya, neve, formája, hatása, használata is szép lassan beépül a tudatunkba. Törekszünk arra, hogy az „egyszerű” hadi hagyományőrzést idővel valódi történelmi életmód-rekonstrukcióvá fejlesszük, aminek lényege, hogy bár csak mikroközösségben, de valósághűen kipróbáljuk, a lehető legalaposabban megéljük a választott történelmi korszakot. Szóval bőven nem csak a csihi-puhiról szól ez az egész, hanem egy nagyon egészséges visszakanyarodásról a gyökerekhez, egy élhetőbb emberi léthez. Az Anjouk írása közben vettem észre, mennyivel gyorsabban születik a történet a kezem alatt így, hogy nem csak lexikális, hanem gyakorlati tudást is bele tudok fektetni a munkába.

Nem maradnál néha ott a középkorban? Könnyű visszatérni a mindennapokba?

CRElőfordul, hogy napokig, hetekig csak vászon- és gyapjúruhában járok-kelek, ezzel is egy kis privát időutazást szervezve magamnak. Van, hogy úgy is étkezem, ahogy a középkor embere – például már majdnem rituálé számomra a vasárnapi marharagu, amit korhű fűszerezéssel főzök meg, és fatálból, fakanállal eszem. De a legjobb az, amikor huzamosabb ideig nincs más munkám, és napi 6-8 órán keresztül tudok regényt írni. Ez úgy zajlik, hogy átvonulok a szekreteremhez, és a kislaptopomon írok, amin sem internetkapcsolat, se játék, se semmi más nincs, csak a szövegszerkesztő. A szekreter pedig kizárólag középkori szakirodalommal és néhány érdekes tárggyal (veretes övvel, főúri lánccal) van teletömve. Nos, amikor ennél a szekreternél töltöm el a napjaim java részét, és eszemben sincs felnézni egyik közösségi oldalra sem, az írás szüneteiben pedig szakirodalommal tartom frissen az elmém, az szokott a legmágikusabb érzés lenni. Valahogy minden átlényegül, lelassul, normálissá válik. Ha az ilyen munkanapok végén átülök az asztali géphez, és felkattintok a Facebookra, hirtelen minden olyan sivárnak és silánynak, üresnek és súlytalannak érződik. Szóval nem tudom, ez mennyire a középkor, talán inkább csak az én szubjektív középkorom, de bizony, egy ilyen különleges időutazásból elég nehéz visszarázódni a jelenbe.

Felvidéken születtél, itt élsz – a könyvből sem maradhatott ki ez a táj. Milyen volt Csallóköz az Anjouk idején?

templom11Romantikus vadrengeteg volt, a Duna számos kisebb-nagyobb ágával át- és átszőve. Például a mai Dunaszerdahely kellős közepét is átszelte egy ilyen kicsi Duna-ág. A pozsonyi vármegye udvari méltóságai, illetve az ő szolgáik itt éltek a mai Nagy- és Kisudvarnok területén (erről a települések neve mindmáig szépen árulkodik), és alig páran tudják, hogy valahol a két Udvarnok határán egykor cölöpvár is állt – elég sokat álmodozom arról, hogy azt a várat megint fel kéne építeni! Szintén fontos adat, hogy a dunaszerdahelyi Szent György-templomot Anjou Károly idejében építették át egyszerű kis fatemplomból gótikus kőtemplommá, ebből a korból egyébként egy-két freskómaradvány is megmaradt. A Csallóközről fontos tudni, hogy több királyunk is szeretett ide járni vadászni, lazítani, kiereszteni a fáradt gőzt. És ha már az Anjoukról beszélünk, meg kell említeni, hogy 1353-ban Nagy Lajost itt, a Csallóközben támadta meg egy medve, kis híján széttépve az uralkodót – de Lajosnak, aki igazi túlélő volt, és még a pestist is kiheverte, természetesen nem árthatott végzetesen.

A Liliom és vér történelmi kalandregény, a múltbéli események mellett az érzelmeknek is nagy szerepük van.

De még mennyire! Bármilyen alapos és részletes történelmi munkáról beszélünk, nem szabad róla megfeledkezni, hogy az Anjouk nem szakirodalom, hanem regények sorozata: azaz jó sztori, szerethető vagy éppen utálható karakterek nélkül nem működne, hiába a nagy háttérmunka. Az átélhetőség, az olvasót beszippantó, magával ragadó cselekmény legalább olyan fontos, mint a történelmi hitelességre való törekvés. Egy jó történet pedig mit sem ér erős érzelmek nélkül – legyen az a szerelem, a gyűlölet, az öröm, az izgalom, a féltés vagy éppen a kíváncsiság érzete. A történetfolyamból persze a nők és korabeli szerepük sem maradhat ki. Bár a későbbiekben nyilván szerepet kap majd fiatal szerelmesek lángoló érzelmeinek leírása is, a Liliom és vér lapjain a szerelemnek inkább arról a formájáról igyekeztem írni, amivel regényekben, filmekben csak ritkán találkozhatunk. Az egyik ilyen szerelmi szál az évtizedek óta tartó, már inkább a megszokásra és egymás tiszteletére épülő, rettentő erős szeretetről szól, míg a másik a dinasztikus érdekektől „fűtött” házasság leírása. Hosszú sorozatról beszélünk, melyben számos szereplő fog felvonulni – nyilvánvaló, hogy érzelmeik is számosak lesznek, így például a szerelem, a barátság, sőt a gyűlölet érzetét is tucatnyi módon lesz lehetőségem ábrázolni.
Anjouk I A regényben vannak valós és fiktív szereplők – ki a kedvenc közülük?

TMNehéz így az elején választani, hiszen a Liliom és vér lapjain még vajmi kevés szereplőt mutattam be. Ahogy egyre előrébb haladunk majd a történetben, az egyes kötetekben úgy mutatom majd be a kor számos valós karakterét, és persze fiktív szereplőkből sem lesz hiány. Egyelőre a kedvenc karakteremnek Lackfi Istvánt tartom. Ő a kor valós szereplője, aki nem akármilyen életutat fog bejárni felemelkedése során, de egyelőre a fiktív karakterek közül is őt emelném ki, hiszen jelleme megalkotásához nem kevés fantáziára is szükség volt. De hát jön majd még Toldi Miklós egy elég egyedi megvilágításban, és persze maga Nagy Lajos, akinek életpályáját születésétől egészen a halála pillanatáig követhetjük majd figyelemmel. Szerintem nem kevés emlékezetes szereplőt szül majd ez a sorozat.

Mikor ismerkedhetünk meg velük, mikorra várható a regényfolyam folytatása?

A második részt, a Lángmarta délt már javában írom, a kiadó októberre időzítette a megjelenését. Mivel nemrég minden más munkámat abbahagytam, és az idei évtől teljes mértékben főállású regényíró lettem, így évi két részt ígértem az olvasóknak és a kiadónak egyaránt. Ha tudom tartani az ütemtervet, arra lehet számítani, hogy minden év márciusában, majd októberében is megjelenik egy-egy része a sorozatnak – és ha minden igaz, szeptember környékén minden évben várható majd egy rövidke e-könyv is, egy-egy ízes, csattanós novella, mely nem kötődik szorosan a sorozathoz, de valamilyen szinten kapcsolódik hozzá. Ha tehát minden a tervek szerint alakul, a tizenöt kötetes Anjouk mellé legalább nyolc lazán kötődő történelmi elbeszélés is születik majd az elkövetkező évek során. Az egészen biztos, hogy lesz tennivaló bőven, így nem nagyon fogok unatkozni – habár ez sosem volt jellemző rám.

Bíró Szabolccsal a közeljövőben itt találkozhattok: május 8. Eger, május 14. Miskolc, május 15. Kazincbarcika, június 6. Budapest, június 13. Bonyhád. Bővebb információkat erről itt, , az Anjouk regényfolyamról pedig itt olvashattok.

Bogos Zsuzsanna

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!