Szlovákia jellegzetessége, hogy a legjobb fesztiválokat különböző reptereken rendezik. Legutóbb szemügyre vettük a trencséni Pohodát, most a „kisöcsi”, a pöstyéni Grape következik.

A Grape egy hangulatos, egészen pici fesztivál, amelynek mérete ellenére mégis sikerül minden évben hangzatos neveket Pöstyénbe csábítania. Talán ezért találhattuk meg már a European Festival Awards jelöltjei közt a legjobb kisfesztiválok kategóriájában. A Grape első évében a szervezők nem kisebb sztárral indítottak, mint a dán Röyksopp. De járt már itt a Morcheeba, az Interpool, a Hurts, a La Roux, a Klaxons is.

Idén a szokásosonál is több külföldi zenekar szerepel a line up-ban, mint a korábbi években. Érdekes, hogy a belgák különösen nagy számban érkeznek. Belgiumból származik például a drum & bass producer Netsky, vagy a különleges, experimentális BRNS, és az indie-popot játszó Intergalactic Lovers. És igen, belga Selah Sue is, aki a fesztivál egyik húzóneve. A fiatal énekesnő elsősorban a soul, a funky és a reggae síkján mozog. Rajongótáborában tudhatja magát Prince-t is, tehetségéhez nem is kell többet hozzátenni.

Azt senki nem vetheti a szervezők szemére, hogy nem teljesítik a közönség akaratát. A Foals-t és  MØ-t határozottan a rajongók kérésére szólították meg és hozzák el Szlovákiába. A Foals a kritikusok szerint a legjobb, amit a brit rock az utóbbi tíz évben alkotott. Az együttesen éppen most dolgozik a negyedik stúdióalbumán, így valószínűleg a Grape-en már az új lemezről is hallhatunk ízelítőt.

 hirdetes_400x285  

Az MØ rövidtés Karen Marie Ørsted dán énekesnő művészneve (egyébként pedig dánul a szavacska szüzet jelent). A kicsi skandináv ország egyik legtehetségesebb előadóművésze, kellemese elektropop stílusa egészen könnyen hallgatható és még könnyebben megszerethető.

A Brit-szigetekről érkezik még egy érdekes duó. A Sigma-t talán nincs olyan, aki ne ismerné, ha másról nem a Nobody to love vagy Changing című számukról biztosan. A fesztiválra Dj settel érkeznek és egy vendég MC-vel.

Egészen egyszerű dallamok és finom hangzás jellemzik José Gonzalezt. A svéd énekes-gitáros a kiváló bizonyítéka annak, hogy a jó dolgokhoz néha egy gitárnál több nem is nagyon kell. Korábbi szólóalbumain több ismert számra is elkészítette a maga verzióját, feldolgozta így például a Massive Attack Teardrop című számát. Gonzalez idén adta ki a harmadik stúdióalbumát, így különösen aktuális a fellépése. Egy kis nyugalom a pörgés közepére.

 Így legyünk bármelyik fentebb említett zenei stílus rajongói, a kiváló választás az augusztus 14-15 közötti hétvégi programnak a Grape fesztivál.

Lengyel Diana

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Ajánlott írások:

Ezt ajánljuk a repteres fesztiválok kínálatából I.

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!