A zselízi templom rejtélyei – A szarkofág mítosza

Frissítve: 17.59: Cséfalvay Gusztáv fényképével. Kevesen tudják, hogy a zselízi Szent Jakab-templom a maga mérsékelten igényes szocreál brezolitos küllemével nem egy szokványos templomocska, s telis-tele van titokzatosabbnál titokzatosabb rejtélyekkel, 700 évnyi történettel.

A sok közül az egyik legérdekesebb talán az, hogy hogyan kerül egy 14. századi katolikus templomba  1700 éves római szarkofág – templom eredetileg vélhetőleg 1353 és 1388 között épült.

Aki most a katolikus egyház vatikáni székhelyében keresi erre a választ, nagyot téved. A történet ettől sokkal körmönfontabb, misztikusabb.

Kezdjük az elején. A templomot egy bizonyos Becsei Vesszős György kezdte el építtetni, aki úgy került a módos birtokhoz, hogy apja, Becsei Imre volt a lévai vár kapitánya, a vármegye ispánja. Ebből kifolyólag mint a király hűbérese, kardja és katonáinak szolgálatával adózott.

Fiát, Györgyöt I. Anjou Lajos magyar király egyik leghűségesebb embereként tartották számon. Testvérével egyetemben a király közvetlen környezetéhez tartozott. Hű szolgálataiért ispáni címet és visegrádi várnagyságot is kapott.

Hogy milyen szolgálatért? Legfőképpen az első nápolyi hadjáratban (1347-48) tanúsított viseletéért. Állítólag egyenesen ő végezte ki Lajos testvérének, Andrásnak a halálában részesnek vélt Durazzói Károlyt. (András felesége, Johanna nápolyi királynő a gyilkosság másik vélt cinkosa Franciaországba menekült).

   

Becsei Vesszőst ezután a király távolléte alatt rövid időre a meghódított Dél-itáliai birtokok egyik helytartójává nevezte ki. A nápolyi magyar uralom azonban csak néhány hónapig tartott (Lajos igényét nem ismerték el a nápolyi trónra), így a lovagok hazatértek Magyarországra.

Tán mondani sem kell, hogy a középkori harcosok egy-egy ilyen hadjárat során igyekeztek minél több vagyonra szert tenni nem éppen a legtörvényesebb keretek közt (magyarán: gátlástalanul fosztogattak). Ebbéli tevékenységük viszont csakugyan sok veszélyt rejthetett.

Egyrészt nem ment mindig gördülékenyen a rablóhadjárat (vagy ahogy az Európát meghódító hunok és a 10. századi magyarok nevezték: „kalandozások”), ugyanis előfordult, hogy a kiszemelt zsákmányt nem akarták önként átadni. Sőt, fegyverrel is védték.

Másrészt olyan korszellem uralkodott, hogy semmi sem jelentett garanciát arra, hogy az összegyűjtött értékeket egy másik kalandvágyó csapat esetleg nem kívánja átruházni magára, harmadrészt pedig a király sem tolerálta, hogy vitézei bárhol hódolhassanak eme „szenvedélyüknek”.

Ezért hát a zselízi főúr is cselhez folyamodott, hogy „becsületesen” szerzett javait épségben haza tudja menekíteni. Buda váráig nagyobb létszámuk miatt ez nem okozott különösebb gondot, ám a hátralévő alig 90 kilométerre már mást eszelt ki.

A halottakat a középkorban is tisztelték, sőt, jobbnak látták tartózkodni tőlük, amivel tisztában volt Becsei is. Így gyakorlatilag meggyalázva egy ősi római katonasírt az Aquincumban (ma Óbuda), szarkofágban hozta haza szerzeményeit – ez a tette eltörpül amellett, hogy mennyi ember életét oltotta ki a háborúzásai során.

Így került a 90 esztendőt élt Aelius Domitius, a II. kisegítő légió veteránja, szíriai polgár, Hierapolis szülöttének egykori nyughelye a Garam mentére. A történetnek konkrét bizonyítékai is vannak, melyeket akár a mai napig szemügyre vehetünk. A méretes kazettát szekéren hozták haza, melynek kerekei kidörzsölték négy sarkát.

A szarkofág szolgálatát teljesítve pedig az épülendő templomba került. Ekkor az épület bizonyosan még nem lehetett befejezve, hiszen a kőkoporsó méretei meghaladják az eredeti ajtók méreteit. Így valószínűsíthető, hogy a templom gyakorlatilag köré lett építve.

A legenda szerint ez a probléma akkor is felmerült, amikor a reformáció idején a templomot elfoglalták a kálvinisták, és az épületet küllemében is meg kívánták reformálni. Többek közt az oltárként funkcionáló szarkofágra sem tartottak igényt.

Ehhez viszont a falak kibontására lett volna szükség, így egyszerűbbnek találták a templomon belül elásni azt. Amikor a reformáció visszaszorult, és a Katolikus Egyház visszaszerezte objektumát, a szarkofágot „exhumálták” s azóta is ékes oltárként szolgálja a zselízi hívőket.

Szolgálatát büszkén teljesíti annak ellenére is, hogy a II. világháború végóráiban a visszavonuló német alakulatok megsemmisítve a magaslati pontnak számító templomtornyot, rárobbantották a templomot a szarkofágra. Ám a detonáció hála Istennek nem okozott benne kárt.

Következő cikkünkben a gótikus freskó titkát tárjuk fel.

Csonka Ákos

Fotók: Polka Pál gyűjtése

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!