Vidámság, kedvesség és szeretet árad abból a Dunaszerdahelyi járás legfiatalabb városában élő előadóművésznőől. Hangjával lelkeket gyógyít, identitástudatot erősít, növeli a lelkesedést. A bősi származású, rendezvények fellépőjeként ismert Fodor Dórit faggattuk zenei pályájáról, magyarságtudatáról és terveiről.

 

Honnan ered a zeneszereteted?

 

A zene végigkísérte egész életemet. Bátran merem mondani, hogy a legjobb barátom, igazi társam. És ugyebár a barátokat szeretni szokás.

 

 hirdetes_810x300  
Dóri mindig mosolyt csal az emberek szájára (Fotó: Fodor Dóri FB-oldala)

 

Ha jól tudom, a családban édesanyukádnak is csodaszép hangja van. Édesapád pedig kántorként is tevékenykedik. Mit gondolsz, tőlük örökölted a gyönyörű hangod és páratlan zenei érzéked?

 

Anyu és apu igazi zenekedvelők, nem is tudnék elképzelni egy napot sem, hogy ne hallanám őket énekelni. Igen, ez egyértelmű. Ugyebár az alma nem esik messze fájától (büszkén mosolyra görbíti száját.)

 

Van a családodban más is, aki zenével foglalkozik, énekel?

 

Húgom, Domcsi is meseszépen énekel. Néha kicsit haragszom is rá, hogy Nélküle állunk színpadra, bár volt már rá példa, hogy hármasban énekeltünk. De úgy istenigazából a nővérem, Bius az, aki szintén a zene rabjává vált (szeme is csillogott a örömtől.) Együtt járunk fellépni, együtt énekelünk az autóban, a konyhában és bármikor, amikor alkalmunk van egy kis ,,dalolászásra”. Nélküle talán nem is lenne a zene mese habbal. Nekem ő a cseresznye a tetején, és az, ha vele énekelhetek.

 

Duett Fodor Biankával – Biussal (Fotó: Fenes Iván FB-oldala)

 

Számtalan rendezvény vendég-előadóművésze vagy. Legyen szó karácsonyi ünnepségről, nyugdíjasokat köszöntő eseményről, falusi-városi rendezvényről, születésnapokról. Szívesen vállalsz műsorvezetést is. Imádnak a gyermekek, ezért is vagy a gyermeknapok közkedvelt fellépője. Hol énekelsz legszívesebben?

 

Hogy hol éneklem legszívesebben? Ahol szórakoztatni és szeretni vágyó emberek vannak. Egy biztosan van mindenütt. Az pedig szerény személyem. Ebből kifolyólag mindenütt.

 

Hogy csinálod, hogy ilyen sokrétű és mégis mondhatni precíz és hibátlan „munkát” végzel?

 

A munkámat sosem mondanám precíznek, tudniillik elég szétszórt személyiség vagyok. Azonban ha szívből dolgozunk és cselekszünk, esélyünk sincs a dolgok elrontására. Ennek eredménye a mosoly, öröm és egy halom nagybetűs Szeretet.

 

Az éneklés mellett a futócipők felhúzása után is sikeres. (Fotó: Fodor Dóri FB-oldala)

 

Úgy tudom, nagyon kreatív egyéniség vagy. Bizonyítottad ezt a családi- és gyermeknapon is Dunaszerdahelyen. Nagyon megkedveltek a gyermekek, hiszen határtalan türelemmel olyan örömmel rajzoltad arcukra a kiválasztott mintát, vagy épp csillámtetkóval lepted meg őket. Ez az oldalad hol fejlődött ki ennyire?

 

Édesanyám óvó néni, nagyon kreatív, tehetséges, csupaszív ember. Ezt az oldalamat és annak kifejlődését neki köszönhetem. Imádja a gyermekeket, akárcsak én. A gyerkőcök azok, akik előtt nem kell magunkat szégyelleni, nem törődnek azzal, hogy éppen milyen ruhát viselsz, vagy hogy áll a hajad. A lényeg, hogy mosolyogj, és egyből belopod magad a szívükbe. A legfőbb a kedvesség. Néha bizony tanulhatnánk tőlük.

 

A 2018. június 30-i Családi- és gyermeknapon Dunaszerdahelyen. (Fodor Dóri FB-oldala)

 

Foglalkozol kézműves tevékenységgel is?

 

Mint minden ember, nagyon irigylem a művészeket. Sajnos a festés, rajz és egyéb kézműves foglalatosságok bármennyire is igyekeztem barátkozni, nem fogadtak kegyeik köze. Nekem inkább az irodalom, ami megmaradt. Hobbim az olvasás és néha egy-egy előttem heverő papírlap megtöltése versekkel, gondolatokkal. Legyen szó egy vonatos utazásról, tanulás utáni feszültség levezetéséről, vagy csak egy boldog pillanatról. Az ihlet bármikor jöhet. Csak készen kell rá állni.

 

Milyen műfajokat énekelsz legszívesebben?

 

Igyekszünk egy-egy fellépést úgy összeállítani, hogy mindenki jól érezze magát. Régi és új slágerek egyaránt. A színpadon nincs kifejezetten kedvenc műfajom. Talán mindig az, amit éneklünk.

 

Dóri édesanyukájával (Fotó: Fodor Dóri)

 

Varázslatosan énekled a Magyarország c. dalt… Nem beszélve a Szabadság, szerelem magyar filmdráma főcímdaláról, amelynek hallatán minden szív beleremeg. Ha elénekled A költő, ha visszatért, számtalanszor könnyeket csaltál az arcokra, s az ember azt érezte, igenis, jó magyarnak lenni! Sajnos, egyre ritkább a felvidéki magyarság körében, hogy valaki ilyen fiatalon ilyen erős nemzeti identitással rendelkezzem és lokálpatriótasággal legyen megáldva, mint Te. Példaértékű a magyarságra való büszkeséged. Mit gondolsz, hogy szilárdult ez meg benned ennyire, miben vagy más, mint a többiek?

 

Nem vagyok más… csak szeretem kifejezni az érzéseimet. Ezek közül a legszebb és legtisztább a szeretet. Mindnyájan megérdemeljük, hogy szeretve legyünk. Hazánk és annak magyarjai ugyanígy. A zene márpedig a legjobb módja a kifejezésnek. Mikor éneklek, sosem torokból teszem…azt szívből és szeretetből kell. Ez az egyetlen módja a szeretet megosztásának.

 

Véleményed szerint, a felvidéki fiatalok jelentős része miért veszíti ezt el?

 

Szerintem ez nem olyan ,,dolog”, amit el tudunk veszíteni. Inkább elmegyünk mellette, készpénznek tekintjük. Ebben a felgyorsult világban az embereknek egymásra sincs idejük. Ezért kellünk mi, hogy felnyissuk társaink szemét és megtanítsuk egymást néha egy kicsit megállni. Nem kell a mellünket verni a magyarságunkkal. Bőven elég egymást szeretni. A többi meg majd jön magától.

 

Duett Kovács Koppánnyal (Fotó. Fodor Dóri FB-oldala)

 

Mi volt az eddigi legnagyobb álmod, amely az éneklés terén megvalósult?

 

Az éneklésnek köszönhetően számtalan embert ismerhettem meg, akiknek temérdek fantasztikus pillanatot köszönhetek. Nagyon fontos számomra a barátság. Hogy gyakran vesznek körül jobbnál jobb emberek. Ezt köszönöm a zenének.

 

 S mi a legjelentősebb célkitűzésed az előadóművészetben?

 

Az élet tartogat meglepetéseket. Egyelőre küzdök azért, hogy hasznos ember váljék belőlem. A zene, tudom, mindig mellettem marad. A többit ezzel kapcsolatban a sorsra bízom.

 

 

Milyen tervekkel vágtál neki 2019-nek?

 

Minden új esztendő tartogat valami újat. Hogy kihívásnak tekintjük, vagy egy új lehetőségnek, rajtunk áll. Az én tervem 2019-re: Szeretni, szeretni, szeretni.

 

Zárókérdéskent, van valamilyen kívánságod, üzeneted 2019-re?

 

Üzenetként csak annyi, ne feledkezzünk meg önmagunkról. Sokat beszéltünk a szeretetről. Ezt nem csak mások, de mi magunk is megérdemeljük! Éljünk a lehetőségekkel, ne féljünk az élettől és az érzésektől! Mindnyájunknak kívánok Szeretetben gazdag esztendőt!

 

Köszönöm a beszélgetést, minden jót, sikereket úgy a zenei pályádon, mind a tanulmányaid és a magánéleted illetően kívánunk Neked.

 

Laky Erzsébet

 

Nyitókép: MKP Dunaszerdahelyi Járás FB-oldala (Fotó: Laky Erzsébet)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!