"Egyszer véget érnek múló napjaink" - még Oroszország is változik?

Frissítve 21.50 Igazából senkit nem hoztak lázba a december 4-i orosz választások, hiszen mindenki tudta ki az, aki a befutó és ki az, aki nem. Bár némi pikantériája mégiscsak lett az eseménynek. Olyannyira, hogy izgalmában még Lenin is felkelt körülnézni.

Az orosz választásokra összesen hét párt készülődött. A végeredmény pedig 60,2% -os részvétel mellett a következő lett:

Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy lehet egy 140 milliós országnak csak hét pártja, a megoldás nagyon kézenfekvő: 2004-ben a beszlani tragédia után szigorítottak a választási rendszeren. Párt nem alakulhat sem vallási, sem nemzetiségi alapon (Szlovákiában ez a törvény kizárná például a KDH és az MKP működését), továbbá csak országos szinten működhet, tehát mind az összes 83 szubjektumban kell lennie minimum 1000 tagjának. A törvény így meggátolná, hogy a szélsőséges kaukázusi törekvéseknek képviseletük legyen a törvényhozásban, de kapóra jött a jobboldali ellenzék kiirtásánál is, hiszen nekik hagyományosan csak a nagyobb városokban van bázisuk, a vidéki tartományokban nincs. A parlamenti küszöb pedig 7 százalék, ami szintén nem segíti elő a többpártrendszer működését.

Hogy is néz ki egy választás?

Az orosz parlament kétkamarás – az alsóházba (Goszudarsztvennaja Duma) a polgárok választják a képviselőket (konkrétan 450 főt), míg a felsőházba (Szovjet Federacii) az ország egyes szubjektumai két-két képviselőt küldenek. A lakosok kizárólag pártokra szavazhatnak, tehát míg nálunk jövő márciusban egy kisebb erdőnek megfelelő papírt nyomnak majd az ember kezébe, Oroszországban egy darab papírt kap(ott) mindenki.  A választók beikszelik a szívüknek kedves pártot (esetleg megmutatják nekik azt is, melyik a szívüknek kedves párt), majd a bejutott pártok maguk döntik el, kit jelölnek a mandátumokra.

Hogy is nézett ki a 2011-es választás?

Igazából senki nem gondolt meglepetésekre, egyedül abból érezhették az emberek, hogy a „wind of change”  kicsit meglegyintette az országot, hogy a közvélemény kutatások  szerint Putyin pártjának, vagyis az Egységes Oroszországnak folyamatosan csökkent a népszerűsége. Maga Putyin is egyre kevésbé közkedvelt. Mióta bejelentette a márciusban elkövetkező helycserét Medvegyevvel, az ő  népszerűsége is 80 százalékról 60-ra esett.

a rajongók külön kérésére - Rosztov város megmutatja, hogy nemcsak az ötéves tervet, de a választásokat is lehet 140%-ra teljesíteni :)

Miután december 9-én  hivatalossá vált a végeredmény, ahol a választási bizottságok szerint természetesen „nem történt semmilyen visszaélés”, végleg kiborult a bili mindenkinél. Putyinéknak komoly intő jel volt, hogy alig lett meg a többség, a  korábbi kétharmados fölényről már nem is beszélve, amely csak egy szép múltbéli emlékké zsugorodott. A többi párt követelte az őket megillető helyeket, amelyeket állításuk szerint elcsaltak tőlük. Az addig szolidan tüntető nép (hiszen 8-10 ezres összeröffenést a 10-15 milliós Moszkvában igazán nem nevezhetünk komoly  tiltakozásnak, legfeljebb amolyan „tüntetésecskének”) pedig komolyabban is megmozdult. Figyeljünk csak meg egy érdekes adatot a Kaukázusról. Csecsenföld, mely évek óta közismert „oroszbarát“ és „oroszszerető” politikájáról (amit alátámaszt az első és a második csecsen háború is ) 98 százalékos részvételnél 99,48 %-ban Putyin centralista politikájára szavaz. Arra a Putyinra, aki saját kezűleg fojtotta vérbe a másodikat.  Hát csodálkozunk, ha kivonul 25-50 ezer ember tüntetni, mint a december 10-ére összehívott megmozduláson? Aznap egyébként egy újabb tipikus orosz húzás került elő a kalapból – Kik is a legforrófejűbb tüntetők mindig? A diákok? Hogyan bánjunk el egy diákkal? Kötelezően hívjuk be a megmozdulás napján vizsgázni!

Nem kell naivnak lennünk, márciusban ettől még persze Vlagyimir Vlagyimirovics kerül újra hatalomra. Ahogy Alexander Duleba politológus is elmondta a Pod lampou című műsorban – „v Rusku sa nič mimoriadne nedeje” (vagyis "Oroszországban semmi különös nem történik").  A belarusz példán is megmutatkozik, egy kicsit nagyobb lendület kell a nagy, mindent megváltoztató forradalomhoz. Talán legközelebb. Viszont a három hónap múlva esedékes elnökválasztás (március 4.) közelisége reményt ad arra, hogy az ellenzék nem alszik be, és továbbra is megmozgat minden követ.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!