Jázmin a sivatagban: Választások Tunéziában

Napjainkra az „arab tavasz” megítélése igencsak negatívvá vált: Szíriában és Jemenben polgárháború dúl, Líbiában megszűnt az állam és totális anarchia uralkodik, Egyiptomba lényegében visszatért az egykori katonai elit, Bahreint pedig – az Egyesült Államok hallgatólagos beleegyezésével – még mindig megszállva tartják a környező arab monarchiák.

Csupán Tunézia esetében beszélhetünk pozitív változásokról. Igaz a hatalomra kerülő iszlamista Ennahda Párt igyekezett a saját szája íze szerint alakítani az észak-afrikai ország sorsát, de a tunéziai társadalom – amely mindig is büszke volt a nemzetállami konstrukciójára és a liberálisabb nézeteire – ellenállt. Ez tökéletesen látható a mostani választások során is, amely arra enged következtetni, hogy Tunézia, ha kicsit rögösen és lassan is, de a demokrácia felé halad.

Tunézia egy helyben

2011 októberében Tunéziában tartották az első választásokat az „arab tavasz” országai közül. Hihetetlenül magas volt a részvétel, a szavazóképes lakosság több mint 85 %-a járult az urnákhoz. A választást a mérsékelt iszlamista párt, az Ennahda nyerte, 90 helyet szerezve a 217 fős alkotmányozó szervben. A lakosság azonban megosztott: a városokban és a partvidéken liberálisabb és sokkal szekulárisabb nézeteket vallottak, elutasítva az iszlamisták merev politikáját.

Az Ennahda iránt érzett ellenszenv akkor nőtt óriásivá, amikor tavaly februárban Chokri Belaid ellenzéki politikust egy ismeretlen motoros lelőtte. A szálak egészen a kormánypártig vezettek. Országszerte tüntetések törtek ki, sőt odáig fajult a helyzet, hogy már a rendőrség sem volt mindig hajlandó engedelmeskedni a belügyminisztériumnak. Amikor 2013 júliusában megbukott Mohamed Murszi, a tunéziai Enahda visszavett a tempóból ugyanis félt, hogy az egyiptomi Muszlim Testvériség sorsára jut.

   

A hadseregtől való félelem és az ellenzék bojkottjai miatt folyamatos kormányválság volt az észak-afrikai országban. Végül Ali Larayedh kormányfő egy nemzeti „párbeszéd után” átadta a hatalmat az ideiglenes és semleges ügyvezetői kormánynak, amelynek csupán annyi feladata volt, hogy bevezesse az új alkotmányt és levezényelje az őszi választásokat. Az ország új miniszterelnöke Mehdi Jomá lett, 21 miniszterből és hét államtitkárból álló kabinettel.

2014. január 27-én pont került az egyik legégetőbb kérdés végére, vagyis az új tunéziai alkotmányra. Ez a vita már két éve húzódott, de télen 200 képviselő megszavazta (négy nem és tizenkét tartózkodás mellett). Az alkotmány egyedinek számít az arab világban, mivel teljes körű vallásszabadságot biztosít; kiáll a női egyenjogúság mellett; biztosítja az elnök és a miniszterelnök közötti hatalommegosztást és létrehozta az alkotmánybíróság intézményét is.

Választásokra fel

Ezért is előzte meg elképesztenően nagy várakozás az október 26-án tartott parlamenti választásokat. A voksoláson 15 ezer (!) jelölt indult az ország 33 választókörzetben. A választási törvény előírja, hogy a pártok jelöltlistáin azonos mértékben kell képviseltetniük magukat a férfiaknak és a nőknek. A szavazás miatt megszigorították a biztonsági intézkedéseket, több tízezer rendőr és katona biztosította a helyszínt.

Magas, 69%-os volt a részvételi arány. Többek közt azért, mert már tizenöt-éves kor felett is lehet szavazni. A győztes a szekuláris Nidáa Tunesz (Tunézia felhívása) lett, amely 85 képviselői helyet szerzett a 217 fős parlamentben. A korábbi kormánypárt, az iszlamista Ennahda 69 helyet birtokol majd a parlamentben, 16 hely jutott a dúsgazdag Szlim Riahi vezette Hazafias Szabad Uniónak; 15 a Népi Front baloldali és szélsőbaloldali tömörülésnek, nyolc hely pedig az Afek Tunesz nevű pártnak.

Az iszlamisták már másnap elismerték a választási vereséget, sőt Rachid Ghannouchi, a párt vezetője kijelentette, hogy bárkivel hajlandó együttműködni. A szekuláris Nidáa Tunesz vezetője, a veterán Bedzsi Kaid esz-Szebszi, aki a Tunézia atyjának tartott Habib Bourgiba elnök (1957-1987) utódának tartja magát, szintén hajlandónak mutatkozott arra, hogy koalíciós tárgyalásokba kezdjen. A választáson ugyanis egyik nagy párt sem szerezte meg a voksok felét, a győztes koalíció kötésére kényszerül.

A kormányalakítás azonban még hetekig elhúzódhat a november 23-án tartott elnökválasztás miatt.Ez volt az első alkalom, hogy a tunéziaiak szabadon dönthettek az elnök személyéről. A két korábbi elnök – a független Tunéziát kikiáltó Habíb Burgiba népszavazásokkal került folyamatosan elnöki székbe, Ben Ali pedig állandóan meghamisította az eredményeket – ugyanis bebetonozta a hatalmát.

27 jelölt közül lehetett választani, de akadtak olyanok, akik Ben Ali idejében fontos posztot töltöttek be, mint például az egykori belügyminiszter. Érdekes módon az Ennahda nem indított jelöltet és nem is támogatott senkit. A részvételi arány itt is hatvan százalék fölötti volt. Az előzetes eredmények szerint két jelölt között volt szoros a verseny:  Bedzsi Kaid esz-Szebszi (a Nidáa Tounes vezetője) és Monszef Marzúki korábbi elnök között. Végül a november 26-án nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint a választást Bedzsi Kaid esz-Szebszi nyerte (39,46%), nem sokkal mögötte volt lemaradva pedig Monszef Marzúki (34%). Ugyanakkor szükség van egy második fordulóra is, mivel egyik jelölt sem ért el abszolút többséget, ezért december 20 és 21 között megismétlik azokat. 

Rögös, de járható út

Az új kormányra és államfőre még számos komoly feladat vár.  Tunéziában továbbra is  magas a munkanélküliség, drasztikusan emelkednek az árak, s a fiatalok jelentős része  kiszorult vagy nehezen jut be a munkaerőpiacra. A lakosság körülbelül egyötöde él a szegénységi küszöb alatt, s a 25 év alattiak 40 százaléka állástalan.  Rendkívül fontossá vált a külföldi (főleg francia, olasz, brit, spanyol) befektetések növelése, mivel az EU tagállamaival való kereskedelem jelentősen visszaesett. Sőt egy idei felmérés szerint a rossz gazdasági helyzetben lévő arab országok közül a második helyen Tunézia végzett: a megkérdezettek 88%-a sötéten látta a jövőt.

A gazdasági problémákon kívül biztonsági gondok is akadnak az országban. Egyrészt ott van a szomszédos Líbia: teljesen szétesett az állam, miközben az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet is felbukkant, miután elfoglalta Derna városát, amely 300 kilométerre fekszik az Európai Uniótól.

Ebből kifolyólag a két választás alatt a tunéziai hadsereg felkészült az esetleges támadásokra, s lezárták a határokat mind Algéria, mind Líbia irányába. Ez nem először fordult már elő, mivel nyáron több tízezren menekültek Líbiából Tunéziába.Végül Tunisznak nem volt más választása, mint augusztus 1-én lezárni a határokat a menekültek elől. Emiatt kilométeres sorok alakultak ki a sivatagban, a Rász-Dzsedír határátkelőnél nemcsak a tunéziai határőrséggel, hanem egymással is összecsaptak a menekültek. A hadsereg 2011 óta katonai hadműveleteket folytat a hegységekben megbúvó iszlamista militánsok ellen. Tavaly nyáron két dzsihadista fegyveres csoport ellen indított hajtóvadászatot a tunéziai hadsereg az algériai határ közelében, a Sambi-hegyen, illetve az északabbra fekvő el-Kéf régióban. Habár jelentős támadásokra nem került sor, de a fenyegetés még mindig jelen van.

A másik biztonságpolitikai probléma, hogy tunéziaiak harcolnak Irakban és Szíriában, az Iszlám Állam vagy egyéb terrorszervezetek (pl. al-Nuszra Front) oldalán. Egy 2014-es április jelentés szerint 3,000 tunéziai dzsihádista harcol valahol külföldön, ebből négyszázan már  vissza is térek az országba, akik komoly belbiztonságikockázatot jelentenek.

Emiatt Tunisz jelentős biztonságpolitikai együttműködéseket köt a nyugati országokkal, többek közt Franciaországgal. A tunéziai és a francia rendőrség közös adatbázist, információmegosztást, sőt akár terrorelhárító egységet állítana fel, hogy így vegyék fel a harcot a terrorizmus ellen. Ezenfelül a tunéziai titkosszolgálat – amely az egyik leghatékonyabb és legdurvább a Közel-Keleten – átszervezése még mindig nem történt meg, s jelenleg is mintegy 6000 bebörtönzött (akik közül nem mindenki iszlamista) vár arra, hogy végre megkezdődjön a bírósági eljárása.

Az egyetlen pozitív példa

Habár Bedzsi Kaid esz-Szebszinek számos problémával kell szembenéznie, mégis Tunézia lehet az „arab tavasz” egyetlen pozitív példája: ahol viszonylag rendben lezajlott a politikai átmenet és megvalósulni látszik az „arab demokrácia”. Az már kérdéses, hogy Tunisz esetleg mintaként szolgálhatna-e a többi muszlim ország számára, mivel Tunézia ugyanis több szempontból is egyedi a régióban.

Egyrészt az 1956-os függetlensége óta a lakosságnak sikerült egy nagyon erős nemzettudatot, liberális gondolkodásmódot és működő civil társadalmat kialakítania. Másrészt pedig óriási szerencséje van az elhelyezkedéssel is: a Közel-Kelet „nyugati perifériáján” terül el és nincs a nagyhatalmak geopolitikai érdekeinek metszőpontjában sem.

Krajčír Lukács

A forrásokat megtalálod: itt, itt és itt

Előzmények:

Hervadó jázminok – Tüntetések Tunéziában

Lyuk a térképen – Újabb polgárháború Líbiában

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!