Vér és homok: A „kalifátus” tombolása Líbiában

Február 16-án ismét borzalmas és kegyetlen tettet hajtott végre az Iszlám Állam nevű terrorszervezet: 21 egyiptomi kopt keresztény vendégmunkást fejezett le a Földközi-tenger líbiai partszakaszán.

A kivégzés miatt Líbia ismét a figyelem középpontjába került, rámutatva arra, hogy a „kalifátus” megjelent az országban. Egyiptom szinte azonnal megtorolta a kivégzést, légitámadásaival az ISIS ellen. Ám Kairónak ennyi nem elég! Nemzetközi koalíciót sürget a helyzet stabilizálása érdekében.

Líbiában a helyzet változatlan

Azóta, hogy tavaly augusztusban a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű líbiai iszlamista csoport elfoglalta Tripolit, két kormánya van az országnak: egy tripoli és egy tobruki székhelyű vezetés. A főváros elfoglalása után – amit az egyiptomi és az emírségi légierő is megpróbált megakadályozni – kikiáltották a „nemzeti megváltás kormányát.”

A militánsok nyomására újból összehívott Általános Nemzeti Kongresszus Omár el-Hászit „választotta „miniszterelnöknek”. A kezdetben 19 tagból álló kormányt azonban csak a tripoli környéki erők, helyi milicisták, iszlamisták és a Muszlim Testvériség tagjai alkotják, akiket a nemzetközi közösség el sem ismer Líbia legitim képviselőinek. Ugyanakkor támogatóik között tudhatják Törökországot, Katart és Szudánt. Ők maradtak a betiltott Muszlim Testvériség egyetlen támogatói, s pénzzel, fegyverrel és lőszerrel látják el szövetségesüket.

   

A nemzetközi közösség nem Hászit tartja Líbia vezetőjének, hanem a szeptember elején Tobrukba menekült Általános Nemzeti Kongresszust, amelynek élén jelenleg Abdullah el-Tinni áll. Ez a kormány a nemzeti, liberális, világi és a mérsékelten vallásos erőket fogja össze. Kadhafi törzse és hadseregének egykori tisztjei is csatlakoztak hozzájuk, többek közt a híres Halifa Haftár tábornok, aki tavaly hirdetett háborút az iszlamisták ellen. Tobruk leginkább Egyiptomtól, Szaúd-Arábiától, Egyesült Arab Emírségektől és Algériától kap segítséget.

A mai napig ez a két kormány marakodik a hatalomért, melynek következtében az ország lényegében ismét polgárháborúba süllyedt. Két párhuzamos – korántsem működő – közigazgatási és államirányítási rendszer jött létre; van, hogy a regionális és a törzsi milíciák (miszrátai, zintáni stb.) uralkodnak kiskirályokként az általuk ellenőrzött területen; egyre többen hagyják el az országot (kb. 150 000 és 200 000 közé teszik a líbiai menekültek számát; a külföldi munkaerő és a diplomaták nagy része.

Szinte teljesen megbénult az olajexport is: tavaly december leállt a termelés és a szállítás Rasz Lanufban és esz-Szidertben. Ez a két település összesen naponta 350 ezer hordónyi forgalmat bonyolított le, ami az észak-afrikai ország kőolajexportjának a fele.

Ami betölti a vákuumot

A belpolitikai káoszból a különböző szélsőséges csoportok és iszlamista terrorszervezetek profitáltak a leginkább. Az Anszár asz-Saría ( az Iszlám Törvénykezés Partizánjai), amely  Cristopher Stevens amerikai nagykövet elleni halálos támadást is végrehajtotta 2012-ben, tavaly szeptemberben szinte teljesen kiterjesztette az ellenőrzését a kelet-líbiai Bengázi kikötővárosra és több más városra is.  2015 elején azonban ismét kiújultak a harcok a terrorista csoport és Haftár erői között, melynek egyik eredményeként végeztek Mohammad al-Zahávi „emírrel”, a terrorcsoport vezetőjével. A szervezet jelenleg visszaszorulóban van, de nem a hadsereg támadásai miatt.

Az Anszár asz-Saríát meggyengítette az Iszlám Állam (Daesh, ISIS, ISIL) előretörése is. Habár az ISIS már tavaly novemberben felbukkant az észak-afrikai országban, amikor elfoglalta a Földközi-tenger partnál fekvő, kb. 100 000 fős Derna városát, ami nem mellesleg 300 kilométerre fekszik az Európai Uniótól, az elmúlt hónapokban számos – főleg a kőolajipari infrastruktúrák elleni – támadásokat hajtottak végre.

Idén elfoglalták Szirt városát az Anszár asz-Saríától, amelynek óriási szimbolikus jelentősége van: itt született ugyanis Moammer Kadhafi, és innen rabolták el a 21 egyiptomi kopt keresztény vendégmunkást is. Most komoly az aggodalom az országban, hogy újabb városok kerülhetnek célpontba:  Miszrátából, Bengáziból és még Tripoliból is érkeztek beszámolók az ISIS jelenlétről.

Szíszi, az utolsó remény? 

Azóta, hogy 2014 nyarán az egyiptomi és az emírségi légierő együttesen bombázta az iszlamisták állásait Tripoliban, Kairó aktívan beavatkozik a líbiai eseményekbe. A tobruki kormányból nem egy politikus és katona kereste már fel az egyiptomi vezetést, hogy támogatást kérjenek az iszlamisták elleni harchoz. Fattah asz-Szíszi kiemelt céljának jelölt meg egy „nemzetközi koalíció” felállítását, amely stabilizálná az észak-afrikai országot. Először a Líbiával szomszédos államokkal próbálkozott, amikor tavaly augusztusban egy 15 pontból álló megállapodást kötöttek az ország stabilizálásáról.

Egyiptom azonban nem éri be ennyivel. A kopt keresztények lefejezése után Kairó azonnal légicsapásokat hajtotta végre: a Derna elleni bombatámadásokban körülbelül 70-90-en haltak meg. Az akciót támogatta a világi kormány (az iszlamista elítélte), az Arab Liga és a nemzetközi közösség is. „Nincs más lehetőségünk, figyelembe véve, hogy a líbiai kormány és nép cselekvésre szólított fel minket” – jelentette ki Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök a francia Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjújában.

Az államfő lényegében “befejezetlen küldetésnek” nevezte a 2011-es líbiai nemzetközi katonai beavatkozást. Ezenfelül felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy töröljék a 2011-es líbia elleni fegyverembargót, mert így nem tudják felvenni a harcot az iszlamisták ellen.

Annak ellenére, hogy Szíszi felhívásának voltak nyugati támogatói, mint például Olaszország, mégis egyelőre úgy néz ki, hogy sem London, sem Párizs, sem Washington nem lelkesedik igazán az ötletért. Washingtont, mely korábban Egyiptom legfontosabb nagyhatalmi szövetségese volt, Kairó még csak nem is értesítette a bombázásról. Francois Hollande pedig kijelentette: nincs semmiféle politikai konszenzus Libiában, így építeni sincs mire egy külföldi katonai beavatkozást. David Cameron pedig arról beszélt, hogy nem bánta meg a 2011-es döntését, de most „még nincs itt az idő a beavatkozáshoz„. (Csak zárójelben jegyezném meg: ez a két ország akarta leginkább Kadhafi bukását és a március 17-én ENSZ BT-ben elfogadott  1973-as határozattal szembe menve, ami csak a repüléstilalmi övezet felállításáról szólt, azonnal bombázták a líbiai hadsereg állásait).

Mivel a nyugati országok nem vevők Szíszi elképzeléseire, Kairó ezért más nagyhatalommal igyekszik megvalósítani elképzelését: Oroszországgal. Mohamed Murszi bukása után eddig is elképesztő ütemben fejlődtek az egyiptomi-orosz kapcsolatok (Szíszi első útja Moszkvába vezetett, és azóta újra találkozott Vlagyimir Putyinnal).

Valóságos mérföldkőnek számít az orosz elnök február 9-10-i egyiptomi útja. Habár elsősorban a gazdasági szerződések és az első egyiptomi atomerőmű felépítése járta be a világsajtót, jelentős politikai megállapodások is köttettek. Közülük az egyik: Egyiptom támogatja Oroszország Szíria-politikáját és a válság rendezésére tett erőfeszítéseit, miközben Moszkva kiáll Kairó Líbia-politikája mellett, amely az ország egyben tartását és a szélsőségesek elleni harcot jelenti.Ez nemcsak azt jelenti, hogy Oroszország támogatja az ENSZ-ben Egyiptom erőfeszítéseit egy nemzetközi koalíció létrehozására, hanem igyekszik eltörölni a Líbia elleni fegyverembargót és Kairón keresztül tervezi felfegyverezni a tobruki kormányt.

Meddig bomlik még Líbia?

Líbia két kormánya képtelen bármiféle megegyezésre, vagy akár a fegyverszünet megkötésére, ami csak a szélsőséges csoportoknak, főleg az Iszlám Államnak kedvez. Miután az ISIS kivégezte az egyiptomi kopt vendégmunkásokat, mintegy húszezer egyiptomi hagyta el Líbiát, s a menekülők száma napról napra növekszik.

A közeljövő kérdése, hogy Szíszi – és a Líbiával szomszédos államok – meddig tűrik ezeket az áldatlan állapotokat? Vajon sikerül-e Kairónak kiterjesztenie az ISIS elleni légicsapásokat Irak és Szíria mellett Líbiára is, vagy az észak-afrikai ország továbbra is egy fekete doboz lesz?

Krajčír Lukács

A források megtalálhatók a cikkben

Előzmények:

1. Lyuk a térképen – Újabb polgárháború Líbiába 

2. Vissza a múltba – Egyiptom az elnökválasztások után

3. Medve a piramisoknál: átalakuló egyiptomi külpolitika

4. A miniszterelnök elrablása: Nagy zűr Líbiában

5. Törésvonalak országa – A líbiai választás eredményei és tanulságai I. rész

6. Törésvonalak országa: Hajsza a fekete aranyért- II. rész

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!