A hozzátartozók még egy év után is bíznak abban, hogy megtalálják a 2014. március 8-án eltűnt Malaysia Airlines MH370-as gép roncsait. A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó utasszállító repülőgép 239 utassal a fedélzetén egy éve tűnt el, de még mindig sok a rejtély az eset körül.
A roncsokat nemzetközi keresőcsoportnak sem sikerült megtalálni, emiatt vadabbnál-vadabb elképzelések és elméletek láttak napvilágot a repülőgép eltűnéséről.
Ugyanakkor kevés cikk és elemzés jelent meg eddig azzal kapcsolatban, hogy vajon az incidens mennyire befolyásolta Malajzia bel-és külpolitikáját? Mivel a repülőgépen 152 kínai állampolgár utazott, joggal merül fel a kérdés: milyen kihatással volt/lesz a tragédia a kínai-maláj kapcsolatokra?
A Körkép külpolitikai elemzésében ezúttal a Kuala Lumpur és Peking közti viszonyt elemzi egy évvel a katasztrófa után, kitérve a maláj külpolitika jellegzetességeire és kihívásaira.
Jóban, rosszban…
A többi régióbeli országtól és ASEAN-tagállamtól eltérően Malajziának rendkívül jó kapcsolatokat sikerült kialakítani Kínával; az első régióbeli államok egyike volt, amely elismerte a Kínai Népköztársaságot, még 1974-ben. A Malajziában élő kínai kisebbség (a teljes lakosság 29%-a) és a Malajzia Kommunista Párt (CPM) támogatása miatt azonban egy helyben álltak a kapcsolatok. Igazából csak a jelenlegi maláj miniszterelnök, Najib Razak 2009-es beiktatása és pekingi útja után vált intenzívebbé a két ország együttműködése.
Mára Kína vált Malajzia legnagyobb kereskedelmi partnerévé, 2013-ban a kereskedelmi volumenük elérte a 106 milliárd dollárt. Lényegében így Japán és Dél-Korea után Malajzia lett a harmadik ázsiai ország, amelynek a Kínával folytatott kereskedelmi nagysága meghaladta a 100 milliárd dollárt.
Az egyre erősödő kínai-maláj viszony egyik ékes bizonyítéka, hogy 2014-ben – a negyvenéves diplomáciai kapcsolatok alkalmából – meghirdették a „Malajzia-Kína Barátság Évet”, amely során számos közös projektet, befektetést, kulturális, oktatási programot és kereskedelmi kapcsolatok fokozását (2017-re 160 milliárd dollár legyen a kétoldalú kereskedelem nagysága) hirdették meg.
A nagy reményekkel meghirdetett évfordulóra sötét árnyékot vetett az MH370-as gép eltűnése. Az incidens és az azt követő nyomozás ugyanis számos bírálatot és kritikát váltott ki Peking részéről. A kínai vezetésnek főleg az nem tetszett, hogy a maláj hatóságok nem nagyon tájékoztatták őket a nyomozás aktuális állásáról. Magának a kínai vezetésnek is gyakran félhivatalos információkra, a médiára és a sajtókonferenciákra kellett hagyatkoznia.
A légiszerencsétlenséget leginkább a maláj turizmus szenvedte meg: 2013-ban még 1,7 millió kínai turista kereste fel, de a repülőgép eltűnés után nem sokkal harmincezer kínai állampolgár mondta le foglalását a délkelet-ázsiai országban.
Fegyvertársak
Ugyanakkor az MH370 eltűnése óta több jelentős előrelépésre került sor a kínai-maláj kapcsolatokban. Olyan területen történt ugyanis együttműködés, ahol korábban „elképzelhetetlennek” tartottak az elemzők: ez a biztonságpolitika. 2014. december 22-től 26-ig tartott az első kínai-maláj közös hadgyakorlat, ami bár kis méretű volt – a maláj hadseregből 22-en a kínai Népi Felszabadító Hadseregből pedig csak 21-en vettek részt – korántsem számított jelentéktelennek, főleg mert 2015-ben újabbat terveznek.
2014 júniusában a kínai Aerospace Long March International (ALIT) nevű vállalat és Kuala Lumpur szerződést írt alá egy közös, harmadik generációs közepes hatótávolságú légvédelmi rendszer kiépítéséről. Az LY-80 rendszer felállítása azonban aggályokat vetett fel a nyugati országok körében, mivel a Nagy-Britannia által 2006-ban kiépített JERNAS légvédelmi rendszerbe (tizenöt kilövő állomás, három radar, Rapier rakéták) kívánták integrálni a kínai rakétavédelmi rendszert. Ez pedig komoly biztonságpolitikai kockázatokat jelenthet, mivel a kínai hadi mérnökök betekintést nyerhetnek a nyugati védelmi rendszerbe, kiismerve azok működését.
A kínai és a maláj terrorelhárító szervezetek között is jelentősebb együttműködésre kerül sor. A szélsőséges iszlamista militarizmus és terrorizmus mindkét országban komoly fejfájást okoz. A kínai állampolgárok – főleg ujgur és hui nemzetiségű – dzsihadisták számát 300-1000 közé teszik, miközben a maláj hatóságok szerint alig 50-60 malajziai fegyveres harcolhat valahol a Közel-Keleten.
Ugyanakkor Malajzia vált az egyik legfontosabb „tranzitországgá”: tavaly óta rajta keresztül több száz ausztrál, fülöp-szigeteki, indonéz, és kínai állampolgárságú fegyveres utazott ki Szíriába és/vagy Irakba. Azóta Malajziában jelentős méretű hálózatot építettek ki, ami a dzsihadisták Közel-Keletre való csempészésével foglalkozik. A közös kínai-maláj terrorizmus elleni harcot megkönnyítheti, hogy 2010 novemberében Peking és Kuala Lumpur szerződést kötött, miszerint közösen harcolnak a terrorizmus, az embercsempészet, a kábítószer-kereskedelem és a „kiberbűnözés” ellen.
Hintapolitikából jeles
Ugyanakkor arról beszélni, hogy Malajzia Kína katonai szövetségese lenne, még korai. Van ugyanis néhány dolog, ami nehezíti a viszony elmélyítését. Az egyik ilyen tényező, hogy Malajzia már a hidegháború óta egyfajta „pozitív neutralizmust” folytat, és a katonai kooperációk inkább „ad hoc” (alkalmi) jellegűek, mintsem konkrét elköteleződést és hosszú távú katonai együttműködést jelentenek.
Malajzia „semlegességét” azáltal is biztosítja, hogy erősen fegyverkezik. Kicsiny, de jól felszerelt és kiképzett haderőt tart fenn. A délkelet-ázsiai ország a világ húsz legnagyobb fegyverimportőreinek egyike, a védelmi költségvetését idén például 10 százalékkal emeli, ami 5,4 milliárd dollár lesz.
A másik módszer Malajzia semlegességének megőrzésére az „egyensúlyozó diplomácia és hintapolitika” az Egyesült Államok és Kína között. Habár az ezredfordulón az amerikai külpolitikai fellépések – az afganisztáni és iraki háború – miatt megromlott a két ország viszonya, Barack Obama beiktatása és Najib megválasztása óta azonban jelentős javuláson estek át.
Napjainkra az Egyesült Államok lett az egyik legnagyobb befektető (körülbelül 15 milliárd dollár értékben) Malajziában, főleg az elektronikai, energetikai, telekommunikációs szektorba történtek amerikai beruházások. A két ország kereskedelmi mérlege 2013-ban mintegy 44 milliárd dollár volt. Kuala Lumpur is elköteleződött amellett, hogy csatlakozik a Transzpacifikus Partnerséghez (TPP).
Ennél jóval sikeresebb együttműködés zajlik a katonai szektorban. Washington és Kuala Lumpur 2013-ban 75 közös kiképzést és programot indított a „dzsungelharctól kezdve, a pilóta nélküli gépek (drónok) kezelésén át, egészen egy harmadik országban – például Thaiföldön – tartott közös hadgyakorlatig bezárólag.
2013-ban és 2014-ben az Egyesült Államok két millió dollár értékű segélyben részesítette a délkelet-ázsiai országot a terrorizmusellenes harc érdekében. Malajzia leginkább nyugati fegyvereket vásárol, 2011-ben nyolc amerikai F-18D Hornet vadászgépet állítottak szolgálatba a légierőnél. Najíb 2010 és 2013 között negyven egészségügyi alkalmazottat küldött Afganisztánba, akik leginkább a tiszta víz előállításával és a nők gyógyításával foglalkoztak.
Viták tömkelege
Végül pedig a kínai-maláj kapcsolatok elmélyülését nehezíti a dél-kínai tengeren lévő szigetviták is. Malajzia a partjaihoz közel fekvő Spratly-szigetcsoportok déli részét követeli magának. A legnagyobb prioritást a James-zátony (malájul Beting Serupai, kínaiul Zengmu Ansha) élvezi, amely viszont a Kína által 2009-ben közzétett 9-osztatú vonalas térképen kínai felségterületen fekszik és lényegében ez számít a kínai területi követelések legtávolabbi pontjának. Habár sokáig Pekingnek pont Kuala Lumpurral volt gondja, 2009-ben változás állt be ezen a téren.
2009. május 6-án Malajzia ugyanis – Vietnámmal együtt – váratlanul egy ENSZ-beadványt nyújtott be, amely a kontinentális talpazatról és a kétszáz tengeri mérföldön túli követelésekről szólt. Pekinget igencsak meglepte ez a lépés és válaszul közzétette a 9-osztatú vonalas térképet. 2013-ban egy négyfős kínai flottilla, a vitatott James-zátonyhoz hajózott a maláj tengerpartoktól alig nyolcvan kilométerre.
Ez nem kis diplomáciai és belpolitikai vitát váltott ki, s maláj vezetésben amellett foglaltak állást, hogy az ASEAN-nak sokkal erélyesebben és egységesebben kell fellépnie a szigetvitákkal kapcsolatban. Azonban még mindig Malajzia – és Brunei – az a régióbeli ország, amely nem fogalmaz meg kemény kritikákat Kínával szemben és inkább kerüli a szigetvitákkal kapcsolatos konfliktusokat.
Ezzel párhuzamosan Malajziának rendkívül fontos az ASEAN-tagság. Kuala Lumpur tisztában van azzal, hogy a többi tagállamnak – főleg Vietnamnak és a Fülöp-szigeteknek – sokkal komolyabb szigetvitái vannak Pekinggel, s nem akarja őket „magára haragítani” azzal, hogy szorosabbra fűzi a viszonyt Kínával.
Az ASEAN-fontosságának egyik bizonyítéka, hogy 2015-ben Malajzia lesz a szervezet csúcstalálkozóinak fő szervezője. Kuala Lumpur nagy reményekkel vág neki az elnökségnek. Ezek: az ASEAN gazdasági közösség (AEC) megteremtése, ami egy délkelet-ázsiai közös piac és termelési bázis kialakítását jelenti; közvetítés a szigetvitákban Kína és a többi tagállam között, valamint egy ASEAN Békefenntartó Erőt létrehozása, ami nemzetközi missziókban venne részt.
Pozitív neutralizmus
A kezdeti visszaesést leszámítva tehát nem romlottak meg a maláj-kínai kapcsolatok, sőt azóta már a biztonságpolitikában is jelentős együttműködésekre került sor. Ugyanakkor Kuala Lumpur óvatos és nem hajlandó magát túlságosan elkötelezni Kína mellett. Fő külpolitikai célja továbbra is egyfajta óvatos egyensúlyozás a világ két legnagyobb hatalma között: amíg Kuala Lumpur Peking irányába inkább gazdasági téren fűzi szorosra a kapcsolatait, addig az Egyesült Államokkal katonai területeken, ezáltal biztosítva a „pozitív semlegességét” a világban.
Krajčír Lukács
A források megtalálhatók a cikkben
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.